A Szabadság tértől a Rákóczi utca vezet a város régi piacterére, a mai Óváros térre. A XVIII. – XIX. századi épületekkel övezett utca az óváros előszobájának tekinthető, jobbra-balra kisebb utcák, sikátorok vezetnek innen a Vár alatti városrészbe. A Rákóczi utca épületei között megtaláljuk Auer Lipót világhírű hegedűpedagógus szülőházát – Rákóczi u. 4. –, s mellette láthatjuk a Fekete Sas Patikát.
A város jelenlegi főtere hangulatilag egységes, ám építészetileg eklektikus képet mutat. Az utca bal oldalán egymás mellett emelkednek a XVIII. századi copf-stílusú épületek, közöttük a zirci cisztercita rend által épített Pósa-ház, mely jelenlegi nevét egykori tulajdonosától, Pósa Endre könyvkerekedő, nyomdászról kapta. A tér jobb oldalán a szecesszió korának házai emelkednek, homlokzatuk lágy vonala éles ellentétben áll a korábbi századok markáns, szigorú építészeti hagyományaival. 
A régi piactér lassan visszanyeri agóra jellegét, a kávéházak teraszán, a Lugossy Mária (Márta)? által tervezett millenniumi emlékmű körül sorakozó padokon délutánonként számos ember ad egymásnak találkozót.
A tér észak-keleti sarkán hangsúlyos tömbként helyezkedik el a Városháza, mely 1896-ban Egyházmegyei Pénztárnak épült. A romantikus stílusú épület felújított állapotában valóban a város büszkesége.
A romantikus hangulatot árasztó Ányos utca lépcsőinek tetején áll R. Kiss Lenke alkotása, a Korsós lány, melyet a helyi szájhagyomány csak Zsuzsi szobornak nevez.
Ha azonban a veszprémieket városuk szimbólumáról kérdezzük, bizonyosan a Vár kapujában álló Tűztoronyra szavaznak. A Tűztorony eredetileg a várkaput védő körbástyának épült, s már a XVI. századi várfelmérési rajzokon is látható. A torony túlélte a török háborúkat, Heister osztrák generális 1704-es veszprémi dúlását, és elkerülte Lipót császár várlerombolási rendelete is. Az 1810-es földrengés folyamán azonban annyira megsérült, hogy a helyi hatóság lebontását fontolgatta. A veszprémi nemesség azonban közbelépett és megmentette a sok csatát látott építményt, s a város híres építőmesterét, Tumler Henriket bízták meg a tervek elkészítésével. A Tumler a rekonstrukció mellett új Fecskendőházat – tűzoltószertárt is tervezett –, s ez az 1817-ben elkészült épület lett egyben az új Városháza (1885-ig) is. A vigyázótorony így lett egyszerre egyben városháza-torony és tűztorony is. A tűztorony ekkor válik a város jelképévé, és a lakók gondját is viselik híres épületüknek, 1891-ben ismét felújítják. A kívül-belül megszépült torony egészen az 1950-es évekig töltötte be tűzvédelmi szerepét. Ma a város legszebb kilátóhelye, s egyben óratornya, mely óránként Csermák Antal verbunkos zenéjét játssza, s a hozzá kapcsolódó bástya falain belül tekinthetjük meg a Veszprémi Pantheont. Nem elhanyagolható tény, hogy a Tűztorony a Vár egyetlen látogatható középkori erődítmény-részlete.
Az egykori Városháza tetőfelépítményén láthatjuk Veszprém címerét, a kivont kardú lovast ábrázoló domborművet. A később Ipartestületi Székháznak használt Fecskendőház oldalában áll Nepomuki Szent János, valamint Szent Flórián szobra.
A veszprémi vár középkori kapujának helyén épült eklektikus stílusú házban ma a Kisgaléria található, melynek falában még látszanak az évszázados erődítmény lépcsői is.
Az Óváros térről a Várba sétálva előttünk emelkedik az 1936-ban épült Hősök Kapuja, mely az első világháború áldozatainak állít emléket. A kapun belépve már a Várban – a Vár utcában – találjuk magunkat. Az előttünk elterülő tér valóban utca jelleget tükröz, s aki középkori várrendszert remél felfedezni a veszprémi várban, az bizony csalódik.
A 150 évig tartó török-magyar háborúk során Veszprém folyamatosan végvárként élte életét, és összesen tízszer cserélt gazdát. A XVIII. századi konszolidáció során Veszprém fokozatosan visszanyerte megyeszékhely jellegét, s mint püspöki székhely, újra fontos egyházi központ lett. (A XVII. században a megyegyűléseket általában Pápán tartották, s ebben a korszakban a veszprémi püspök Sümegen székelt.) A Vár épületei tükrözik Veszprém egyházi jellegét, polgári ház alig található benne. A nagyrészt a XVIII. században épült hatalmas házak elnyelik a Vár belső terét – szűk utcává alakítva azt –, csupán az Érseki Palota előtt nyílik ki előttünk a Szentháromság tér. (Pedig a Vár monumentális épületegyüttes, hosszúsága 360 méter, s a várfalak között mért legnagyobb szélesség megközelíti a 100 métert, ám ez a beépítések miatt nem érzékelhető.)
A Várkapun belépve jobbra a Havranek doktor által késő-barokk stílusban emeltetett ház, amely ma a Városi Levéltár épülete. Vele szemben, a Simoga-ház kapualján belépve megtaláljuk a Csikász Galériát, amely egész évben színvonalas kiállításokkal várja látogatóit. Ugyanitt juthatunk fel a Tűztoronyba, valamint a belső udvarban láthatjuk a már említett Veszprémi Pantheont.
A szűk Vár utcán haladva jobb oldalon, a Városi Ügyészség falán két táblát láthatunk. Az egyik Batsányi Jánosnak, a zaklatott életű magyar költőnek állít emléket, aki itt Veszprémben, a piarista gimnáziumban végezte tanulmányait, a másik Brusznyai Árpád egyetemi tanárnak, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjának emlékét őrzi.
Szemben vele látható a Megyei Bíróság, és veszprémi börtön, mely egyben Magyarország utolsó “várbörtöne”. Az oroszlánfejekkel díszített épülettel átlósan az XVIII. században épült egykori piarista gimnázium (ma Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola) kívülről sajnos elhanyagolt épülete emelkedik.
Sétánkat folytatva, jobbra elhagyva a piarista templomot, és a püspöki alkalmazottak házát, a Vár terére érkezünk. Az utca egyenes vonalát megtörő Dubniczay-féle, eredetileg kanonoki ház mellett, a Vetési Albert reneszánsz veszprémi püspök korából származó Vetési-követ láthatjuk, melynek faragott díszítései között megtaláljuk a püspök címerét is.
Eddig nem foglalkoztunk a vár bazalt macskaköves utcájával, ám a Szentháromság térhez érve mindenféleképpen meg kell említenünk, ugyanis a fekete bazalt kövek mellett világos macskakövek jelzik az egykori belső vár falait. Mint a legtöbb vár, úgy a veszprémi is belső és külső várból állt. A talpunk alatt futó fehér macskakövek a belső vár háromtornyos kapujának (innen ered Veszprém megye címere), valamint a kaput védő barbakán bástyának helyét jelzik.
A térre lépve a Vár szívébe érkezünk. Balra a már említett Dubniczay-ház emelkedik, jelenleg itt működik a Várgaléria, tovább haladva mellette áll a Bíró-Giczey-féle kanonoki ház, a ferences rendház és templom. (A kanonoki házak építtetőjük nevét viselik, akik mint az egyházi arisztokrácia tagjai, a püspöki székhely központjában építtették fel házaikat.)
A tér két legkiemelkedőbb épülete az Érseki Palota, valamint a Szent Mihály Székesegyház. 
Az érseki palota hatalmas fehér épülettömbje az egyház és az építtető, Koller Ignác veszprémi püspök egykori gazdagságát és hatalmát hirdeti. Az 1776-ban elkészült palota terveit Fellner Jakab készítette. Az E-alaprajzú épület karéjosan visszametszett vonalai, az erkély fölött emelkedő timpanon – rajta Koller püspök címere –, a párkányon álló váza virágfüzéreit tartó angyalok, a bástyaszerűen kiugratott oldalszárnyak mozgalmassá teszik az épületet. A palota hátulról is káprázatos látványt nyújt, a várfalakra támaszkodó hatalmas hátsó erkély mintha az egész épületet tartaná.
Itt, a Vár belső részében találhatjuk Veszprém számos Árpád-kori emlékét. A barokk Nagypréposti Ház és az Érseki Palota között rejtezik a XIII. században épült Gizella-kápolna. Bár a veszprémi hagyomány Gizellához köti nevét, valójában semmi köze az első magyar királynéhoz. Az eredetileg kétszintes kápolna a török korban majdnem teljesen elpusztult, később többször is felújították, és az új Püspöki Palota építésekor csaknem teljesen elbontották. Mai töredékes állapotában is felemelő élményt nyújtanak középkori falfestményei, a keresztboltozatos szentély, valamint a szép zárókövei. A Nagypréposti Ház mellett, a székesegyház mögött a vár egykori kiskapujának helyén meredek lépcső vezet a Benedek-hegy felé.
Veszprém székesegyháza tökéletesen példázza városunk sorsát, történelmét. Az István király által 996-ban alapított – az országban első – veszprémi püspökség székesegyháza az okiratok szerint már 1001-ben itt állt, a vár északi részén. A templomot Gizella, első magyar királyné alapította, s mivel ezáltal ő lett kegyúrnője, később fenntartását is segítette adományaival. Ezek után a mindenkori magyar királyné lett a veszprémi Szent Mihály Székesegyház kegyúrnője, s ennek köszönhető, hogy a magyar királynék koronázási joga a veszprémi püspökre szállt. Ezért is nevezhetjük Veszprémet a Királynék Városának.
Az eredetileg román stílusban épült templomot a XIII. században felprédálták Csák Péter kiskirály csapatai, s később a XIV. században is leégett. A török időkben osztozott a város sorsában, a számos ostrom alatt szinte teljesen elpusztult, s a Rákóczi-szabadságharc sem kerülte el, 1704-ben Heister császári generális katonái gyújtották fel. A viharos történelmet megélt székesegyház újjáépítése Esterházy Imre püspök nevéhez köthető. Az 1723-ban, barokk stílusban helyreállított templom szinte a romokból épült fel, s lett újra az egyházmegye első számú temploma. Jelenlegi neoromán stílusát az 1910-es teljes átépítés során nyerte el. Ma is látogatható háromhajós román altemploma, amely egyben több veszprémi püspök végső nyughelye is.
A székesegyház északi oldala mellett találjuk Veszprém talán legrégibb középkori épületét, a Szent György-kápolnát. A kápolna építésének pontos idejét nem tudjuk, de a X-XI. századra tehető, és Szent Imre legendája szerint első királyunk fia ebben, az akkor még körkápolnában tette le szüzességi fogadalmát. A XIII. században nyolcszögletűvé átépített kápolnában őrizték hosszú évszázadokon keresztül Szent György fejereklyéjét. A kápolna előtt álló szobor Szent Imre herceget ábrázolja, amint a legyőzött tisztátalanságot jelképező sárkányon állva egyik kezében kardot, a másikban liliomot tart.
A tér közepén emelkedő Szentháromság szobrot Padányi Bíró Márton püspök készíttette 1750-ben. A szentek között feltűnik Mihály, székesegyházunk névadója, Szent István, Szent Imre, Szent György és Szent Magdolna is, s az emlékművön megtalálható építtetőjének családi címere is.
A Nagypréposti Ház előtt a negyven méter mély Várkútba pillanthatunk, melyet 2002-ben régészetileg feltártak, és egyben fel is újítottak.
A székesegyházzal szemben áll a XVIII. században épült ferences templom és a rendház – ma Szent Ferenc Papi Otthon. A Gizella Királyné Múzeumnak helyt adó Tejfalussy-ház 1772-ben épült. A múzeum egyházi eredetű relikviákat őriz, és gazdag kőtárral rendelkezik. A Veszprémi Akadémiai Bizottság épülete, a hajdanvolt Dravecz-féle ház kívülről csupán egy a sok XVIII. századi épület közül, 
ám belül csodás kerttel rendelkezik, ahonnan kiváló kilátás nyílik a Jeruzsálem-hegyre. Az épületek sorát legkorábbi barokk épületünk, a Körmedi-ház zárja. Vele szemben a Nagyszeminárium eredeti copf stílusából csak a díszített kaput őrizte meg.
Hosszú sétánk végén elérkeztünk hát a vár északi fokára, ahol lenyűgöző élményt nyújt a kilátás. Az 1938-ban, Ispánky József által készített Szent István és Boldog Gizella szobrok mellett kitekintve a régi óváros házaira, girbe-gurba utcáira pillanthatunk, balra láthatjuk a Viadukt kettő ívét, jobbra a Benedek-hegy fehér sziklái világítanak, a messze távolban pedig a Bakony sötét vonulata dereng.
Veszprém a szelek és a harangok városa, a hagyomány szerint ha nem fúj a szél, akkor épp harangoznak. A város ezen pontján azonban mindig fúj – lengedez, süvít – a Bakonyból leszaladó szél. Egy évezredes vár fokán állunk, mögöttünk a vár szemérmes, romantikus hangulata, a múlt összegyúrva a jelennel.
Vportré
Fotók: Domján Attila, Babják Tamás
