A Veszprém megyei kis településről, Németbányáról indult Nagy Sándor életútja, aki munkásságával példázza, hogy életünk végéig fel lehet vállalni ifjúkori eszményeinket. A szecesszió kiváló alkotója azt vallotta, hogy az élet minden megnyilatkozásának művészi tartalmat kell adni, s hinni kell a művészet életújító, megtisztító küldetésében.
Nagy Sándor 1869. május 18-án született Németbányán. Édesapja az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Az elemi iskolát Veszprémben végezte, majd a Győrben szerzett érettségi után beiratkozott a budapesti Országos Mintarajziskolába, ahol Székely Bertalan kedvelt tanítványaként töltött két esztendőt.
1890 fordulópont életében, hiszen két éves ösztöndíjat nyert Rómába, ahol megismerkedett a plein-air festészettel és részletesen tanulmányozta a kora reneszánsz alkotók művészetét. Itt találkozott későbbi sógorával, Körösfői-Kriesch Aladárral. 1892-ben érkezett meg Párizsba, ahol a Julien Akadémia hallgatója lett – többek között Rippl-Rónai József és Mednyánszky László társaságában. A Párizsban eltöltött hét évbe belefért a komoly munka és tanulás mellett a bohém életmód is, ám az utolsó évek az útkeresés jegyében zajlottak. Nagy Sándor ekkor ismerkedett meg a modern stílusirányzatok mellett a tolsztojanizmus tanaival, valamint elmerült az evangéliumok olvasásában.
1900-ban tért haza, hogy részt vegyen a párizsi világkiállítás magyar anyagának előkészítésében. Veszprémben telepedett le, szülei akkor már ide költöztek, és a Galamb utcai családi ház hét évig volt otthona. 1902-ben feleségül vette Kriesch Aladár húgát, Laurát, akivel élete végéig kivételesen harmonikus élet- és munkaközösségben élt.
Veszprémi évei során teljesedett ki művészet-szemlélete, amely a szecessziós összművészet, valamint a tolsztojanista művészetfelfogás mellett az élet „esztétizálását”, azaz a mindennapi tárgyak művészi kialakítását foglalta magába. Nagy Sándor a művészet embernevelő, társadalomformáló feladatát kiemelkedőnek tekintette, valamint úgy vélte, a művészet nem csupán egy elit csoporté, hanem mindenkié.
Feleségével Veszprémben igyekeztek megvalósítani a szecessziós művész-kézműves ideált. Lakásuk berendezését saját maga tervezte, a falakat festményekkel borította. A hosszú hajú, szakállas, rövidnadrágban és saruban járó művész komoly feltűnést keltett a dunántúli kisváros utcáin, de igazi otthonra és szellemi táptalajra nem talált itt. S bár Veszprém képviselőtestülete 1906-ban felajánlotta neki, hogy ott épít művészházat, ahol ő akarja, Nagy Sándor már elhatározta magát, és 1907-ben a Gödöllői Művésztelepre költözött, amelynek meghatározó alakja lett.
A művésztelepen sajátos erkölcsi-esztétikai elveken nyugvó közösség élte mindennapjait, a szövőiskola volt a központ, de minden más műfaj is otthonra talált körükben. Az 1920-as években Nagy Sándor hazánkban a posztszecesszió vezető mestere volt, és 1934-től tíz éven át tanította a freskófestés, a gobelin- és mozaikkészítés technikáját a Képzőművészeti Főiskolán.
Nagy Sándor számos művészeti ágban kiemelkedőt alkotott. Bőrdíszmunkáival elnyerte a 1902-es torinói kiállítás aranyérmét, rajzai és illusztrációi hihetetlen tehetségről árulkodnak – ő tervezte Ady Endre Új versek kötetének címlapját. Festészetében főleg a tempera, pasztell és akvarell technikát alkalmazta, képei sokszínűek, a tájképtől a misztikus vallásosságig számos téma megjelenik alkotásain. Freskói több templom falát díszítik, többek között a pesterzsébeti plébániatemplomban, a csornai templomban láthatók. Tervezett üvegablakot a veszprémi színházba, a hágai királyi palota fogadótermébe, a Nemzeti Szalonba. Csodaszarvas sgrafittója szintén a veszprémi színház ékessége. Az 1906-os milánói kiállításon hatalmas sikert aratott saját tervezésű bútoraival. Szövött kárpitjai a korszak legkiválóbb alkotásai közé tartoznak. Sikerrel szerepelt Lipcsében, Firenzében, Londonban, valamint természetesen hazai kiállításokon is.
1945 után életútja tragikus fordulatot vett. 1946-tól folyamatosan betegeskedett, támogatást nem kapott, szegénységben élte mindennapjait. A magyar szecesszió kiemelkedő művésze 1950-ben hunyt el, halálának hírét még a napilapok sem közölték. Az utókor később igyekezett kiköszörülni a csorbát: Gödöllőn utcát neveztek el róla, szobra a gödöllői múzeum előtt áll. Nagy Sándor itthagyta nekünk élete hitvallását – ma is látható alkotásairól tekint ránk, és azt sugallja: „Az élet művészete, az maga az élet.”
Szaksz Balázs