„Viktor nappal is úgy ment az utcán, mintha egy mélyhegedű zenéjére hallgatna, amelyet csak ő hall” – írja Krúdy Gyula Cholnoky Viktorról egyik visszaemlékezésében. Lelki szemeim előtt látom vékony, dülöngélő alakját, amint a redakcióból (szerkesztőségből) hajnalban az egyik még nyitva tartó pesti kocsma felé igyekszik, fejében újabb misztikus, fantasztikus témákkal, öltetekkel, lelkében szecessziós borongással. De ki is volt ez a bohém és mégis precíz, magányos és mégis kedves és kedvelt író, szerkesztő? Honnan indult, és mit hagyott maga után 44 év földi létet követően?

Cholnoky Viktor Veszprémben született 1868-ban, édesapja – Cholnoky László – főügyészként tevékenykedett a városban. Két testvére volt: Cholnoky László író és Cholnoky Jenő földrajztudós. A Szent Anna téri (mai Padányi) iskolában járta az elemit, majd a piaristáknál érettségizett, ezek után Győrben és Budapesten tanult jogot. Valódi bohémként a győri jogakadémiai beíratásra kapott pénzt elmulatta – így került Pestre, ahol nagynénjénél lakott. Tanulmányai befejezése után hazaköltözött Veszprémbe, ahol apjánál kezdett dolgozni, majd 1894-ben felkérték a Veszprémi Hírlap szerkesztőjének… És innen indul a „tipikus”, és mégis különleges századfordulós újságírói életút.

Négy évig vitte a Veszprémi Hírlapot, ekkor politikai okok miatt leváltották (túlságosan szabadelvű nézeteket vallott), de nem csüggedt, és elindította a Balatoni Hírlapot, amely azonban a kisvárosi közegben ellehetetlenült. 1901-ben költözött, menekült Budapestre, előbb több újságnak is írt, majd a Pesti Napló korrektora, később segédszerkesztője lett. Karrierje akkor teljesedett ki, amikor a kor legendás szerkesztője, Kiss József mellett szerkesztette a Nyugat elődjeként számon tartott A Hét című újságot. Ez az időszak (1904–1912) hozta meg számára a sikert: számos lapban publikált – köztük a Nyugatban is –, szerkesztőként tevékenyen részt vett A Hét szellemiségének alakításában, és több novelláskötete is megjelent.

Kora egyik legkiválóbb (és emellett elismert) publicistája és novellistája volt,

hatalmas fantáziájához precizitás, kivételes műveltség és elképesztő munkabírás társult. Öccse, Cholnoky László írta róla, hogy tudásvágya határtalan volt, türelme viszont semmi. Az élet minden pillanata lehetőséget adott számára az információszerzésre: legyen az egy beszélgetés, újság- vagy könyvolvasás. Rendkívül széles ismereteit kiegészítette fékezhetetlen képzelete látomásaival, s mindezt példás stilisztikai műgonddal formálta irodalmi alkotássá, avagy publicisztikává. Bohém alakja Budapest – és azon belül Ferencváros – elmaradhatatlan részévé vált. Önmaga „cikázásnak” hívta azt, amikor egyik kocsmából a másikba járt – viszont kortársai szerint „sohasem volt józan, de sohasem volt részeg”. Mondhatni kettős életet élt: ott feszült benne a polgár (pedáns szerkesztő) és a művész (a valóság fölött szárnyaló író) feloldhatatlan ellentéte.

Művészetére a szecesszió stílusirányzata hatott: indázó mondatszerkezetei, az írásaiban ábrázolt hangulat szemléletessége, a fantasztikum, különlegesség megragadása valóban sajátossá és lebegővé teszik alkotásait. Egy Cholnoky novella akkor találja meg igazán az olvasót, ha az szivarfüstbe burkolózik, és aranyló konyakot vagy rumot kortyolgat, miközben az őszi este fanyar illata száll be az ablakon.

Cholnoky imádott utazni, kedvenc városa Fiume volt, amely sokszor megjelenik helyszínként a dalmát kalandor – Amanchich Trivulzió – történeteit elmesélő írásaiban. Életében négy novelláskötete jelent meg, amelyekben fantasztikus, humoros novellák és korának töprengő alakjairól szóló „kortársi pillanatképek” kaptak helyet.

Az élete gyertyáját két kanócon égető író, szerkesztő 1912-ben tüdőbajban hunyt el. Cholnoky Viktornak nincs elődje, és nincs utódja a magyar irodalomban, prózája a kor hangulatában gyökerezik, és mindenképpen figyelemreméltó tény, hogy irodalmi munkássága a 20. század végén újra előtérbe – és az őt megillető helyre – került.

Szaksz Balázs