A veszprémi püspökség élén 1888 és 1917 között báró Hornig Károly állt. Az 1913-ban bíborossá emelt főpapot az utókor a tudományok és a művészetek pártfogójaként is számon tartja.

Hornig sziléziai eredetű budai német családba született 1840-ben, a magyar nyelvet csak középiskolai tanulmányai alatt sajátította el. 1862-ben szentelték pappá, és a Pázmáneum, a híres bécsi teológiai kar növendéke lett. 1869-ben doktorált, majd Pesten a központi papnevelő intézetben tanfelügyelő, később az egyetem rendes tanára lett. 1878-tól esztergomi kanonok, és az esztergomi prímás mellett irodaigazgató. Veszprémi püspöki kinevezése után az ereje teljében lévő főpap nagy lendülettel látott hozzá szétzilálódott egyházmegyéje rendbetételéhez.

Bő egy évszázad távlatából egyházkormányzati működése mellett a tudományokat és művészeteket pártoló tevékenysége számít maradandónak. Püspöksége negyedszázados jubileumán Rómába, a pápának küldött beszámolójában maga összegezte az elmúlt időszakban tett adományait. A templomépítések – Veszprémben például a Feltámadás- (Károly-) templom – mellett jelentős összegekkel támogatta iskolák létrehozását és felújítását, valamint az iskolákat működtető szerzetesrendeket, így az Angolkisasszonyokat és az Irgalmas nővéreket. Nevéhez fűződik a Veszprémi Hírlap című hetilap elindítása, amely a századforduló mértékadó veszprémi sajtóterméke lett. Mélyen zsebébe nyúlt, hogy a korábbi barokk stílusú veszprémi székesegyház az általunk ma ismert neoromán stílusban épülhessen újjá.

Hornig Károly a könyvekkel meghitt barátságot ápolt. Könyvtára 17 000 kötetet számlált, amely ma a Veszprémi Érseki Könyvtárban található. Tudatosan fejlesztette ennek állományát: külföldi és budapesti antikváriumokkal, könyvkereskedésekkel állt kapcsolatban, és járatta katalógusaikat. Különös gondot fordított a veszprémi szerzőktől származó, vagy a Veszprémben megjelent, illetve a városról szóló, továbbá a veszprémi egyházmegye papjai által írt munkák beszerzésére. A könyvtárfejlesztés tudatosságát mutatja, hogy különböző témájú – így teológiai, történelmi, nyelv- és irodalomtudományi, vagy akár matematikai – folyóiratokat járatott. Könyvtárában ritkaságszámba menő módon a könyvnyomtatás hőskorából számító, 15–16. századi munkák is megtalálhatók voltak. Könyvei külsejére is kényes volt: veszprémi mesterekkel dekoratív bőr- vagy selyemkötésbe köttette azokat, amelyek így bibliotékája díszei lettek.

Az egyháztörténelem iránt Hornig maga is érdeklődött. Elődje, Padányi Biró Márton Naplóját 1903-ban jelentette meg, 1912-ben pedig a ma is gyakran forgatott és idézett Veszprém múltja és jelene című várostörténeti munkát adta ki. Ebben az évben az akadémia tagjává is megválasztották. Hornig négy vaskos kötetben jelentette meg a középkori veszprémi egyházmegyére vonatkozó latin nyelvű vatikáni forrásokat az újonnan megnyitott titkos pápai levéltárakban őrzött oklevelek alapján. A korabeli történetírás elitjébe tartozó megbízottai püspöki ösztöndíjjal kutattak az Örök Városban. Az 1896 és 1907 között megjelent veszprémi „Monumenta” című középkori oklevéltár azóta is példaként szolgál az igényes és tudományos könyvkiadás számára.

A 20. század elejének meghatározó hazai szobrásza, a veszprémi születésű Csikász Imre Hornig támogatásával tanulhatott két évig a müncheni képzőművészeti akadémián. Veszprémben a Hornig család kápolnájának épített Károly-templom portáléját tervezte, de nevéhez köthető több városi emléktábla (Batsányi, Ferenc József, Petőfi) és köztéri alkotás létrehozása mellett a mai megyei könyvtár, az egykori püspöki számvevőség ekkor felhúzott épülete díszeinek megtervezése is. Szoldatits Ferenc festő is élvezte a püspök anyagi támogatását. A művész számos hazai – és itáliai – templom számára festett oltárképeket, többek között az egri székesegyház Mária-kápolnájáét is ő készítette. Hornig megbízásából Veszprémben a püspöki palotában található magánkápolna veszprémi szenteket megörökítő oltárképét festette meg: a Magyarok Nagyasszonyát Szent Imrével és Margittal.

Hornig Károly végrendeletében is gondolt a kultúrára: számos értékes műtárgyát hagyta a veszprémi múzeumra, továbbá jelentős összegeket fordított jótékony és kulturális célokra. Halálával olyan püspök távozott az egyházmegye éléről, aki a püspöki tevékenysége révén rendelkezésére álló erőforrásokból nagyvonalúan támogatta az arra érdemesnek bizonyulókat.

Karlinszky Balázs