A Bárka. A Galó. A Fény. Három ikonikus dolog, amely összekapcsolódik. A három egy. Szétválaszthatatlan. Hosszú évek óta. A sztoriról, a klubról, a cinizmusról, a minőségről, a hobbiról, az életről beszélgettünk Galóval.
– Honnan jött a Fény ötlete?
– Az egyik Szigeten egy orosz kocsmában árultak egy hasonló típusú italt, de nem kicsi pohárban adták, hanem valójában egy deci szénsavas vodkát lehetett náluk inni. Innen jött az ötlet. Ezek után hosszas kísérletezések során, nagyon sok ember segítségével alakult ki a Fény. Rengeteget próbálkoztunk, hogy milyen pohárban kínáljuk, milyen és mennyi szörp kerüljön bele, mennyire legyen lehűtve a vodka, mennyire legyen szénsavas – és szépen kialakult. 
Most 8 centes mokka-pohárban adjuk, amelyben 4 cent szénsavas tiszta szeszes italt kapsz, a szörp pedig kellemes ízt ad neki. Az elején rengeteg ízzel kísérleteztünk (tabasco, citromolaj, lime...), mára kétfajta típus maradt: a bodza és a málna. A Fény az egyik VEN-en debütált, azóta pedig bevezettük a Szigeten, a többi fesztiválon és természetesen Veszprémben is.
– Mindegy, hogy milyen vodkából csinálod?
– A legtöbb fesztiválon a főszponzor vodkáját kell használnunk, úgyhogy így a vodka márkájától nem függ a Fény, a lényeg, hogy minőségi legyen, és 40%-os.
– Nem gondolkoztál azon, hogy levédeted?
– Próbáltuk, de nem lehet, mert ez technológia. Ha lenne vodka- és szörpgyáram, és mindig minden Fény ugyanazokból az alapanyagokból készülnie, akkor tudnám levédetni.
– Szerinted miért lett ekkora siker?
– A fesztiválokon azért lett sikeres, mert eleve bulis csapat vagyunk, így aztán egyszerűen vonzottuk az embereket. Emellett az ár-érték aránya is kiváló, és a fesztiválokon elég fontos tényező, hogy gyorsan és hideg italt tudsz inni. Egy idő után szinte versenyezni kezdtek a vendégek, hogy ki iszik meg többet belőle. Valahogy kiváltja az emberekből a versenyszellemet – egészen a mai napig. Korábban azt jósolták nekünk, hogy ez nagyon szép és jó dolog, de összességében le fog járni, kimegy a divatból, és el fog tűnni a fesztiválokról – de ez nem történt meg. A mai napig hatalmas a sikere.
– Miben más a Fény, mint egy vodka, vagy egy whiskey?
– A szénsav megnyomja az egész italt, és egyből feltolja az alkoholt a fejbe. A Fény dob az emberen, és itt nem csak az alkoholra gondolok, hanem arra is, hogy kellemes, felszabadító hangulatot ad.
– Mit tapasztalsz? Másolják a Fényt az országban?
– Nagyon sokan, és lehet, hogy furcsán hangzik, de ez melegséggel tölt el. Nagyon jó érzés, hogy valamit kitaláltam, és mások továbbviszik. Sopronban például a Gázfröccsben is készítik. Amikor összebarátkoztunk a tulajjal, megkérdeztem, miért nem csinálják igazán rendesen? Elmagyaráztam, hogy legyen hideg, adják normális pohárban, megfelelő mennyiségű szénsavval. Ha már másol valamit az ember, akkor csináljon legalább ugyanolyat vagy jobbat, mint az eredeti, de szarabbat sosem! Meg is fogadták a tanácsunkat, és már úgy csinálják a Fényt, ahogy azt illik.
– Hány éve megy a Bárka? Miben változott az évek során, és miben maradt változatlan?
– 21 éve, 1996-ban nyitottam, és 2002 óta, 15 éve vagyok a jelenlegi helyen. Miben változott? Nos, az a baj, hogy nagyon sok ember eltűnt, és nem történt meg a generációváltás. A régi vendégek megfogyatkoztak, mert máshol vállaltak munkát, elköltöztek, gyerekük született..., a fiatalok pedig nem igazán maradnak meg törzsvendégeknek. Valójában az elmúlt 10 évben nem frissült a törzsközönség. Miben maradt változatlan? A Bárka egy elegy volt, és jelenleg is az: jár ide az autószerelőtől az ügyvéden át az orvosig, helikopterpilótáig, tanárig, színészig sok mindenki. Vegyes a közeg, és mégis mindenki megtalálja mindenkivel a közös hangot. Ez kicsit intellektuálissá is teszi a helyet, és ezáltal sok barátság, szerelem, mély kapcsolat szövődött a Bárkában. A régiek éppen ezért járnak vissza: itt biztosan össze lehet futni ismerőssel, jót lehet nálam beszélgetni, bulizni. Sok kocsma, sok vendéglátóhely van. Úgy szoktam mondani, vannak a cicás és a kutyás helyek. A cicának teljesen mindegy hova megy, csak kapjon inni és enni. A kutyák alapvetően hűségesek, nem kószálnak el új helyre, ők ide jártak, ez a helyük, ha akarnak inni valamit a haverokkal, ha bármi buli van, akkor lejönnek ide.
– Miért vált klub jellegűvé a Bárka?
– Két okot látok. Az emberek szeretik a zenét, és nálam nem a rádió szól, hanem azok a szuper dalok, amelyeket én is szeretek. A második ok maguk az emberek. Nálam öt percen belül beszélgetés alakul ki. A Bárkába egyszerűen olyan emberek járnak, akiknek nem elegek a netes közösségi oldalak – amelyek szerintem teljes mértékben tönkreteszik az emberi kapcsolatokat –, hanem vágynak a személyes kommunikációra. A múltkor bejött hozzám három fiatal, és egymás mellett ülve a telefonjukat csesztették, és nem beszélgettek. Lekapcsoltam a villanyt, idehívtam őket a pulthoz, hogy igyunk együtt egy jó italt – és láss csodát, elkezdtek egymással és velem beszélgetni. Számukra lassan már az furcsa, hogy szemtől szembe kell kommunikálni egymással.
– Messze földön híres vagy a cinizmusodról, arról, hogy nem mindig vagy túl kedves. Szerinted miért lett ennek ellenére kultikus hely Veszprémben a Bárka? Vagy éppen ezért? Szeretik az emberek, ha csesztetik őket?
– Igen, tudok cinikus lenni, és nem is értem, hogy léteznek olyanok, akiknek erre igényük van. Ez talán egyfajta rejtett perverzió lenne bennük? Nem tudom! Megesett, hogy teljesen kedves voltam, ők meg nem tudták felfogni, mi is történt velem. Kérték az italt, és meg is kapták!!!... – és nem fűztem hozzá semmit!!! Ők meg hitetlenkedtek és csodálkoztak, és valami nagyon hiányzott nekik. Nos, biztosan sok ember van, aki miattam jár ide, és sok barátot találtam, szereztem a Bárkában. Az igazság az, hogy tényleg cinikus vagyok, és nem játszom meg magam. És emellett sokszor így tudom felvenni a vendégekkel a kapcsolatot. Sokan leülnek háttal az üres térbe, én meg megszólítom őket.
– Miért fontos, hogy odajöjjenek hozzád?
– Ösztönös cselekvés, egyszerűen szeretem megismerni az embereket. Persze megesett, hogy ráfáztam, mert 4 órán keresztül beszélt nekem a vendég, én meg nem tudtam bezárni, és az egészet visszapörgettem volna – de ez a ritkább eset.
– Született vendéglátós vagy?
– Családomban semmilyen vendéglátós előzmény nincsen, sőt én vagyok a „fekete bárány”. Szakácsként végeztem, de ennek ellenére teljesen véletlenül kerültem bele a vendéglátásba. Kamaszkoromban sokat jártam bulizni a haverjaimmal, ám soha nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer a pult másik oldalán fogok állni. És egyszer Gudival történt egy agyvillanásunk – amikor éppen a Naplónál dolgoztunk –, hogy csináljunk egy kocsmát. És megcsináltuk. Az elmúlt 7 évben egyedül viszem a Bárkát, nincs társam, előtte Gudival, Kovival, Macóval együtt csináltuk a helyet.
– A Bárka mellett még mi van az életedben?
– A két gyönyörű szép gyermekem, a barátnőm, és imádok biciklizni... és főzni és enni.
– Mi mozgat, inspirál akár a mindennapokban, akár a munkában?
– A minőség. Hogy olyan italt készítsek a vendégeknek, amilyet én is elvárnék – vagy még jobbat. Elmegyek a prémium zöldségeshez, darabra veszem a citromot, a lime-ot, mert csak minőségi anyagokkal szeretek dolgozni. Elugrom a nagykerbe kiválasztani a poharaimat. Mindennek utánajárok, nem tudok otthon a seggemen ülni. Ehhez jó a kisvárosi fíling – mindenhol ismernek, tudják, mikor megyek, mit viszek. Ezek után kísérletezem, hogy eltaláljam azt az ízvilágot, amit megálmodtam. Emellett jól is kell kinéznie az italnak, és az emberek el is várják. Megküzdöm vele, hogy kívánatos legyen, már a szemével igya meg a vendég, és amikor legördíti, azt érezze, hogy ez isteni volt. 
Persze számos olyan ital létezik, amelyet nem lehet variálni: ilyen például a whiskey-kóla. Képzeld, egyik vendégem azt állította a múltkor, hogy nálam a legjobb a whiskey-kóla. Erre mit lehet mondani??? A többi koktélt úgy csinálom, hogy egy kicsit más legyen, mint általában: lime, koktélolajok, uborka, mandarin, zeller... Valaki a gin-tonicom, más a Bloody Mary-m miatt jár vissza. Valójában a saját elvárásaimnak felelek meg, és ezt próbálom átültetni a vendégeimbe is. Ez mozgat. A munka valamilyen szinten számomra hobbi, mert jó, hogy gyakorolhatom az embereken a cinizmusomat, és persze az is, hogy sokfajta italt meg tudok próbáltatni és ismertetni más emberekkel. Elkezdtem gyűjteni például a whiskey-ket, és itt a Bárkában másokkal is meg tudom osztani az élményt. Engem inspirál, hogy élvezetet tudok nyújtani másoknak.
– Hány whiskey van a Bárkában? És honnan ez a whiskey-imádat?
– Jelen pillanatban talán 70 whiskey található a Bárkában. Fiatal koromban, amikor lent dolgoztunk a Balaton-parton, és hozzájutottunk egy kis márkához vagy dollárhoz, az Intertouristba mentünk valami jó italt venni. Akkor a csúcs a Baileys és a Jim Beam volt. A lányok a bélízt itták, mi meg a whiskey-t. Így kezdődött. Miért jó? Ha megkóstolsz négy whiskey-t, rájössz, hogy mindegyiknek más az íze. Egyre többet kóstoltam, és beleszerettem, a hobbimmá vált. Egyre jobban érdekel, hogy hányfajta van, milyenek, milyeneket lehet beszerezni. Szeretném megismertetni a vendégekkel az ivás-kultúrát is, hogy a whiskey-t nem csapjuk be, hanem végiggörgetjük a szánkban, élvezzük az ízvilágot. Azt szoktam mondani: „Ez jó ital, érlelik, hordóban van, erre figyelnek, görgetik jobbra-balra, irtó messziről hozzák ide, hogy te meg tudd inni. Tiszteld meg az italt azzal, hogy megpróbálod meginni normálisan!”
– Mi a jó ebben a hobbiban?
– A hobbiban az ember elkötelezi magát. Valaki a csillagászatot szereti, én a whiskey-ket. Az a jó, hogy mindig vannak újabbak és újabbak számomra. És ilyenkor utánajárok, hogy miként lehetne beszerezni őket.
– És mi a jó a whiskey-ben?
– Az íze, az illata, és hogy kulturális, beszélgetős ital. Egy jó whiskey-vel kellemesen be lehet csiccsenteni, és közben mellette el lehet beszélgetni. Olyan, mint egy jó testes vörösbor vagy konyak. És egy pici whiskey-vel is lehet játszani egy negyed órát.
– Neked melyik a kedvenced?
– A whiskey tulajdonképpen hangulatfüggő. Az éppen aktuális hangulatomtól függ, hogy frissebbet, testesebbet, erősebbet, tőzegesebbet, vagy baromi magas alkoholtartalmút iszom-e. Sok vendég bejön, és megkér: „Galó, ajánlj valamit!” Akkor kiválasztok neki egy kóstolót. És mehetünk tovább – az írtől az amerikaiig. És a vendég boldog. És csak kóstolgatunk 2 centtel, szép poharakban, és beszélgetünk, és szól a zene. Ennyi!
– Meddig lehet ezt csinálni? Minden nap hajnalig nyitva, reggel meg indul az új nap...
– Gondolkoztam rajta, hogy miben lehetne egy picit változtatni – annyit megtettem, hogy most már csak este 6-kor nyitok. Talán érdemes lenne bisztró jellegű kocsmává alakítani a Bárkát, de a vendégek így szokták meg. Majd kiderül. Nem tudom, meddig tudom csinálni. Majd kialakítok mozgássérült járdát, hogy tolószékkel is le tudja jönni kinyitni... Úgy érzem, biztosan jön majd egy jel, amikor elgondolkodom a váltáson, de ez még nem következett be. Addig meg hadd menjen így a hely.
– Annyi mindenfelé jártál az országban és azon kívül. Ennek tükrében neked mi Veszprém? Csinálhatnád ezt ez egészet Pesten, az Astoria mellett, és kőgazdag lennél. Miért maradtál itt?
– Nagyon szeretem Veszprémet. Itt élnek a szüleim, minden ideköt, az egész városnak létezik egy olyan miliője, amit imádok. Itt nőttem fel – és az lenne a lényeg, hogy próbáljuk meg megvalósítani a dolgokat, magunkat itt, helyben. Lehet, hogy máshol jobban menne, de ha mindenki úgy állna hozzá, hogy ez egy szar, alvó város, és menjünk el Ausztriába mosogatni, akkor mi lenne Veszprémből?
– Mit ad neked a Bárka?
– A teljes kiteljesedést. Bejövök, és jó érzés tölt el. Van egy saját helyem (bár bérlem), amit magaménak érzek – én csináltam a két kezemmel: a pultot, a burkolást, a dizájnt, a boxokat, mindent. Olyan, mintha otthon lennék a bunkimban. És a magam ura vagyok persze, de ennek a másik oldala az, hogy itt minden felelősség az enyém. Ha valami nincs, az az én hibám. Én szerzek be mindent, én takarítok, én hűtöm be a poharakat stb.... Egész emberes üzem ez az egész. Én vállalok mindenért felelősséget. A vendégekért is. Múlt héten felhívott egy apuka, hogy lejön a lánya, vigyázzak már rá. Kérdeztem tőle: „Hülye vagy? Meg sem kellett volna rá kérni. Természetes, hogy vigyázok rá. Lejön, vigyázunk rá, hívunk neki egy taxit, mehet haza.” Így megy ez. Ez a Bárka.
NÉVJEGY
Galó (Rátz Gábor)
Miért nincs kávé?: Mert akkor nagyon sokáig maradnának a vendégek!
Miért nincs szénsavmentes ásványvíz?: Van csap!
Kedvenc ital: whiskey
Kedvenc cigi: Marlbi
Kedvenc város: Veszprém
Kedvenc zene: The Cure, U2
Kedvenc napszak: este 6-tól hajnalig
Kedvenc illat: levendula
Kedvenc íz: a whiskey íze
Kedvenc vendég: a kiállhatatlan
Kedvenc ország: Magyarország
„MILYEN A GALÓ?”
Reider László optikus, borász és zenélő ember véleménye:
Őszinte! Nem foglalkozik felesleges, kisstílű lelki ügyekkel, mély érzésű, tisztán látó, őszinte, önzetlen barát. Távol áll tőle a harag, a bosszú, a kicsinyes, pitiáner viselkedés, a kapzsiság vagy a nagyravágyás. Tudja, milyen a világ, és azt is, hol van ebben a helye.
Elképesztően jó humorú, néha cinikus és ironikus (kitűnő öniróniával), melyet lehet akár bunkóságnak is nézni első pillanatban, de mivel bármilyen fajta rosszindulat teljes mértékben hiányzik a lelkéből, az ember még perverz módon élvezi is, ha szembesíti saját hibájával.
Elképesztően jól főz, a barátaiért a pokol legmélyebb bugyrába is elmenne. A sznobokat, az okoskodókat, kényeskedő embereket gyűlöli, vagyis inkább elkerüli.
A szakma, az italok, különösen az a majd' 100 whiskey a kisujjában (vagy a torkában) van.
Fizikailag elpusztíthatatlan, örökmozgó terminátor, ő John Vendetta, a nagy és magasságos, minden Moszkva cárja, tengerek hercege, a vendéglátás géniusza.
És nagyon lehet szeretni...
Szaksz Balázs
Fotó: Babják Tamás
