Ha grafika, weboldal vagy mobil alkalmazás, szinte nincs cég vagy vállalkozó, aki ne ismerné a CREATIC nevét Veszprémben. Ma már nem csak itt, hanem szerte az országban, Európában, sőt az Egyesült Államokban és Afrikában is vannak ügyfeleik.
Szalay Péter a kilencvenes évek eleje óta foglalkozik programozással. 2006 óta vállalkozóként, 2012 óta pedig mint cég, hisz ekkor alapította meg a CREATIC ONLINE Kft.-t, amelyhez Czeglédi Zoltán grafikus is csatlakozott. Az együtt dolgozó partnereknek köszönhetően a cég a grafikai tervezés és a weboldalkészítés mellett ma már fotózással, videózással, tanácsadással, hirdetési felületekkel, mobilos alkalmazásokkal, valamint egyedi rendszerek fejlesztésével is foglalkozik. Az évek alatt a kkv-k mellett dolgoztak olyan nagy projekteken is, mint a Balatoni Hajózási Zrt. arculati megújítása, az AbOvo Media Group belső irányítási rendszere, a HorizonHobby (USA) csomagolásainak tervezése, de több, mint 10 éve partnerük a Telekom Veszprém kézilabda csapata is. A referenciáik közt amerikai, svéd, brit, német és namíbiai partnereket is találunk. Azt mondják, sikerük egyik kulcsa, hogy gyorsak, megbízhatóak, és szinte mindig elérhetők.
A grafikai tervezésben és weboldalkészítésben két évtizednyi tapasztalattal rendelkező vállalkozás két oszlopos tagjával, Szalay Péterrel és Czeglédi Zoltánnak beszélgettünk.
"Ha online, 2010 környékén leginkább céges weboldalak adták a CREATIC ügyfeleinek gerincét. Akkoriban jellemzően pár aloldalas weblapokra volt szükség. A súlypont mára teljesen eltolódott a webshopok és egyedi rendszerek irányába.
Sokan jönnek hozzánk úgy, hogy már létező oldallal rendelkeznek, ami nem működik, ezért készítsünk újat. Ennek több oka is lehet: vagy kinőtték, vagy az előző fejlesztő tűnt el és nem működik a honlap.
Az utóbbi időben a nagy cégek is elkezdtek érdeklődni az egyedi fejlesztések iránt, hisz felismerték, hogy az ingyenes keretrendszerek lehetőségei egy idő után végesek. Mi csak egyedi fejlesztésekkel dolgozunk. Talán ez az oka, hogy nagyon sok ügyfelünk azért keresett meg minket, mert a piacon jelenlévő megoldások közül nem talált olyan, amely számára megfelelő lett volna. Mi ezeket az igényeket teljes mértékben ki tudjuk elégíteni, mert az általunk készített rendszerek pontosan az ügyfél munkafolyamatainak a támogatására vannak felkészítve.
Egy ilyen fejlesztés gyakran azzal kezdődik, hogy megismerjük az adott vállalkozás belső működését és lemodellezzük a folyamatokat. Itt figyelembe vesszük még azoknak az egyedi igényeit is, akik a vállalkozás oldaláról ténylegesen dolgozni fognak vele, hiszen akkor a leghatékonyabb egy cég, ha az alkalmazottak is hatékonyak, nem egy rosszul kézreálló rendszerben kell napi szinten dolgozniuk.
Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleink nagy része már eleve úgy veszi fel velünk a kapcsolatot, hogy minket ajánlottak neki. És hogy csak néhányat említsünk a „nagyok” közül: a CREATIC készített már weboldalt a Danone-nak, a Sparnak, a Veszprémfestnek, vagy a Vehir.hu-nak." Most épp egy 3D nyomtatással foglalkozó amerikai startup céggel dolgoznak együtt, akiknek komplett reklámügynökségi hátteret biztosítanak.
Czeglédi Zoltán azt mondja, a grafikai tervezésnél minden esetben az egyediséget tartják követendőnek. Munkája során sosem alkalmaz előre meghatározott formákat, minden egyes ügyfelük számára személyre szabott és máshoz nem kapcsolható színvilágot és grafikai megoldásokat alkot meg, figyelembe véve a megrendelő elképzeléseit, már meglévő arculatát. Tapasztalata szerint ma azok a szoftverek segítik leginkább, melyek hatalmasat fejlődtek, mióta általános iskolás korában először ült a Photoshop elé:
"Azt, amiket korábban kézzel kellett megcsinálni, és jelentős időt vett igénybe - például magazinok oldalpárjainak elkészítése -, ma két kattintásba telik. A technika nagyon sokat fejlődött és fejlődik a mai napig. Sokkal gyorsabban lehet ma dolgozni, mint régen. Az internet mindent megkönnyít, hogy csak egy példát mondjak: 2002 előtt személyesen vittük Budapestre az ügyfélnek a korrektúrázandó anyagot, ő választott, hazautaztunk, javítottuk, majd másnap megint visszamentünk. És ez így ment, míg jó nem lett. Ezt később felváltották a postán küldött CD-k és a DVD-k, de most már mindent interneten intézünk. A technikában 5-7 évente jönnek olyan újdonságok, amik gyorsítják a folyamatokat.
Ami az arculatot illeti, 3-5 év közötti időről beszélhetünk, amikor egy-egy trend kimegy a divatból. Ez persze függ az ügyfél rugalmasságától is, hogy mennyire fogadja be az újat, amit ajánlok neki. A kiadványoknál és a webnél is most a nagyon letisztult, egyszerű, elegáns stílus megy, és a nagy képek. A képeknél fontos, hogy profi, jó minőségű fotók legyenek. Ha egy étteremnek van egy gyönyörű ételfotója, egyből eladja magát. Ez ugyanúgy igaz a kiadványokra is, ahol arra is figyelni kell, hogy az anyagok magas minőségben legyenek legyártva" - meséli.
A CREATIC két oszlopos tagja azt mondja, hiába a koronavírus-helyzet, sosem volt még annyi webes megkeresésük, mint mostanában. Ennek egyik oka az lehet, hogy egyre többen szeretnének online is jelen lenni. Emellett érződik az is, hogy sok cég akarja a vírus után újra pozícionálni magát, és jobban előtérbe kerülni, mint azelőtt.
És ha már online tér, nem mehetünk el amellett, hogy a közösségi média, az adwords és a seo mennyire fontos egy mai vállalkozásnál. Partnereiknek köszönhetően a cég ma ezekkel is foglalkozik. Szelle Dóra marketinges szerint mindegyiket a marketing és a PR szerves részeként kell kezelni, és elfogadni, hogy a keresőoptimalizáció a mai digitális világban kulcsfontosságú. Minden egyes tweet, Facebook bejegyzés, blog poszt a vállalatról, vagy a honlapra felkerülő tartalomról, forgalmat generál. Kezelhetőbbé válnak a fogyasztói visszajelzések is, sokkal közvetlenebbé válhat így a vállalat és a fogyasztó közti kapcsolat, ami csökkentheti a vásárlás utáni esetleges megbánást. A legfontosabb érv a keresőoptimalizáció mellett az, hogy nagy a megtérülése. Használata sokkal nehezebbé vált az elmúlt évekhez képest, ám a megtérülése és a digitális világ miatt muszáj alkalmazni.
Névjegy
Czeglédi Zoltán Balatonalmádiban nőtt fel, a szakközépiskolát a kaposvári iparművészetin végezte grafikus szakon 1998-ban. Onnantól kezdve önállóan, szakkönyvekkel képezte magát. Elmondása szerint világéletében grafikus szeretett volna lenni, gyerekkorában a Malév rajzpályázatát is megnyerte, amelynek fődíja egy TU-154-essel való egyórás sétarepülés volt. Grafikus karrierjét kezdetben a veszprémi Magentha Reklámügynökségnél kezdte, ahonnan 2004-ben vált ki. Kedvence a csomagolások tervezése, a kiadványok tervezése és az arculatok megalkotása.
Szalay Péter hobbiból 1995 óta foglalkozik programozással. Egyetemi tanulmányait műszaki informatika szakon végezte a Pannon Egyetemen. Főállásban 2006 óta foglalkozik programozással, a CREATIC-ot 2012-ben alapította. A weboldalak mellett mobilos alkalmazásokat és egyedi ügyviteli rendszereket is tervez.
Gesztesi Ákos