Online térbe kényszerült az oktatás a koronavírus miatt. Ezt a kényszerű váltást mutatja be diák, tanár, szülő oldaláról az Ipari Szakgimnázium vezetője, Irányi László.

Mindennapjaink egyre nagyobb részét töltjük az online térben, és ez a koronavírus-járvány miatt most már elérte az oktatást is. Pontosabban fogalmazva a pedagógusok is arra kényszerültek, hogy az eddigieknél sokkal inkább használják az online teret. Ez a diákok számára már eddig is teljesen természetes volt. A most iskolába járó Z-generáció már az informatikai robbanás után született, és a különböző okoseszközök, az azokon futó applikációk használata mindennapi rutinná vált számukra. Olvastam valahol, hogy egy amerikai felmérés szerint az ottani két éves gyermekek 50%-a már kezelni tudja az okostelefont.

Az iskolai digitalizáció a kétezres évtized közepén kezdődött az első kivetítőkkel, majd a tízes években jöttek az interaktív táblák. A tanárok egy része lelkesen fordult az új eszközök felé, és építette be használatukat a tanórai folyamatokba. Tizenöt évvel ezelőtt én is prezentációkat gyártottam a tanóráimhoz, melyek megkönnyítették a szemléltetést számomra, és a jegyzetelést a tanulók számára. Az interaktív táblákban kezdetben mindenki valami remek új dolgot látott, amely forradalmasítja az oktatást. Számomra úgy tűnik, hogy igazi hasznuk az általános iskolában van, ahol még fontos a gyerekek figyelmét lekötni mozgó, pörgő animációkkal, ők még élvezik, hogy kimehetnek a táblához, és ott figurákat húzhatnak jobbra balra. Középiskolában erre már nincs igény, az interaktív táblát általában csak vetítővászonként használjuk, amelynek egyetlen előnye az, hogy magyarázatképpen be lehet rajzolni az ábrákba. Valójában most, amikor már a tanuló kezében is ott vannak az okos eszközök, túl is haladt az idő rajta.

Az interaktív táblák megjelenése óta nagyon sok új, és már telefonra, tabletre készült oktatási célú applikáció jelent meg. Az innovációra fogékony pedagógusok ezeket már eddig is beépítették módszertanukba, de a tanártársadalom nagy része nem foglalkozott velük. Jómagam is voltam néhány kurzuson, azonban az ott látottakat csak esetlegesen használtam.  

Ezt a lassan terjedő módszertani kultúrát aztán a digitális oktatás bevezetése egy hétvége alatt felgyorsította. Nagyon büszke vagyok arra, hogy nálunk, az Ipariban lényegében öt nap alatt sikerült 100 tanárnak és 800 diáknak átállni a digitális oktatásra. Ebben nagy szerepet játszott azoknak a tanulóknak a csoportja, akik létrehozták az iskolai Discord platformot, mely egy virtuális intézményként működik mind a mai napig, nemcsak az oktatást szolgálva, hanem a közösségi élet bizonyos funkcióit is átvéve. A digitális kultúrában jártasabb kollégák és a tanulók sok esetben segítettek azoknak, akik ezen a téren még nem próbálták ki magukat. Ezzel az összefogással sikerült megteremteni a tanulás-tanítás fórumait. Szerencsére több szolgáltatónak vannak ezt elősegítő platformjai, nálunk legelterjedtebb a Google classroom, de minden tanár szabadon eldönthette, mit használ. 

Hogy mi a digitális oktatás tapasztalata két és fél hónap után? A tanulók nagy részének könnyen ment a ráhangolódás, és kezdetben a lelkesedés is magas volt. Alapvetően két problémát jeleztek. Az egyik, hogy hiányzik a közösség és ezt az online virtuális tér –  szerencsére – még nem tudja pótolni. A másik pedig, hogy egyes tanárok „megvadultak” és annyi tananyagot adnak le, annyi beadandót adnak ki, hogy azok elkészítése órákat vesz igénybe. Azok a tanulók, akik komolyan vették a tanulást, valóban mindent el akartak sajátítani, és el akartak készíteni, akár napi nyolc-tíz órát is ezzel töltöttek. Míg persze azoknak, akik csak jegyet akartak szerezni, mindez belefért napi egy-két órába. Az sem volt mindegy, hogy egy tanár feltett egy tananyagot, aztán  a diákra bízta, hogy hogyan tanulja meg, vagy adott hozzá valami magyarázatot is. Az első eset sok gyereknek gondot okozott, mert nem tudták kiemelni a lényeget. A magyarázat mikéntje is több kérdést vetett fel. Ha a tanár órarendi időpontban a discordon, vagy más felületen tartott kontaktórát. lehet, hogy a diákok nem tudtak odaérni, mert például más családtag használta az eszközöket. A discordos órákkal  kapcsolatban a tanárok frusztráltan érezték magukat, mert a tanulók csak kukán ültek a vonal másik végén, és nem adtak visszajelzést, hogy éppen most mit csinálnak. Ebből a szempontból a videós óra sem jobb, mert ott meg az vonja el a figyelmet, hogy ki éppen mit is mozog a  kamera előtt. Én a magam részéről a meglévő prezentációkhoz készítettem egy hangfájlt, és ezt osztottam meg a tanulókkal. Így lehetőségük volt arra, hogy akár többször is meghallgathassák, visszatekerjék a magyarázatot, és mindezt akkor, amikor arra idejük van. Ezen kívül kaptak konzultációs lehetőséget, ahol megkereshettek a kérdéseikkel. Abból a szempontból szerencsés helyzetben voltam, hogy nekem voltak előre elkészített anyagaim, de azok a kollégák, akik ilyennel nem rendelkeztek, most rengeteg energiát és időt kellett, hogy befektessenek ezek összeállításába, kiküldésébe. A heti 40 órás munkaidőnél  jóval többet foglalkoztak az oktatással. Ehhez tegyük hozzá azt is, hogy a digitális oktatás – különösen akiknek az online térben még egyedül nem boldoguló kisebb gyermekei vannak – a  szülőket is rendesen megterhelte. Ráadásul a szülői segítség az értékelést is torzította, nem egyszer eddig bukásra álló tanulók hibátlan feladatsorokat adtak be. Online módon, bár többféle módszer létezik – például előtérbe kerültek a projektmunkák –, sokkal nehezebb objektív módon megoldani a számokérést, mint tanteremben

Mindezek alapján számomra az elmúlt két és fél hónap alatt bebizonyosodott, hogy a digitális oktatás nem képes kiváltani a hagyományos tantermi oktatást. Nem véletlen, hogy az Ipar 4.0-ban is úgy jelenik meg az oktatás, mint az egyik legkevésbé automatizálható ágazat. A tanulónak szüksége van a közvetlen kontaktusra a tanárral, hogy az azonnali visszajelzések alapján differenciált válaszokat kaphasson. Hogy miben látom akkor a hozadékát az elmúlt időszaknak? Jelentősen javult a pedagógusok digitális kultúrája, az általuk megismert platformok, applikációk, módszerek beépülhetnek a hagyományos tantermi oktatásba is. Ha ehhez biztosítottak a feltételek, azaz az iskolákban lesz stabil wifi-hálózat, minden tanulónak rendelkezésére áll egy okos eszköz, amely kiváltja a papíralapú tankönyveket, melyre a tanév elején letölthető minden tantárgyhoz a digitális tananyag, akkor a most szerzett tudás nem vész el.

Irányi László, VSZC Ipari Szakgimnázium tagintézmény-vezető
Fotó: Domján Attila, Unsplash