A hatékony, átgondolt, a közösség építését segítő kommunikáció legalább annyira fontos a startupok életében és az üzleti sikereik elérésében, mint a jó ötlet. Gyenese Balázzsal összeszedtük azokat a legfontosabb kulcsszavakat, amelyeket ezen a téren ismerni kell.
Kollaboráció ≠ együttműködés
A hatékony kommunikáció egyik alapkövetelménye, hogy tisztában legyünk a szavak, kifejezések jelentésével, azok alatt mindkét fél ugyanazt értse. Ez magától értetődőnek tűnik, ennél fogva kissé butácskán hangozhat a fenti kijelentés, a gyakorlatban mégis vannak szituációk, amikor azért ódzkodunk egy-egy szó használatától, mert téves jelentést társítunk hozzá. Ilyen maga a kollaboráció kifejezés is, ami nem teljesen egyenértékű az együttműködéssel.
„Én alapvetően személyes élmény miatt használom a kollaboráció szót, mert nyolc évig külföldön éltem és angol nyelven dolgoztam, ahol nincs semmilyen negatív kicsengése ennek a szónak. A magyar nyelvben valamiért viszont negatív érzés társul a kollaboráció kifejezéshez, talán azért is, mert nagyon gyakran a manipuláció szóval vonják össze. Emiatt nem is szívesen használják – a saját ügyfeleim között is tapasztaltam ezt –, inkább az együttműködés kifejezéssel élnek. 
Az együttműködés azonban csak annyit jelent, hogy barátságos és érdeklődő vagyok, nyitott arra, hogy a másik fél javaslatot tegyen nekem. A kollaboráció ennél több: a nyitottságon, az együttműködésen túl azt is jelenti, hogy közösen képesek vagyunk eredményt elérni, mert mindkettőnknek van valamilyen erőssége, amelyeket összeadva egymást tudjuk erősíteni, és így mindketten profitálunk. Az inkubációs központoknak, az oktatásnak az is felelőssége lenne, hogy ezeket az értékrendi elemeket tisztázza és megtanítsa a fiataloknak annak érdekében, hogy ők aztán pontosan tudják, mi az, ami képes életben tartani egy közösséget, hogy nekik mi a szerepük a kollaboráció vonatkozásában.”
Hatékony hallgatás
Egy kollektíva kialakulásához alapkövetelmény, hogy összerakjuk az erősségeinket, egymásra építsünk és mindenki lehetőséget kapjon arra, hogy hozzájáruljon a közös jóhoz. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a saját egónkat, önzésünket félretegyük és figyelmesen meghallgassuk egymást.
„Megfigyelhető, hogy nagyon sok beszélgetésnél – legyen szó családiról vagy éppen üzletiről –, amikor az egyik fél mond valamit, a másik válasza úgy kezdődik: Igen, de… Ilyenkor ő ad egy visszacsatolást, hogy érti, miről beszél a másik, de rögvest hozzáteszi, ő miként látja a dolgokat. Ez nem feltétlenül rossz, ugyanakkor jelzi, hogy nem elég hatékony a hallgatásunk, mert nem arra építünk a válaszunkkal, amit a másik mondott, hanem csak a saját gondolatunkat mondjuk ki, amit már azalatt megfogalmaztunk, amíg a másik beszélt, miközben lehet, emiatt nem is hallottuk igazán, mit mondott ő. Így viszont észre se vesszük, hogy esetleg lett-e volna még potenciál a másik mondanivalójában, javaslatában, és a beszélgetés más irányba terelődik. Más szavakkal, ha a párbeszédet úgy fogjuk fel, mint egy táncot, akkor az a tánc csak akkor lesz harmonikus, 
ha a mindkét fél ugyanabba az irányba halad. Ez csak úgy érhető el, ha empatikusan és figyelmesen hallgatunk a másikra. Ugyanez igaz a kommunikációra. Ha például én kérdezek Öntől valamit, és Ön válaszol, a következő kérdésemet csak a válasz után teszem fel, arra rezonálva, ahelyett hogy a saját gondolataimat próbálnám meg ráerőszakolni Önre. Persze vannak szituációk, például vészhelyzetek, amikor nem a hallgatás a fontos, hanem a gyors reakció. Amikor viszont egy fejlesztési célzatú beszélgetésről van szó, és az a cél, hogy a kapcsolat szorosabbá váljon, hogy egy közösség hiteles és elfogadott szereplőjévé váljak, ahhoz adnom is kell – például a figyelmemet. Ehhez nagyon fontos ez a fajta szinkron, rezonancia és empátia. Sajnos ez sok más kultúra mellett a miénknek sem erőssége, így itt még rengeteg a fejlődési potenciál egyének és kollektívák szintjén is.”
Verszatilitás
„Azt is fontos belátni, hogy nincs két egyforma ember, különbözőek vagyunk azt illetően, hogy mennyire van igényünk a gondolataink kimondására, vagy éppen a hallgatásra. Van, aki expresszív típus, és folyamatosan a saját véleményét tolná előtérbe, és van, aki csendesebb és a megfigyelésben nagyon jó. Ez nagyon érdekes dinamikákat tud szülni egy társaságon belül, a jó társaság azonban az, ahol ez a kettő egyensúlyba tud kerülni. Különböző technikák, módszertanok elsajátításával ezt kiválóan lehet fejleszteni – rengeteg coach, tanácsadó, mentor van az országban, aki meg tudja tanítani ezeket. Alapvetően a döntést viszont mindenkinek saját magának kell meghoznia, hogy szeretne-e – a sales szakmában használt kifejezéssel élve – verszatilissá válni, mert kapott annyi visszajelzést az élettől, hogy egy kicsit sok egy közösségen belül, vagy sem. Ezt persze nem könnyű megtanulni, ugyanúgy, ahogy egy csendesebb típusnak sem azt, hogyan legyen aktívabb a munkahelyi megbeszéléseken – hiszen neki habitusából fakadóan több idő kell, hogy levonja a konklúziót, strukturálja a megfigyeléseit és azokat kinyilatkoztassa. De a verszatilitás nem is arról szól, hogy a személyiségünket változtassuk meg: csupán arról, hogy egy adott szituációban hozok egy döntést, hogy miképp befolyásolom a viselkedésem. Ehhez persze elengedhetetlen a tudatosság és a türelem, hogy egyáltalán felismerjem, milyen vagyok és hogyan tudok alkalmazkodni.”
Közösségerősítés
Egy startup akkor lesz igazán sikeres, ha az azt alkotó közösség erős. Ahhoz, hogy erősíteni tudjuk a közösséget, alapvető követelmény, hogy legyen egy közös célunk, amivel valóban mindenkit egyetért. „Sok vállalatnál előfordul, hogy a felsővezetés az, aki kitűz egy víziót, amit aztán az épület minden felületén feltüntetnek, mert úgy gondolják, akkor könnyebben azonosul vele a csapat, de tévednek, mert a közös cél kitűzésének nem ez a módja. Itt jön elő ismét a verszatilitás és a kollaboráció: ne egy vezérszónok akarja lenyomni mindenki más torkán az általa kitalált közös célt, hanem a közösség minden tagjának legyen lehetősége alakítani a koncepciót, és azt mindenki a magáénak érezze. Egy ilyen közös célt megfogalmazni persze nem mindig egyszerű, de a közös gondolkodás már önmagában nagy segítség. A mi víziónk például épp úgy született, hogy egy hosszas, eredménytelennek látszó brainstorming során az egyik tagunk frusztráltságában egyszer csak kifakadt: a fene essen bele, lehessen már ebben az országban sikeres startupokat fejleszteni! És mindenki felnevetett, mert azzal meg is lett a közös vízió egy nem víziónak szánt mondatból. Mert könnyed volt és őszinte, és mindenki ugyanazt értette alatta, és ettől máris erősebb lett a csapat.
Ez a fajta nyitottság és őszinteség pedig azért is fontos, mert a befektetők sokkal szívesebben támogatnak 
egy olyan csapatot, amelynek ugyan hiányoznak bizonyos kompetenciái, de nyitottak arra, hogy akár külső segítség révén pótolják azokat, mert ez arról árulkodik, hogy alapvetően egy érett csapatról van szó. Ha viszont a csapat nem ismeri el, hogy vannak hiányosságai, nem veszi elég komolyan ezt a mérföldkövet, az súlyos gondokhoz fog vezetni: nem tudnak piacra lépni, nem tudnak skálázni, gyártási technológiát kifejleszteni. A sikerhez elengedhetetlen, hogy érezzük a saját korlátainkat, őszintén bevalljuk azokat és nyitottak legyünk a módszerekre, amelyekkel erősíthetjük a csapatot.”
Csapatmunka és feedback
„Egy csapat tagjaként vannak olyan pillanatok, amikor egyedül dolgozunk, és olyanok, amikor a társakkal együtt – végletekbe sosem szabad esni, mindig egyensúlyra és tudatosságra kell törekedni. Egy szoftveres startupban a fejlesztők például általában egyedül, vagy ketten-hárman dolgoznak együtt, viszont pontosan tudniuk kell, mikor jön el a feedback pont, azaz amikor nem a fejlesztés a feladatuk, hanem hogy visszajelzést kérjenek a felhasználóktól, hogy valóban olyanra sikerült a fejlesztés, amilyennek ők elképzelték. A nagy technológiai platformok ezért is készítenek először egy implementációt, és aztán jönnek vissza idővel egy termékkel, és éppen ezért nyernek teret egyre jobban ezek az agilis módszertanok, amiket a startupok képviselnek, mert jóval gazdaságosabbak. Nagyvállalatok is próbálják már ezt eltanulni, de a hazai kultúra azért eléggé ódzkodik még a visszajelzésektől. Ez is a verszatilitással és a kollaborációval függ össze: minél jobban háttérbe tudom tolni az egóm, és minél jobban figyelek a visszajelzésre, annál jobban megértem annak esszenciáját és tudok javítani az adott állapoton.”
Transzparencia
„Mind ismerünk olyan vállalati kollektívákat, ahol ha felmerül egy probléma, azt igyekeznek rögvest eldugni, mintha nem is létezne, vagy ha tudomást is vesznek róla, sokkal több energia megy el az ujjal mutogatásra, minthogy a probléma megoldására fókuszálnának. Ha viszont transzparens vagyok a kommunikáció során, akkor ehelyett tényeket közlök, maximálisan, neutrálisan és objektíven a megfigyelésekre koncentrálok, lehetőséget adok a kollégáimnak, hogy ők is megosszák az objektív megfigyeléseiket, majd ezek után átkapcsolok a megoldás irányába, és az egész csapattal azon dolgozom, hogyan tudjuk megoldani a problémát.
Nagyon fontos tehát, hogy bűnbakkeresés helyett megoldásorientált gondolkodásra törekedjünk, amihez természetesen az is kell, hogy elfogadjuk, mindannyian hibázunk. Van ebből a szempontból egy szenzációs ügyfelem, ő egy vállalkozás tulajdonosaként azt szokta mondani a kollégáinak: „Megtanultunk már pénzt veszíteni, de a hitelességünket sosem veszíthetjük el.” Ezzel arra utal, hogy nem baj, ha hibázunk, az se, ha amiatt pénzt veszítünk, viszont ha a hitelességünket veszítjük el, akkor óriási gond van. Mind követünk el hibákat, de ha tanulunk belőlük, jobb emberek leszünk. Ha viszont nem beszélünk róluk, újra és újra el fogjuk követni őket.”
A Veszprém Portré felvállalta Veszprém, a Bakony és a Balaton-térség innovatív gondolatainak, startup projektjeinek bemutatását, amelynek kiegészítéseként létrehozna egy oldalt annak érdekében, hogy oda startup ötleteket lehessen beküldeni és megvitatni. Ön szerint mit érdemes tudnia az oldalnak és milyen biztonsági protokollokra kell odafigyelni?
Kezeljük ezt is úgy, mint egy startup ötletet és annak megfelelően lépjünk a következő fázisba: validáljuk! Én megkérdeznék 3-5 startupot vagy ötletgazdát, hogy amennyiben lenne egy ilyen oldal, milyen motivációval és feltételekkel osztanák meg az ötleteiket, illetve megkérdezném a potenciális olvasókat is, hogy miként reagálnának erre a lehetőségre. Hiszen ez az igazi validáció, amikor azok mondják meg, hogyan működjön az oldal, akik azt valóban használni fogják. Ez persze körülményesebb megoldás, de az igazi siker titka ez, mert azok az emberek, akik pozitív visszacsatolást adnak és aztán látják, hogy az alapján kezd megvalósulni az oldal, onnantól kezdve iszonyatos energiát fognak belefektetni a maguk részéről. Egy ilyen oldalt alapvetően úgyis a startup ötletgazdák és a hallgatóság működtet, az oldal készítői csak az infrastruktúrát biztosítják hozzá – éppen ezért mondják meg ők, mire van szükségük.
De mondok egy még merészebbet! Az első ötlet, ami az oldalon megjelenik, legyen magának az oldalra vonatkozó ötletnek a leírása, az első feedbackekek pedig ennek tartalmi részleteire, funkcióira, szerepére vonatkozzanak. Adjuk meg a hallgatóságnak a lehetőséget, hogy a saját elképzelésük irányába módosítsák ezt az ötletet! Lehet, hogy bejön 100 visszajelzés, de annak a nagy része nem mutat semmilyen irányba, 1-2 viszont biztos akad köztük, amelyek mentén el lehet indulni, hogy minél jobb legyen az oldal. Aztán, fél-egy év múlva, az oldalon töltött idő és az ötletek mennyisége azt is meg fogja mutatni, hogy mennyire sikeres a kezdeményezés.
Bertalan Melinda
Fotó forrása: Gyenese Balázs, Unsplash