Magabiztos lett. És nyugodtabb. Bár a lendület, az energikus alkotási vágy továbbra is jellemzi. Most már - gondolom életkorának és az elmúlt évek tapasztalásainak köszönhetően - többet hallgat, figyel. De a csend mögött még határozottabban ott van az alkotás vágya. Ez a vágy azonban határtalan, mert nem áll meg Veszprém határánál. Csík Richárd messzebbre néz.
Előzmények: https://vportre.hu/cikk/1-csik-richard
- "Szeretem ezt a várost, nagy lehetőséget érzek benne." Ezért lettél önkormányzati munkatárs, majd egyéni képviselő?
- Az érzéseim, a gondolataim mai is ugyanazok Veszprémmel kapcsolatosan, mint 10 esztendővel ezelőtt. Igen, a mai napig nagy lehetőségek vannak ebben a városban! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 2023-ban Veszprém Európa Kulturális Fővárosa.
Azt hiszem, akik igazán ismernek, azok mindig is tudták, hogy a képzőművészet mellett a politika is érdekel. Az önkormányzatiság, a köztisztviselői lét egy érdekes világ, amit szerettem volna kipróbálni, megtapasztalni, benne dolgozni. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ebben a látszólagosan zárt világban egy kötetlenebb résszel, a kultúrával, a rendezvényekkel foglalkozhattam. Az évek alatt sokat tanultam a város működéséről, amely ma képviselőként nagymértékben megkönnyíti a munkám.
Egy olyan képviselője szeretnék lenni az Egyetem városrésznek (a 9-es számú választókerületnek) az előttünk álló több, mint 4 évben, aki elérhető a választópolgárok számára. Azt már ennyi idő elteltével is látom, hogy lesznek olyan lakossági kérések, problémák, amelyeket sikerül megoldani, de sajnos lesz olyan is, amelyeket nem. Úgy vélem, a lakosság egyrészről azért is választott meg, hogy a szinte megoldhatatlan problémák mellett is tudjak állást foglalni és képviselni tudjam azokat. Ez egy nagy cél, hogy a lehető legtöbb lakossági problémára, felvetésre megtaláljam, megtaláljuk a megoldást.
Amikor tíz éve beszélgettünk arról, hogy nagy lehetőségei vannak ennek a városnak, természetesen nem a politikai indíttatásomra gondoltam, hanem jóval inkább a kulturális lehetőségekre. Azt gondolom, ez a „jóslat” részben be is vált.
- "Szeretnék a művészetemből megélni..." Sikerült? Jó úton jársz?
- Az elmúlt 10 évben számtalan helyen kiállíthattam, ami örömteli hír, de az igazi művészeti kiteljesedés úgy gondolom, csak most jön. Bízom benne. Rengeteg új ötletet kezdtem el megvalósítani, amelyek igazán egyediek.
Sajnos ebben a nehéz helyzetben nagyon sok dologról kellett lemondanom, ami a művészetet is érinti. Ezek közül, amit a legjobban sajnálok, az a „Trianon 100” elnevezésű tárlat. Az anyag szinte teljesen készen állt, hogy kiállíthassam, azonban ez a lehetőség Budapesten nagy valószínűséggel az idei évben elmarad. Nagyon sajnálom, ez egy igazán fontos téma a számomra.
- "Óriási lehetőséget látok a kultúrában, amivel élni kell." A kultúra "csinálásában" vagy menedzselésében?
- Sajnos egy régi nagy álmom még mindig várat magára, hogy Magyarországról is kikerülhessenek igazán jegyzett, híres kortárs festőművészek, képzőművészek. Ez egy nagyon nehéz dolog, hiszen kis ország vagyunk, így a befektetők is inkább a már bevált dolgok mellé állnak. Meglátjuk, dolgozok rajta, hogy ez másként legyen, és legyen végre magyar művész is az élmezőnyben.
Valaki nekem egyszer azt mondta, azt már csak én döntöm el, hogy körgyűrűn belüli művésznek gondolom magam, vagy esetleg ennél több rejlik bennem. Ez egy email váltás volt és ott a számítógép előtt eldöntöttem, hogy melyik is akarok lenni én.
Persze nyilván könnyű lenne rámondani, hogy körgyűrűn kívüli és irány a hírnév, de én mindegyik utat járom, a helyit és az azon túlit is.
- "Mindig tanultam, építkeztem." Ez a filozófiád most is? Mit jelent ez a hétköznapokban?
Most, hogy sok új dolog van az életemben, ez hatványozottan igaz. Tanulni és építkezni az egyik legfontosabb dolog a hétköznapokban, hiszen megújulni csak így lehet. Ennek a filozófiának, életszemléletnek köszönhetően mindig van lehetőség az újat jobbá tenni, a régit pedig tökéletesíteni. Azt hiszem, ez a jó szó, tökéletesíteni mindazt, amiben jó akarok lenni.
Névjegy
Csík Richárd 1980-ban születt Veszprémben. Középiskolai tanulmányait a zirci III. Béla Gimnáziumban végezte, majd 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán, festő szakon diplomázott. Hat és fél évet Angliában élt és dolgozott. Hazaköltözése után 3 évet az Óváros Art Galériában dolgozott, majd a Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában kulturális referensként kezdte meg a munkát. Az itt megszerzett önkormányzati tapasztalatok alapján döntött úgy, hogy megméretteti magát önkormányzati képviselőként. 2019. október 13. óta a 9-es számú választókerület egyéni önkormányzati képviselője.
Pethő Imre