Hetek óta fentem a fogamat és a fényképezőgépemet, hogy ellátogatok a veszprémi állatkertbe, és tesztelem – amúgy inkognitóban –, milyenek az állatvilág tápláléklánc-csúcsának az étkezési lehetőségei a mi kedves, szépülő, bővülő europaizálódó állatkertünkben.

A bejárat felé meglepődve és először vegyes érzelmekkel tapasztaltam, hogy a külső bazársornak lőttek… Fapumástól (ahol a környék egyik legjobb hamburgerét lehetett elmajszolni a régi szép időkben). Ellentételezésképpen viszont a szóbeszéd szerint valahol a boldogabb  és örök vadászmezőkre szenderült elefánt kifutója helyén egy önkiszolgáló étterem épült. No, oda tartunk. És éhesek vagyunk, és fogak vannak nálunk, amiket nem félünk használni…

Útközben meglepődve tapasztalom, hogy jelentősen megszépült a környezet. Visszacsatolok: már a külső bazársor nem is hiányzik, benn a kert területén, több helyen ízléses rönkbútoros pihenőt találunk. Hétfő van, a látogatók száma kisebb a nemzeti natalitásnál is, ezért az erdei tanösvényen csak a homo sapiens néhány fiatalabb csókolózó egyedeivel találkoztunk, akik lemaradtak a csoportjuktól, miközben a hím egyedek éppen a rossz mutatókon próbáltak segíteni, a nőstény egyedek szelíd, de határozott ellenállása ellenére... No, de térjünk vissza a lényegre: falatozZOOnk!

A sötétedő felhők miatt az új gulyadombi beruházásokhoz nem sétáltam fel, csak a régi állatkert területén portyáztam, itt három étkezési lehetőséget találtam: egy kürtőskalács és langalló sütőt, egy palacsintázót és az önkiszolgáló éttermet.

Az első lehetőségnél feltűnt, hogy azt hirdetik, van meggysör. Nos, a meggysör a kedvencünk. És nincs. Elfogyott. Ez rányomta bimbózó kapcsolatunkra bélyegét, és bár a langalló nagyon csábítóan hangzik, és a látványkemence is elég bizalomgerjesztőnek tűnt, bevallom, az önkiszolgáló étterem közelsége arra ösztönzött, hogy az étkezés magasabb és komplettebb formáját válasszam.

Itt nem is csalódtam, bár a felhozatal – hét elején vagyunk – lehetne valamivel gazdagabb. Az „egyenpanírozott” ételeket én kerülni szoktam – úgy mint rántott hús, csirkemell, sajt, stb. – ezeket meghagyjuk a kisgyermekes családoknak. Eme ételek megkerülhetetlenek olyan helyeken, ahol a gyermekek nagyobb tömegekben előfordulnak, hiszen gyakorlatilag nem is lehet őket rávenni, hogy mást is megegyenek. Mi rákoncentrálunk a többire. Sorban:

A húsleves kiváló, bár lehetne forróbb is (igaz nem olyan régen tanúja voltam, amikor kirúgtak egy pincért, amiért túl forrón  szolgálta fel a levest: én a vendéget rúgtam volna ki, azzal együtt, aki kirúgta a pincért...). Javasolnám a séfnek, hogy lehessen választani hozzá vagy háromféle levesbetétet. Látványosan növelné a kínálatot, és ez a kitűnő leves is megérdemli a megkülönböztetett bizalmat.

A babgulyás hibátlan. Ha legközelebb erre vet a vaksors, gondolkodás nélkül választom, két szelet friss kenyérrel. Minden felnőttnek ezt javaslom.

A fél adag bolognai spagetti – Istenem, mekkora lehet itt az egész adag? – hungarokorrekt. Itt kitérnék erre egy pillanatra. Kevesen tudják, de az eredeti bolognaiban gyakorlatilag nincs semmilyen fűszer, hogy ne fedje el a borjúhús ízét. Ezért bizton állíthatjuk, hogy rendes bolognait magyar ember még nemigen kóstolt, és ez az itteni verzió közelebb lehet a közízlés szerinti bolognaihoz, mint az igazihoz, ezért megbocsátható, sőt az is lehet, hogy az igazi keltene közbotránkozást.

A brassói is rendben. A hirdetőtáblán a Brassói aprópecsenye (Pork fricassée with garlic, írták alá francia-anglusul) szerepel, de sajnos a fokhagymát csak idegen nyelven ígérik bele, magyarul kihagyták. A kedves séf úr valószínűleg a csókolózó fiataloknak kedvezett fűszerezéskor. Igazából e kevés fokhagyma nem róható fel komolyan, mert ebben a kérdésben is kettészakadt a hon: egyesek túlzásba esnek fogyasztásával, míg mások illatának utálatával.

Nézzék el nekem kioktató modoromat, de nem hagyhatom ezt sem szó nélkül: itt is rétesnek nevezik eléggé el nem ítélhető módon a bélest. Tudniillik, a rétest rétestésztába  töltjük, a bélest meg – ma már sajnos csak fagyasztott – vajas tésztába. Régen bizony a lisztből tejföllel, kevés tojással, csipet rummal és langyos sós vízzel gyúrták a béles tésztáját. Vékonyra kinyújtották, és a közepére tették a liszttel egyenlő súlyú hájzsírt. Összehajtották, negyed óráig pihentették, háromszor kisodorták, közben mindig negyed óráig pihentetve. Utána pedig még egy napig hideg helyen tartották. No, ez volt az igazi béles tészta, de több is veszett Mohácsnál. Lenyomtunk egy almást meg egy meggyest…

Összesen 3 700 Ft-ba került a kóstolósor, ami – tekintetbe véve a mennyiséget – teljesen elfogadható ár. Minőség/mennyiség/ár aránya rendben. Ezek után a szellemes nevű Palacsintázoo-t értelemszerűen a jóllakottság miatt már majdnem ki is hagytuk (ahol pl. 400 Ft-ért adnak 2 palacsintát azoknak, akik csak egy kis nassra vágynak), de azért csak betértünk ide is becsületből.

Összegzésként kijelenthetjük, hogy az állatkert nemcsak állatok megismerésére és megfigyelésére lett alkalmas az utóbbi hónapokban, hanem arra is, hogy az, aki megéhezik, megtalálja a maga zsebe számára legalkalmasabb minőségi, mennyiségi étkezési lehetőséget is.

gasztronauta