2008-ban szűnt meg a Szabad-Sajtó Egyesület által működtetett, immár legendává vált Index Veszprém internetes napilap. 2006-ban és 2007-ben Németh Viktória kollégánk számos állatmesével szórakoztatta az újság olvasóit. Most az archívumból előástunk annyi állatmesét, amennyit bírtunk, és újra közkinccsé tesszük. Olvassák őket figyelmesen és nyitottan!

A Bennett-kenguru – Kanga, Zsebibaba, a boksz és a valóság…

Ha Ausztrália állatvilágáról esik szó, akkor minden átlagpolgár a koalákról és a kengurukról szerzett infóit igyekszik megvillantani. Ha tovább szűkül a kör, és már csak a kenguruk maradnak a poszton, akkor biztosan előbukkan a Micimackóból Kanga és Zsebibaba, no meg a kengurukhoz társított boksz és rugdalózás. De lássuk, milyenek is ők a valóságban, egy kis közös okulás nem válhat kárunkra!

A valamikor réges-régen egy rendnek tekintett erszényes emlősök csoportján belül ma már hét rendet különböztetnek meg az állattudósok. Jelen esetben minket a hét közül a kuszkuszok, a kolalák, a kenguruk és a vombatok rendje érdekel – akik ügyesen választottak lakhelyet, hiszen Ausztráliában és Új Guineában vígan fejlődhettek, nem kellett vetélytársakkal megküzdeniük.  Így sikerült az, hogy az erszényesek csoportja itt a legváltozatosabb.

A kenguruk a fűevő erszényes emlősök egyik családját alkotják. Jelképükké vált nagy ugró lábuk és hosszú farkuk, amely felépítésénél fogva (erős, és kezdetén vastag) az ugrásnál igencsak hasznukra válik. A kenguruknak megközelítőleg 38 faja ismert, ezek közül azonban igen sok a kihalás szélén áll, pl: a Goodfellow-kúszókenguru vagy az ecsetfarkú patkánykenguru, amely egykoron Ausztrália területének 60 százalékát lakta, mára azonban néhány kis területre szorult vissza. Pusztulását a ragadozók betelepítése és a mezőgazdasági területek terjeszkedése okozta, ám manapság sikeresen szaporítják fogságban, és Dél-Ausztráliában már sikerült visszatelepíteni néhány példányt a vadonba.

Szaporodásukat is érdemes górcső alá vennünk. A kenguruk születésükkor egészen aprócskák. A vörös kengurucska például születésekor anyja súlyának 0,003 százaléka csupán, míg nálunk embereknél ez az arány 5 százalék körül mozog. (A vörös óriáskenguru előrelátó szülő, alkalomszerűen szaporodik, kivárja, amíg megfelelő mennyiségű eső esik, kihajt a fű, szóval ideális körülmények alakulnak ki az utódnevelésre.) A kengurumamák többsége egyetlen utódot hoz a világra, ám a szülés után egy-két nappal már újra párosodni képesek. Így fordulhat elő, hogy miközben még szoptatja az erszényéből ki-kimerészkedő kölykét, már a csecsbimbóján csimpaszkodik egy újabb utód. Ráadásként nagy a valószínűsége annak, hogy emellett a méhében egy megtermékenyített petesejtet is hordoz, ami blasztociszta (alaktalan sejthalmaz) állapotban marad mindaddig (egyszerűen felfüggesztik a petesejt fejlődését), amíg az előző kölyök elég nagy nem lesz ahhoz, hogy leváljon a csecsbimbóról.  Hát ez már csak így megy kenguruéknál.

A kenguruk közül két fajról szeretnék kicsit részletesebben szólni. A veszprémi állatkertben Bennett-kenguruval találkozhatunk, amely a leggyakoribb állatkerti kenguru. Olvastam róla, hogy ügyetlen, ostoba, és mindennek nekiront. Erről szívesen megkérdezném a gondozókat is. A Bennett-kenguru kicsike, mindössze 80 cm körül van a magassága, és 11–25 kg között áll meg a testsúlya. Vemhessége nem tart tovább egy hónapnál, és a kis kenguru 280 napig erszénylakó. Ausztrália cserjés, erdős vidékeit kedveli, de valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Európába is betelepítették. Nem kedvelik a csoportosulást (szemben a nagytestű kengurukkal, amelyek a ragadozók elriasztása érdekében képesek akár 50 fős csoportokba tömörülni.), a hímek a párzási időszakban is csak egy napot szentelnek nőstényeiknek. Mint minden jóravaló kenguru faj, ők is bunyóznak. A kenguruk – szemben az emberrel – nem a földért ugranak egymásnak. Elsődlegesen a nőstényekért és a táplálékért küzdenek meg, főleg ökölcsapásokkal és erős hátsó lábi rúgásokkal.      

A Bennett-kenguru mellett szót kell ejteni a kenguruk királyáról, a vörös óriáskengururól. Mint nevéből is következtetni lehet rá, a „vörösök” nőnek meg a legnagyobbra. A növés náluk nem megy ki a divatból, egész éltük alatt  folyamatosan nőnek. A nőstények általában 1 m hosszúak, a farkuk majdnem még egyszer ennyi. A hímek ennél hosszabbra nőnek meg, de igazándiból testsúlyban hagyják le a nőstényeket, hiszen amíg egy vörös hím 66 kg körül mozog, addig a nőstény csupán 26 kg.

A testmozgással jóban vannak, hiszen akár a 40 km/órás sebességet is képesek elérni, főleg ha üldözőjük akad. A gyors haladás közben természetesen farkukkal egyensúlyozzák magukat. A legek közé tartozik 8 méter hosszú ugrásuk, de a 3 méter magasságot is elérő szökellésük is igazán figyelemreméltó. Állítólag a kenguruk ízületei és izomzata oly módon alakult ki, mint egy rugós szerkezet, amely felhasználja az ugrások alatt keletkező plusz energiákat.

Most csak egy aprócska karcolással érintettük az egykori fegyencsziget állatvilágának koronázatlan királyait, de ha az ember kezébe vesz egy komolyabb állatenciklopédiát vagy természetkönyvet, és az „ausztrállatokat” kezdi böngészni, olthatatlan vágy fogja el a hely iránt, ahol egykoron a kenguruk és koalák nézegettek be ketreceinkbe.

Németh Viktória