2008-ban szűnt meg a Szabad-Sajtó Egyesület által működtetett, immár legendává vált Index Veszprém internetes napilap. 2006-ban és 2007-ben Németh Viktória kollégánk számos állatmesével szórakoztatta az újság olvasóit. Most az archívumból előástunk annyi állatmesét, amennyit bírtunk, és újra közkinccsé tesszük. Olvassák őket figyelmesen és nyitottan!

Hússzekrényből image állat – avagy a magyar szürke szarvasmarháról

Valamikor a büszkeségünk volt, a mindennapok jámbor állata, pénzforrás, manapság viszont image állat, idegenforgalmi látványosság, a reform étrend különleges húsadója, a trendi drágaság. Ha az ember eléje áll, vagy az állatkert, esetleg egy nemzeti park kerítése mellől szemléli ezt a szépséges négylábút – és becses családját – rájön, hogy mekkora marhák is voltunk. Mi.

Máig keresik, kutatják az eredetét, honnan is származhat. Lehet válogatni a felállított teóriák közül: a kunok hozták be? Esetleg a Kárpát-medencében tenyésztették ki? Vagy a honfoglaló magyarok nyugat-európai kalandozásaik alkalmával hozták be az ősét? Vagy a középkorban háziasították az őstulokból? Eldöntheti a kedves Olvasó, hogy melyik áll a szívéhez közel, ugyanis egyik teória sincs hivatalosan elfogadva.      

A leggazdagabb saját történelemmel rendelkező hazai háziállatunkról van itt szó, hiszen a 14. századtól a 19. századig folyamatosan kereskedtünk vele. Olyan fordulatos utat járt be a magyar szürke szarvasmarha, melyet szinte egyik háziállatunk sem. A 14–15. században Nyugat-Európában igen megnőtt iránta a kereslet, így juthatott el Nürnberg, Augsburg, München, Ulm vásáraiba (a német városokban törvény szabályozta, hogy a mészárszékek a magyar gulya érkezése napján csak szürkemarha húst mérhettek ki, nehogy silányabb áruval helyettesítsék azt.) De elballagtak Szürkéink Itáliába éppúgy, mint Morvaországba. A csúcsot a 17. században érték el a kereskedelem (rang)létráján, amikor is egyes becslések szerint kb. 100 000 szürke marha bandukolt ki országunkból.

Aztán a 19. században sok minden megváltozott, és nem a szürkék javára. „Sötét korszakot” éltek ekkor.  Legelőiket szántófölddé avanzsálták, valamint előtérbe kerültek a több tejet adó, istállóban nevelhető fajták. A szürke szarvasmarha-tenyésztés hanyatlására a pontot az 1863-as aszály tette, amikor is jelentős számú szürke adta meg magát a szomjhalálnak. És ezután állományuk már soha nem érte el korábbi nagyságát. Az I. világháború után, a mezőgazdaság gépesítésével együtt szűnt meg az igény az igás szürkékre, valamint a II. világháború után az akkori vezetők nem tartották elég trendinek őket. Így történhetett meg, hogy az 1960-as évekre számuk aggasztóan lecsökkent, így három állami gazdaságnak mindössze hat bikát és 200 tehenet sikerült birtokolniuk. Aztán sorsuk jobbra fordult a ’70-es évektől, és számuk szép lassan emelkedésnek indult, sőt 1989-ben megalakult a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete. 

Talán ennyi elég is történetükről, most vegyük őket górcső alá! Szürkeségük koruk függvénye. A borjak szőre 2–3 hónaposan kivilágosodik, ezután kezd el szürkülni, és 4–6 hónapos korukra teljesen beszürkülnek. A szürke sok színárnyalatát képesek produkálni, az ezüstszürkétől a daruszínig. A bikák 3–4 évesen kormolódnak be, ekkor nyakuk, mellkasuk, „elülső részeik” feketévé válnak. Valamint ekkor jönnek elő a bikák ókulái is, azaz a szem körüli sötét karikák.    

És hát azok a jellegzetes szarvak! Az ökrök szarva akár méteres is lehet, aztán a bikák (50–70 cm), majd a tehenek következnek a s zarvhosszúsági ranglétrán. A bikák szarvának végére gombokat raknak, nem a trend végett, hanem hogy megóvják a szarvat a kirojtozódástól, illetve így kisebb az esélyük, hogy kárt tudjanak tenni dühös kedvükben. 

Érdemes a családfájukra is időt szentelni! Amilyen sokrétű a történetük, olyan sokrétűek a szürkék maguk. Találkozhatunk primitív, kis testű szürkékkel, durva igásokkal, vagy éppenséggel finom tejelőkkel, avagy nagyüzemiekkel. És itt csak a típusaikról volt szó! Rokonságuk is sokszínű: Közép-Olaszországban élnek a rendkívül hasonló maremmanok, Erdélyben a zömök erdélyi szürkék, és Ukrajna is dicsekedhet szürke szarvasmarhával, akiket abban a hatalmas országban csak egyetlen tenyészetben tartanak.

És, hogy fényezzem még a szürkék sokszínűségét, elmondom: az állat szinte minden porcikáját hasznosították. A régi idők emberei a csontjából enyvet, faggyújából gyertyát, bőréből csizmát, ruhát, bocskort, ostort készítettek. A szürke szarva pedig kitűnő alapul szolgált kürthöz, edényhez, sótartóhoz, fésűhöz, gombokhoz. 

Ez a szilaj hungarikum manapság nemcsak az image állat szerepét tölti be kishazánkban, hanem a tehetősek gyomrát is. Húsából príma ételek készíthetők, legyen az comb konyakos aszalt szilva-mártással, vagy jó kis tatár beafsteakkel töltött savanyú káposztalevél színes, paprikás tejfölös öntettel, de inkább nem is folytatom. Akinek pénztárcája engedi, bátran egyen húsából, hiszen garantáltan kergemarhakór-mentes. De nemcsak attól, hanem mentes mindenféle „betegségtől”, nem úgy, mint mi. Azt hiszem a szürkék megérdemelnének egy bocsánatkérést tőlünk…

Németh Viktória