Ahogy belépünk a Szín-Vonal Művészeti Iskola zirci tantermébe, egy más világba csöppenünk. Mindenütt izgalmas, rendkívül színes lények, hatalmas papírmetszetek, csodás rajzok vesznek körbe minket, a polcokon ékszerek, cipők, kalapok, és a legkülönbözőbb tárgyak, melyeket a gyerekek készítettek. Gurobi Bernadettel, az iskola zirci telephelyének vezetőjével beszélgettünk művészetoktatásról, módszerekről, és arról, hogy miért érdemes ide járni.
Lassan tíz éve tanítasz a Szín-Vonal Művészeti Iskolában, melynek pedagógiai alapelvei között szerepel a gyermekközpontúság, a szeretetteljes és demokratikus légkör, az esélyegyenlőség, az együttműködés, a nyitottság. Hogyan működik mindez a gyakorlatban? Miben más itt egy óra egy általános iskolai rajzórához képest? Milyen módszerekkel dolgozol?
Mindenben más, mint az általános iskolai rajztanítás. Ha technikailag nézzük, akkor fontos különbség, hogy a művészeti órákon nemcsak rajzolunk, festünk, hanem nagyon sokat kézműveskedünk, mindenféle kézműves ágat érintünk: zománcozunk, agyagozunk, nemezelünk, textilt festünk, bőrözünk, grafikával ‒ azon belül a sokszorosító grafika legkülönbözőbb formáival - foglalkozunk. Minden művészeti ágat ki tudunk próbálni, mert rendelkezésünkre állnak a szükséges technikai feltételek.
Pedagógia szempontból egyrészt a saját korai tapasztalataimra alapozva dolgozom. Rossz emlékem gyerekkoromból, hogy a tanárok belerajzoltak a munkáinkba. Én ezt nem teszem, igyekszem egyéb módon segíteni. Az órákon körbejárok, beszélgetünk, folyamatosan jelen vagyok, köztük vagyok. Nem úgy megy az óra, hogy kiadom a feladatot, leülök, és megvárom, míg a gyerek elkészíti. Ez nálunk nem működik, nekem száz százalékosan jelen kell lennem.
Másrészt az a típusú tanár vagyok, aki mindig mindenkit megdicsér. Azt gondolom, hogy az az aktuális munka tényleg nagyon jó, vagy akár valaki önmagához képest nagyon szépet alkotott, vagy ha nem is annyira remek, akkor is mindig találunk benne valamit, ami kiemelkedő. Az évek során azt tapasztaltam, hogy a sok dicséretnek köszönhetően egy idő múlva tényleg jók lesznek az alkotások, mert a második, harmadik alkalom után a gyerekek is akarják, hogy szép művek szülessenek. Óriási szükség van a pozitív visszajelzésre, a megerősítésre. Olyan kevés dicséretet kapnak, mindenki szűkmarkúan méri az elismerést az iskolában. A diákoknak kicsi az önbizalmuk, sokan tekintenek úgy magukra, hogy ők buták, csúnyák, tehetségtelenek, és ezt sajnos nagyon komolyan is gondolják. Ezek a gondolatok az alkotásnál is előjönnek, mert ott sincs önbizalmuk, ötletük. Tehát összeségében az a tapasztalatom, hogy érdemes dicsérni a gyerekeket.
Hogyan épül fel egy év a művészeti iskolában? Mekkora szabadságot kapsz a tanterv kialakításában?
Természetesen nekünk is van éves tantervünk, de tanárként ezen belül nagy szabadságot kapok, hogy milyen módon építem fel az órák menetét, és mit csinálok a gyerekekkel. Ezt befolyásolják a pályázatok, az országos versenyek, mert azok felülírhatják a tanmenetet, az előzetes elképzeléseket. Márpedig, ha van lehetőség egy-egy megmérettetésen részt venni, akkor azzal élni kell. Figyelem a kiírásokat, és gyakran ahhoz kapcsolódóan építek fel egy hosszabb időszakot több korosztály számára, az egész picitől a legnagyobbakig. Ilyenkor nagyon sok mindent alkotnak az adott témában. Minden pályázathoz több dolgot is csinálnak, de mindenki mást: van, aki tárgyat alkot, van, aki képet készít, de volt példa csoportmunkára is. Ezekből aztán a félév végére nagyon szép és izgalmas portfólió szokott összeállni.
A másik, ami meghatározó, a változatosság. Ez a kiindulópont. Valamit mindig változtatok, mindig próbálok új feladatokat, témaköröket kitalálni, melyek számomra is izgalmasak. Fontos, hogy engem is érdekeljen a téma, csak akkor tudom hitelesen átadni a gyerekeknek. Van olyan feladat, aminél akár 8 év is eltelik, mire újra előkerül, és persze vannak állandó, bejáratott témakörök. Kialakult egy hagyomány, hogy a másodikasok készítenek maguknak egy párnát. Megtanulnak metszeni, ami már önmagában hatalmas élmény, hogy sniccert vehetnek a kezükbe. Az elkészült papírmetszetet lenyomtatják anyagra, textilfestékkel, összevarrják, kibélelik vatelinnel, és boldogan viszik haza. De ezek a hagyományok folyamatosan bővülnek, az idei év újdonsága volt, hogy a nagyobbak saját kötényt csináltak maguknak, amit az órák során fel is vettek. Ehhez persze az kell, hogy rendelkezésünkre álljon az a számtalan technikai lehetőség, amivel dolgozni tudunk.
A Szín-Vonal Művészeti Iskola diákjai az országos versenyeken is kiváló, gyakran első, második, harmadik helyezést érnek el. Rendszeresen részt vesznek a gyerekek a művészeti iskolások részére meghirdetett Festészet, Grafika, Fém- és Zománcműves, Textil-, Bőr-, és Kézműves Versenyeken, ahol szintén több alkalommal értek el döntős helyezéseket.
A versenyeken való részvételt miért tartod fontosnak?
A gyerekek miatt fontos, hogy legyen sikerélményük, és valóban nagyon jó eredményeket érnek el ezeken a megmérettetéseken. Ha pedig esetleg nem sikerül valakinek, akkor hasznos tapasztalatot szerez, és megtanulja kezelni az ilyen típusú helyzeteket. Ha valaki az országos döntőben helyezést ér el, akkor igazgatói dicséretet kap, aki pedig nem jut tovább, annak megpróbálom ezt más módon kompenzálni: kisebb ajándékkal, vagy egy általam készített „házi díjjal.” Fontos, hogy a végén mindenki érezze, nagyon értékes munkát végzett.
Tizenhét éve tanítasz. Hogy látod, változik a gyerekek vizuális kultúrája?
Persze, változtak a gyerekek, elsősorban abból a szempontból, hogy sokkal magasabban van az ingerküszöbük, mint korábban. Nagyon nehéz felvenni a versenyt egy videójáték nyújtotta élménnyel. Nehéz kérdés és egyben feladat az is, hogy mennyire és mivel lehet egyáltalán kimozdítani őket ebből a világból. A különböző digitális eszközök térnyerésével megváltozott a családok tevékenységi köre, szokásai, a mindennapok részévé váltak ezek a kellékek, amik nem biztos, hogy hosszútávon pozitívan befolyásolják a felnövekvő generáció manuális készségeit és fantáziavilágát. Emellett nekünk, tanároknak is váltani kell, és valamilyen módon alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az azonban reménykeltő, hogy mindig van olyan kisgyerek, aki csillogó szemmel jön alkotni a foglalkozásra. Szerencsére ez nem változott az évek alatt.
Mit gondolsz, hogyan lehet az előbb említett digitális technikákat az alkotás előnyére fordítani?
A telefon mindenképpen nagyon hasznos eszköz, ha okosan tudjuk használni. Sőt, azt kell mondanom, hogy jó lenne, ha többet tudnánk vele dolgozni. Az órákon elsősorban kutatásra, inspiráció gyűjtésre használjuk: együtt kutakodunk, képeket keresünk, ötleteket gyűjtünk. A felsősök pedig már animációs filmek elkészítéséhez is használják, vagy esetleg egy-egy fotópályázathoz fényképek készítésére. Az én feladatom, hogy ezen a téren fejlődjek még sokat.
Mindezek tükrében hogyan sikerül felkelteni a gyerekek érdeklődését? Mennyire meghatározó az, hogy ki milyen előzetes tudást, ismeretet hoz otthonról?
Az, hogy mivel tudom felkelteni az érdeklődésüket, mindig esetleges. Igyekszem megmutatni nekik, mennyiféle lehetőség van, milyen változatos anyagokkal, technikákkal tudunk dolgozni, mert egy ilyen komplex halmazban nagyobb eséllyel találnak olyat, ami megfogja őket. Az idei versenyre való felkészülésnél hatalmas sikere volt például a kötözött batiknak. Régen használtuk, igazán látványos, élvezetes vele dolgozni. Magával ragadta őket ez a technika.
Ha pedig nincs kedvük egy adott feladathoz, akkor egy kicsit határozottabb szoktam lenni, mert tudom, hogy jó lesz a végeredmény. Előfordul, hogy azért idegenkednek valamitől, mert nem ismerik, és ez félelemmel tölti el őket. Ilyenkor rábeszélem őket, hogy ne hátráljanak ki csak azért, mert nincsen még róla ismeretük, vagy még nem látják a végeredményt. Ezek is pozitívan szoktak végződni, és nagyon szép munkák születnek.
Azt vettem észre, hogy jó, ha egy gyerek eltölt nálam pár évet, mert akkor elég idő áll rendelkezésére, hogy fejlődjön, behozza az esetleges lemaradásait. Van idő kivárni, hogy valaki hosszútávon hogyan tud fejlődni. Emellett nagyon fontos a személyre szabott értékelés; leginkább munka közben beszélgetünk arról, hogyan haladjunk tovább. Próbálunk közösen gondolkodni, javítani, kitalálni, hogy mit szeretnénk még.
Említetted, hogy nagyon változatos technikákkal ismerkednek meg a gyerekek a művészeti órák során. A művészettörténet mely korszakaival foglalkoztok? Vannak kiemelt irányzatok, stílusok, melyek nagyobb hangsúlyt kapnak?
Engem személy szerint minden művészeti irányzat érdekel. Az órákon leginkább a 20. század művészeti irányzataival dolgozunk. Azokkal, melyekben van egy kis esetlegesség, szín, fantázia, és talán ezeknek köszönhetően közelebb állhat a gyerekekhez, érdekes lehet a számukra.
Az online oktatás alatt például nagyon élvezték azt a feladatot, amikor újrahasznosított anyagokból kellett tornyot építeniük Tony Cragg Katedrális című munkája alapján. Volt, aki könyvekből, volt, aki legóból vagy plüssökből épített akkora tornyot, ami nagyobb volt, mint ő maga. Nagyon izgalmas kihívás volt számukra. Emellett készültek feladatok Giuseppe Arcimboldo, Andy Warhol, Ai Weiwei és Maurits Cornelis Escher munkái alapján is.
Az online oktatás milyen új lehetőségeket adott a ti esetetekben?
Azt vettem észre, hogy a gyerekeknek nagyon hiányzott a miliő. Hiányzott nekik, hogy el kell jönni az órára, hogy együtt lehet lenni, ahol maga az alkotás is egyfajta közösségi élmény. Komoly kihívás és érdekes kísérlet volt számomra olyan feladatokat kitalálni, melyeket otthon is meg tudnak valósítani, amihez van eszközük, ugyanakkor izgalmas is. Rögtön az elején rájöttem, hogy el kell engednem a rajzolást, és egészen más irányban kell gondolkodnom.
Amikor az alsósok már bejöhettek az iskolába, a harmadikasokkal közösen megnéztük Konok Tamás Ludwig Múzeumban nyílt életmű kiállítását, persze csak interneten keresztül. Projektoron kivetítettem és beszélgettünk róla: megbeszéltük, hogy vannak, akik nem figurálisan alkotnak, megkerestük, hogy mi a szép ezekben a képekben, majd a zenével való kapcsolatával, ezen keresztül pedig a zene és a képzőművészet kapcsolatával foglalkoztunk. Ez teljesen újszerű volt mindannyiunknak, és nagyon érdekesnek találták. Feladatként pedig Konok Bartók duók című képeihez hasonlóan „ritmusképeket” készítettünk. Először csak tapsoltunk, ti-ti-tá ütemeket. Majd eltapsoltuk Konok képeit: a ritmust a képeken látható vonalak vastagsága adta. Csodálatos volt a felefedezés, hogy egy grafikának is lehet ritmusa. Ezt követően ritmusképeket csináltunk papírra, ezeket szétvagdostuk, majd felragasztottuk kollázs jelleggel egy nagyobb papírra. A feladat lezárásaként térbe emeltük az alkotásokat oly módon, hogy egy háromoldalú tükörtérbe helyeztük őket.
Miért ajánlanád a gyerekeknek, hogy jelentkezzenek a Szín-Vonal Művészeti Iskolába?
Elsősorban azért, mert az, amit mi csinálunk, hiánypótló és élményszerű. Az oktatáspolitika számára nem központi fontosságú a művészet tantárgykör, ezért az alapfokú művészeti iskolák ‒ ebbe beletartozik a képző-, tánc-, dráma-, és zenetagozat is ‒ jelentenek lehetőséget azoknak a gyerekeknek, akik szeretnének ilyen irányban fejlődni. Emellett az együtt alkotás mindig élmény.
Mi úgy működünk, mint egy alkotóműhely. A teremnek is ezért van műhely jellege. Azon túl, hogy egy rajzteremnek mindenképpen esztétikusnak kell lenni, szerettem volna, ha látszódik, hogy mennyi mindennel foglalkozunk. A gyerekekkel közösen alakítottuk olyanná, amilyen most. Először csak a csupasz falak voltak, még függöny sem volt. Az ablakba óriási függő origamikat készítettünk, a székekre párnákat festettünk, papírmetszeteket, papírmaséból hatalmas, színes és játékos figurákat, kitalált lényeket gyártottunk, és ezekkel dekoráltuk a termet. Fontos, hogy jó érzés legyen ide belépni és jó érzés legyen itt lenni.
Megpróbálom arra szoktatni a gyerekeket, hogy legyenek mindenre nyitottak. Aki nálam tanul, az bármilyen kis esőcseppbe, ledobott fonalba, vagy papírszakadékba bele fog látni valamit, mert hozzászokik, hogy legyen nagyon kreatív, próbáljon mögé látni a dolgoknak és valami értelmet keresni benne.
Szöveg: Dohnál Szonja
Fotó: Babják Tamás
Névjegy:
- Gurobi Bernadett Szombathelyen végzett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajztanár szakán, majd később ugyanitt mesterképzésre is járt.
- Hosszabb ideig a Hagyományok Házában tanult nemezelést.
- 2004 óta dolgozik alapfokú művészeti iskolákban, a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskolában tíz éve tanít, ebből kilenc éve Zircen.
- Kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseképpen 2018-ban a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat vehette át.