Nehéz és nem szabad kategorizálni, mert valami biztos kimarad. Legtöbben költőként, szerkesztőként ismerik. De a képzőművészet, a zene is meghatározó az életében. A világ minden rezdülésére nyitott, azt azonnal feldolgozó, alkotó ember. Akivel jó beszélgetni. De legjobb olvasni, nézni, hallgatni zenei válogatását. Varázsos ember!
Jugó
„Az egykori Jugoszláviában valamivel emberségesebb, szabadabb szellemű szocializmust próbáltak építeni – bár mi, magyarok, ebben a rendszerben másodrendű állampolgárok voltunk. Svéd modellt meg önigazgatást emlegettek, s a jugoszláv kultúra rengeteg nyugati-keleti értéket befogadott, ezeket szinte egyidőben a megjelenésükkel eljuttatták a nagyközönséghez is – szerbül, horvátul, szlovénül. Mi pedig nem tudtunk betelni a szellemi táplálékokkal. 
Fiatalok voltunk, ragaszkodtunk a fiatalságnak ahhoz az előjogához, hogy az ismereteket begyűjtse, és a belülről fakadó nyugtalanság közreműködésével valamiféle új rendszert, új világot alakítson ki belőle. Több szempontból előnyösebb helyzetben voltunk tehát, mint a magyarországiak. Sokat csavarogtunk nyugaton, de jártunk az Adriára, Belgrádba, Zágrábba, Szarajevóba is. Útjaink során új tapasztalatokat, ismereteket szereztünk.
Ha valaki nem akart csak a saját nemzeti érzelmeibe begubózni, akkor a régi Jugoszlávia sokkal izgalmasabb és korszerűbb szellemi kalandokat kínált, mint az akkori Magyarország.
A mi vajdasági skizofrén magyar helyzetünk abban nyilvánult meg, hogy több kultúrának a határmezsgyéjén éltünk. A magyarhoz a nyelv kötött bennünket, a jugoszláv, szerb, horvát, szlovén, bosnyák, macedón és egyéb kisebbségi (ruszin, román, szlovák) kultúrákhoz pedig a valóság. Arra kellett berendezkednünk, hogy így éljük le az életünket, ami nem lehetett teljes, hiszen hiányzott belőle a boldogságnak egy másik dimenziója.”
Veszprém
„Veszprémnek süteményillata van. Visszatérő vendég, bájos hölgy – mondja ezt a szeptemberi Kálvária-dombon. Odateszi mutatóujja hegyét az orrára, s kedvesen mosolyog. Az eset nem volna említésre méltó, ha nem idézne fel nyarakat, muzsikát, neveket, mozdulatokat. De felidéz, s annyi gazdag és összetett gondolatot ébreszt, hogy az ember a legszívesebben maga köré gyűjtene néhány idegent, hogy bejárjon velük utcákat, tereket, múzeumokat. Kivált azokat hívná, akiknek eddig sohasem mutatta szépségét István király és Gizella királyné települése, a Bakony fővárosa, egy-egy ház, ajtó, erkély, ablak, szobor, kirakat, titkos zug.
Város. Múltjára, jelenére büszke. Törődik azzal, amit az elődök tettek. Mindenkor ébren tartja az érdeklődést. A vendégek ítéletében megnyugodhatunk: szép hely. Mintha valami titokzatosság bilincselné az itt élőt legendákhoz, kövekhez, templomokhoz, elévülhetetlen érdemű személyekhez.
Az utóbbi esztendőkben szebbre változott, 
újdonságait büszkén, önérzetesen mutatja mindenkinek. Aligha baj, ha a város polgárai gazdasági érdekeket, fejlődést, együttműködést, idegenforgalmi és kulturális szempontokat tartanak szem előtt. Gondolkodhatunk úgy: a maiak ismerik az események titkát, a fejlődés nagyságából sok minden következhet, egymást erősíthetik a különféle kapcsolatok.
Veszprém vendéglátásának része az utcazene, a különféle zenei fesztiválok, a kulturális programok, az akadémiai konferenciák, a színházi és egyetemi események. Sokan részesei ennek a teremtő folyamatoknak.
Hangfoszlányokat kap fel a szél, körbehordozza az ódon várfalakon, odaviszi a terekre, viszi a városlakókhoz és turistákhoz, visz egy réges-régi dallamot a tűztoronyból a várkapuhoz, ahol egykoron előkelő urak érkezésekor az őr trombitájába fújt. Vagy csak én gondolom így (?), emlegetve Ányos Pál költőt, Verancsics Fausztusz dalmata tudós-várkapitányt, Vetési Albert humanista püspök urat, Csikász Imre szobrászt, a Cholnoky testvéreket vagy Auer Lipót hegedűművészt, akik odaföntről nézik a város fölött átvonuló nyári felhőket, s álmodozó szemmel, éneklő ajakkal tekintenek felénk, kései utódokra.”
Bakony és Balaton vonzásában
„Alföldi, síksági emberként mindig különös vonzalmat éreztem a nagy hegyek és a vizek iránt. Pannóniából, ebből az ősi római provinciából a Bakony, mint sziget emelkedik ki. Több millió évvel ezelőtt keletkezett, s lankáit a Pannon-tenger nyaldosta. Ennek nyomai ma is láthatók a Balaton-felvidék néhány pontján, elsősorban a Káli-medence peremén. A vidék sajátos képződményei a tanúhegyek, az egykori vulkánok: a lapos tetejű Badacsony, a Csobánc, a Haláp, a meredeken csúcsos Gulács, a Szigliget, a Tóti-hegy, a Hegyesd, a púpos hátú Szent György-hegy, a Kab-hegy és a Somló. A tudósok szerint a vulkáni működés tőszomszédságában, a dombok lábánál, az árkos vetődés mentén kb. 20 ezer évvel ezelőtt egy fiatal földtani képződmény, egy északkelet–délnyugat fekvésű nyújtott lapos medence keletkezett, melyet víz borított el, ez lett a Balaton, amelyben az egykori tenger állatvilágának képviselői, a gardák is otthonra leltek.
A Bakony domborulatai és a Balaton feszített víztükre 
az ember számára kihívásokat rejtenek. Beragyogja őket a Nap fénye, az áttetsző, nyílt égbolt a magasba csábítja az ember tekintetét, felébreszti képzeletét. Többezer éves kultúra és történelem lakozik ebben a tájban. Egykoron itt, a tó feletti úton vonultak Aquincum felé a római légiók, majd Árpád vezérletével megérkeztek a honfoglaló magyarok. A Bakony rengetege nyújtott menedéket Koppány pogány seregének. Később harcolni kellett törökkel, osztrákkal, orosszal. Az emlékezet legendákat, meséket szőtt a tóról és a bakonyi erdő mélyéről. A beszéd pompáról és szegénységről szól, valóságot és ábrándot ötvöz. A retorika egyszer a szabadság, máskor a zsarnokság szövetségese volt, szolgálta a demokráciát és a demagógiát.
A kíváncsi ember gyakran felkerekedik, hogy bejárja ezt a vidéket – tavasszal, nyáron, ősszel és télen is. Olyan csodás megfigyelni a természet ébredését a tél után itt, a tónál és a Bakonyban! A természet titkos rejtelmei várnak ránk lépten-nyomon.
Még jó, hogy közel van, bármikor visszajöhetünk, ahogy a Bakony és a Balaton más kirándulóhelyeire is, hogy üldögéljünk, kóboroljunk egy kicsit a vízparton vagy a völgyekben és a kilátókon, nézzük az egyre kékebb Balatont, és kedvünkre szemléljük az egybemosódó bakonyi dombok, mezők és erdők körvonalait.”
Lelki tájakon – csend, alkotás
„Igen, a világ kis és nagy dolgainak felfogásához szükség van a gondolkodás csendjére. Egy olasz közmondás szerint „aki nem tud hallgatni, nem tud beszélni sem”. Azonban nem szeretném misztifikálni a csendet, mert az emberi lét másik fontos eleme a Weöres által emlegetett „lárma”, hiszen az ember az egyetlen élőlény, 
amely képes szimbólumok (szavak, képek, számok és más jelek) használatára, és rendelkezik a beszéd képességével. Ezáltal érzéseket, gondolatokat, magatartási módokat közöl. Képes megérteni és félreérteni a dolgokat. Ezzel a képességével képes civilizációt teremteni. Beszédképessége nélkül nem jöhetett volna létre a jelenlegi emberi közösség, társadalom. Az emberi társadalmak a nyelv által megkonstruálják a társadalmi tapasztalat világát. Egy nyelv több mint az eszmék közvetítésére szolgáló eszköz, egy olyan eszköz, amellyel befolyásolhatjuk mások érzéseit, és melyet az önkifejezés céljából használhatunk. Minden nyelv a tapasztalat kategorizálásának is eszköze, ahogy Wittgenstein mondta: „a nyelv életforma”. A kulturális reprezentáció során a különböző jelek, szavak, zenei hangok egybefonódnak és művészi tartalmakkal telhetnek meg.
A költő általában ismeretlen, magányos ösvényeken jár, s legtöbbször ösztöneire hagyatkozik. Az ember természetes állapota az üresség, ami aztán az idők folyamán feltöltődik. Az élet jön és átáramlik rajtunk, ha valami megmarad, mert ki akar fejlődni, akár éppen általam, az már kegyelmi állapot.
Honnan jön ez a sugallat? Kitől, miért, mikor és milyen intenzitással? Nem tudom, csak jön. Eszmélődésem kezdetétől tudom: itt vagyok, magyarok a szavak, amelyeket anyám szájából tanultam, voltak őseim, akiktől hagyományt örököltem, és valamit el akarok mondani. Azóta néha közlök valamit, néha nem. Általában leltárt készítek világunk állapotáról, érzelmekről, hangulatokról, a széthullás fragmentumairól, megörökítem azt a kevés nem is tudom mit, bizonyosságot (?), amit helyettem senki nem mondhat el.”
Fenyvesi Ottóról ezen az oldalon olvashatnak még többet:
https://www.fenyvesiotto.hu/