a város arca
Helyi-érték
PÁSZTOR BENCE
A világ csúcsán

Pásztor Bence, a VEDAC kalapácsvető atlétája tízévesen ismerkedett meg a sportággal.  2011-ben pályafutása legsikeresebb  évét tudhatja a háta mögött. Zentai Tibor tanítványa távlati célja között mi más szerepelhet, mint az olimpiai részvétel, amire legkorábban 2016-ban kerülhet sor.

Napközben a gimnáziumi tanulók megszokott életét éli a Padányiban, figyel az órákon, tanul, délutánonként azonban arra hajt, hogy újabb és újabb világcsúcsokat érjen el kalapácsvetésben. Pásztor Bence nővérét, a szintén kalapácsvető Lévai Dórát kísérte ki a pályára tízévesen, ám akkor még inkább a labdarúgást tartotta szem előtt. Idővel egyre inkább megtetszett neki az atlétikai légkör, 2007-ben gyerek korosztályi Európa csúcsot dobott, innentől kezdve nem volt megállás, s csak a kalapácsvetésre koncentrált, belátta, ennek van igazán jövője az életében.

Ennek megfelelően 12 éves kora óta kitartóan edz a VEDAC edzőtermében, s minden nap azon dolgozik, hogy minél nagyobb sikereket érjen el. A befektetett energia idén kimagasló eredményeket hozott.

– Június második felében a nálunk vendégeskedő ifjúsági válogatottal 83,92 métert dobtam, amivel 10 éves világcsúcsot javítottam meg. Július 8-án az ifjúsági világbajnokság döntőjében 82,60-nal lettem világbajnok. Július 28-án 84,41-re javítottam a saját világcsúcsomat, s megnyertem az Európai Ifjúsági Olimpiát Törökországban. Jelenleg 85,26 méter a rekord, ezt kell túlszárnyalnom – mondja határozottan az ifjú sportoló.

Az iskola után megengedhet magának egy kis pihenőt, délután azonban már a stadionban edz. Futás, gimnasztika bemelegítésként, majd súlyemelés, guggolás, s az elmaradhatatlan dobás. Ebből minimum 30-at kell teljesíteni, időjárástól függetlenül hóban, fagyban egyaránt. – A korosztályomban 5 kg-os súlyokat  használunk, edzéseken azonban ennél nehezebbel dobok – avat be a részletekbe Pásztor Bence, akire a téli időszakban inkább az erőnléti feladatok várnak, hogy a következő sportszezont még erősebben kezdje.

– Elszántság, kitartás szükséges ehhez a munkához, s az a legfontosabb, hogy szeretem, amit teszek – sorolja a VEDAC sportolója, mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon sportága kiemelkedő szereplője legyen. – Jövőre a junior világbajnokság első helyezése a cél, ehhez 80 méter feletti dobás szükséges, erre még senki nem volt képes ifjúsági korúként. Távolabb tekintve szeretnék kijutni a Rio de Janeiróban rendezett 2016-os olimpiára – sorolja terveit, amelyek megvalósulására minden esély meg van a jelenlegi teljesítményét figyelve.

Edzője, Zentai Tibor a kezdetektől egyengeti Pásztor Bence sportkarrierjét. – Apámnak tekintem, nem is szeretnék mással dolgozni – szögezi le a Veszprém nevét egyre komolyabb eredményekkel öregbítő, még csak 16 éves sportoló.

 

 

 

 

Pásztor Bence legjobb eredményei:

- 18-szoros magyar bajnok
- 6-szoros magyar válogatott
- serdülő világcsúcstartó (2010-)
- ifjúsági világbajnok
- ifjúsági világcsúcstartó (2011)
- EYOF bajnok

 

 

Cseh Zoltán

Fotó: Kovács Bálint