a város arca
Arcvonal
DR. MÁRFI GYULA
Állandóság és változás az egyház életében

Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek szerint a régi módon már nem lehet megszólítani a híveket. Ez a keresztény egyház nagy feladata: az állandóság mellett túllépni az egykori stíluson. 


– Veszprémben vagy fúj a szél vagy harangoznak. Így említik városunkat a veszprémiek és a távolabb lakók is. Veszprém hírét ez a mondás messze elviszi…

– Igen, bár vannak Magyarországon még olyan városok, amelyekről ugyanez a mondás él, ilyen Kőszeg és Eger. Ezzel persze nem akarom kisebbíteni városunk hírnevét, hiszen Veszprém a keresztény vallás eredetének egyik központja Magyarországon. Történészek állítása szerint a legrégibb püspökség létrejötte városunk nevéhez köthető.

– Tudjuk, érezzük, éljük ezt az ősi egyházi múltat?

– Sajnos a szocializmus negyven esztendeje óriási pusztításokat vitt véghez az egyházunkban. Veszprém ezúttal is élen járt, de most negatív példát mutatva: ez volt az egyetlen egyházmegye, ahol tizenhét éven keresztül nem volt püspök. Ráadásul Pap János a legrosszabb hírű állami vezetők közül való volt, akinek istentelen cselekedetei tovább rontották a helyzetet. Sajnos olyan „alapos” munkát végeztek ez idő alatt, hogy bizonyos körökben még ma is érezni lehet a félelmet, a tartást a papoktól, püspököktől a városban. 

– Megfagy ön körül a levegő időnként?

– Nem, azt egyáltalán nem mondhatom. Az érsekségnek és a papságnak kifejezetten jó a viszonya a városi polgári szervekkel. Nagyon sok vallását gyakorló ember van a város prominens személyiségei között. Mostanra már optimista vagyok: talán kezdjük kiheverni a negyven év pusztítását.

– Jelenti ez azt is, hogy a hagyományos egyházi értékeket lassan vissza lehet csempészni a mindennapokba?

– Sajnos az Istent tagadó évtizedeket nem lehet eltörölni, de mára már összeomlott  az ateista ideológia. Ma szinte senki nem hirdeti, hogy nincs Isten. Sajnos az eltűnt ideológia helyére jó pár izmus igyekezett begyűrűzni. Ez oda vezetett, hogy az elkötelezett kereszténység, a halálig való hűség nehezen lesz példa a mai emberek szemében.

– Nem lehetséges, hogy az egyháznak fel kellene adni régiesnek tűnő elveit, alapértékeit?

– El kell jönnie annak az időnek, amikor az emberek visszatérnek a hagyományos értékekhez. Az igazság hirdetése azonban a mai nyelven, mai problémák mentén kell hogy szóljon. Prédikációimba gyakran csempészek bele Beatles, József Attila, Ady Endre idézetet. Valamiképpen a stílusunkon kell változtatni, bár a keresztény papok nem házalnak, nem kopogtatnak, mint más egyházak teszik. Hamarosan nyílik azonban a Szalézi Szent Ferenc Látogatóközpont, és kinyitjuk a nagyközönség számára a püspöki palotát. Mindezt abban a reményben tesszük, hogy ezáltal az egyház közelebb kerül az emberekhez. Egy évtizeddel ezelőtt, ha hallottam, hogy egy csoport várakozik a portán, akkor inkább a hátsó lépcsőn mentem fel a szobámba. Ma már máshogy látom: mind több emberrel szeretek találkozni, beszélgetni. Úgy vélem, hiányzik az embereknek a nyitottság, a figyelem. Ebben kíván példát mutatni a veszprémi egyházmegye.

 

 

Joós Eszter

Fotó: Kovács Bálint