a város arca
Úton
MULTIKONYHA
Világkonyhává avanzsált a veszprémi egyetem

Na jó, nem az egész egyetem, és nem is örök időkre, mindenesetre egy délutánig erejéig már-már lehetségessé vált a teleportálás, amikor 30 perc alatt járhattuk körbe Ázsiát és Afrikát és kóstolhattuk meg a két kontinens tradicionális ételeit.

A különleges trükkért a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. felelt, meg az a több tucat lelkes külföldi hallgató, aki úgy döntött, ad egy kis ízelítőt országa konyhájából és hagyományaiból.

Kevesen tudják ugyanis, de az egyetemen 350 nemzetközi diák tanul, és azért, hogy a nálunk töltött idő alatt ne csak az órai tananyaggal találkozzanak, hanem a magyar kultúrába is belekóstolhassanak, az intézmény tíz éve minden esztendőben nemzetközi hetet tart, ahol jobban megismerkedhetnek velünk. És vice versa, mi is őket, hiszen ha a szívünkre tesszük a kezünket, őszintén bevallhatjuk, a legtöbben a saját kis buborékunkban mozgunk és ritkán ápolunk szorosabb kapcsolatot más nációk tagjaival. Pedig beszélgetni velük, megismerni a kultúrájukat, szokásaikat felér egy instant utazással is: kevesek olyan szerencsések, hogy ténylegesen eljussanak Kambodzsába, barátja lenni egy kambodzsainak viszont félig már majdnem olyan, mintha ott jártunk volna az országban.

Erről szól Veszprém és a balatoni régió Európa Kulturális Fővárosa pályázata is: lássuk meg egymást, nyissuk ki a szívünket az új dolgokra, a toleranciára, a sokszínűségre. Éppen ezért idén a város is a nemzetközi hét mellé állt, aminek keretében október 17-én a Taste the world programon kilenc nemzet fiataljai adtak kóstolót országuk hagyományos ételeiből, amelyekhez a hozzávalót a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. biztosította. A kontinentálisan jelenlévő Afrika mellett Mongólia, Kazahsztán, Oroszország, Kambodzsa, Dél-Korea, Banglades, India és Tunézia reprezentálták magukat, a hallgatók pedig nemcsak a finom fogások elkészítésében jeleskedtek, de néhány érdekes információt is megosztottak az országukról, a kambodzsaiak pedig egy hagyományos táncot is bemutattak.

Tudtátok például, hogy Kazahsztán fővárosa a legfiatalabb? És hogy kifejezetten sok lóhúst esznek, de van egy ún. anyóssalátájuk is, amely a paradicsom és a padlizsán közötti csípős részről kapta a nevét? Vagy hogy Kambodzsában a buddhizmus elterjedése előtt virágzott a hedonizmus? És azt, hogy az afrikai jollof rizs az egyik legnépszerűbb étel az 54 államot magába foglaló kontinensen, amely rendszeresen verseny tárgyát is képezi, hogy kinek a verziója a legjobb?

Na és azt, hogy mennyire finomak ezek az ázsiai és afrikai ételkülönlegességek? Nem csoda, hogy az eredetileg két órásra tervezett ételkóstolón fél óra alatt elfogyott minden. Ami engem illet, lóhúst ugyan nem kóstoltam, az afrikai rizs viszont tényleg nagyon ízletes volt, ahogy a kambodzsaiak specialitása, az agaragar zselé is. Megsúgom, semmi köze a kutyához, a tengeri vörösmoszatokhoz viszont annál több, ízre mégis inkább egy egzotikus déligyümölcsöt idéz.

A kedvencem azonban Dél-Korea nemzeti étele, a piknikeken szendvics helyett fogyasztott kimbap volt, amely ugyan úgy néz ki, mint a sushi, mégsem az. Mint Gyu-Ree Kimtől megtudtam, a sushival ellentétben a kimbap sokkal több hozzávalót tartalmaz, például uborkát, répát, tojást, rizsecetet és tengeri hínárt, és nemcsak nyers töltelék lehet benne, hanem különböző húsfélék is. Gyu-Ree Kimtől egyébként nemcsak a kimbap receptjét tanulhatjuk el, de a bátorságot is. Ő ugyanis az egyetlen dél-koreai az egyetemen, ami miatt nemcsak a felelőssége nagyobb, hogy jól reprezentálja a hazáját, de az elején egy kicsit magányos is volt emiatt. Mint mondja, szerencsére mindenki nagyon kedves és nyitott, így ma már nagyon szeret Veszprémben lenni – ez a második éve és a 3. szemesztere -, időnként pedig a barátokkal szintén tartanak hasonló gasztronómiai összejöveteleket. Egyébként az indiai konyha fűszeressége révén nagy kedvence, de imádja a gulyást is, mert hozzájuk hasonlóan mi is sok paprikát használunk, ami egy kicsit az otthonára emlékezteti. Egy kicsit meglepő, igaz?

Szóval aki idén lemaradt a Taste the worldről, bizony sajnálhatja, mert kalandos utazásból maradt ki. Jó hír, hogy Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatójának ígérete szerint jövő tavasszal igyekeznek megismételni a rendezvényt, amikor a Hotel Magister falai közül kilépve, nagyobb keretek között is megmutathatnák, milyen jókat falatozhatunk külföldiekkel, és a hogy a gasztronómia kiváló híd egymás megismeréséhez.

 

Az eseményről egy videót is készítettek a szervezők, amely itt megtekinthető.

Bertalan Melinda
Fotó: Domján Attila