Kaiser Eszter évekig élt családjával Svájcban és Berlinben, emellett számos ország kultúrájával megismerkedett, tapasztalataival pedig civil szakértőként Veszprém és a Balaton EKF pályázatát is segítette. Mi nemesvámosi otthonukban ültünk le vele és fiával, Tiborral beszélgetni arról, hogyan látják Veszprémet és a lehetőségeit.

Abban Eszter és Tibor is egyetért, van potenciál Veszprémben, hiszen a város jó adottságokkal rendelkezik, elhelyezkedése, dimbes-dombos volta, a természeti közeg, amely körbevesz minket, egészen fantasztikussá teszi. Nagyon szép a város, de – és ez nem egyedüli észrevétel – kissé azért unalmas.

„Az Utcazene, a fesztiválok kiválók, olyankor pezseg az egész város, aztán viszont csend van. Valamit meg kellene tartani abból a hangulatból” – mondja Eszter. „Berlinben például folyamatosan Utcazene érzésed van, az egész város aktív, még este is. De ugyanez van Bécsben, Grázban vagy Svájcban is: ha az emberek találnak egy parkot, egy talpalatnyi zöld felületet, fogják magukat és leterítik a takarójukat, beszélgetnek, gitároznak” – teszi hozzá Tibor.

Persze lehet ellenérvelni, hogy Veszprém nem Berlin, nincs 3,5 millió lakosa, de Eszterék szerint nem ezen múlik a dolog. „Yverdon-les-Bains, a város, ahol laktunk, kisebb, mint Veszprém, mégis volt benne élet – igaz, ott is el kellett jönnie a fordulatnak, hogy így legyen.”

Ott például létrejött egy nagyon jó gördeszkapálya, amit több sportpálya, játszótér vesz körbe, az egész egy nagy szabadidős centrumként szolgál tulajdonképpen, ami számos embert vonz – meséli Tibor, aki maga is szívesen rollerezik szabadidejében, de a gördeszkába is belekóstolt. Hasonló megoldásra szerinte Veszprémben is szükség lenne (akár Lausanne mintájára beltéri változatban, hogy a zene és az időjárás se jelentsen gondot, illetve egyéb kulturális attrakciókkal, mozival, kreatív falakkal, kávézókkal kiegészítve), mert egy jó hely nemcsak a deszkázásról szól: egész családok tudnak ott összejönni. Nálunk azonban hiába van deszkás pálya, nem alkalmas a használatra, és a fiatalok inkább elvonatoznak Fehérvárra, ahol egy jól kialakított beltéri pályán ugrathatnak. Ráadásul tiniként egyébként sincs túl sok szórakozási lehetőségük, jobbára a mozi marad, de ott is többnyire csak blockbusterek futnak.

Sokkal több kortárs kultúrára, színre, improvizatív, játékos megoldásra lenne szükség. És leginkább előítélet-mentes nyitottságra, mert Eszter szerint ez az, ami az igazi problémát jelenti.

„Én úgy látom, itthon, vidéken az a gond, hogy az emberek nem respektálják a mást, a megszokottól eltérőt. Sokszor félnek attól, hogyha másként gondolkoznak, elítélik őket. Csakhogy ennek az az eredménye, hogy a végén mindenki egyforma lesz. Holott nyitottnak kellene lenni és nem bíráskodni. Ez a legfontosabb, mert ebből adódóan tud működni a kulturális élet is.”

És mi mindennel lehetne színesíteni, még élhetőbbé varázsolni a várost, bevonni a generációkat? Eszternek és Tibornak van jó pár ötlete.

Úgy látják, az nagyon jó, hogy a belváros nagy részén, a várban, a Kossuth utcán nincs helye az autósoknak, kellenének azonban olyan pontok, amelyek megállítják az utcán sétáló embereket. Több zöldfelületre, padra lenne szükség, pici, ám annál hangulatosabb kávézókra, ahol egy csésze kávé és némi süti mellett beszélgethetnek az emberek. De jó megoldás lenne több vendéglőt, kocsmát is létrehozni, amelyek nem a lerészegedésről szólnak, hanem a találkozásokról. Berlinben például sokszor hosszú sorok kígyóznak az olcsó, ám egészséges leveseket áruló bárok előtt. Ha mellé még minőségi zene is társul, telitalálat lenne a fiataloknak.

Vagy éppen ezért lenne fontos még több kerékpárút, ahol a jelenlegi helyzettel ellentétben tényleg nem veszt elsőbbséget a biciklis: a kerékpár ugyanis egyenlő az emberek közötti kontaktussal. Ha találkozol egy ismerőssel, bármikor megállhatsz egy pillanatra, hogy kicsit csevegjetek. Autóval ezt nem tudod megtenni.

Ruhatervezőként Eszter nagy kedvencei voltak odakint a bolhapiacok is, amelyek inkább szimbolikus jelleggel bírtak és jól megközelíthetően a város szívében helyezkedtek el. Aki akarta, megmutathatta a kreativitását: volt, aki helyben kötött, horgolt, saját készítésű ruhákat vitt magával, vagy a gyerekek kis barkácsolt holmiját, fiatal zenészek léptek fel, egy kis piknik is kialakult házi finomságokkal. „Az egész arról szólt, hogy találkozzunk, együtt legyünk. Ilyen helyek kellenének Veszprémbe is, ahol a generációk összejöhetnének. Kialakíthatnánk az üresen álló épületekben közösségi tereket, ahol a nagymama varrni, főzni tanítaná a fiatalt, vagy csak beszélgetnének.”

De Tibor szerint érdemes lenne adoptálni a nagy sikerrel futó 12 fal kiállítás gondolatát iskolákra is, kívül-belül színesebbé tenni őket, sőt, akár a belvárosban is lehetnének olyan falak, amelyeket megfesthetne bárki. „Persze kellene valaki, aki felügyeli, mi kerül föl a falakra, de már az is kapcsolódást jelentene, hogy figyelsz a másikra.”

Egyébként ha már belváros, a sokat vitatott húszemeletesről is megvan a véleményük. „Semmiképpen sem szabadna lebontani, hiszen az Veszprém szimbóluma. Inkább ki kellene hangsúlyozni, színt adni neki, például gyerekek, dizájnerek rajzaival megfesteni, de úgy, hogy mindig lehessen változtatni. És akkor milyen jó lenne azt mondani például egy randevú alkalmával, hogy találkozzunk a sárga falnál! Vagy ott megmutatni egy új kézijátékost. Olyan lehetne, mint Párizsban az Eiffel-torony! – ötletelnek.

Szóval elképzelésből akad bőven, már csak nyitni kell. Meg jól kommunikálni, néha ugyanis éppen annak hiánya miatt maradunk ki a jó dolgokból.

Bertalan Melinda
Fotó: Kaiser Eszter