a város arca
Az álom
PORGA GYULA
Közösen a Veszprémi Álomért

A helyben született értékeket, az erőforrásokat kihasználva, térségi energiákat megmozgatva, az összefogás erejével hoztuk létre az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázati anyagunkat, több mint három éven át tartó kemény, tanulságos, áldozatos és kreatív munkával.

A Bakony és a Balaton térségekkel összedolgozva olyan programot dolgoztunk ki, melyek a régió álmait, jövőjét, jelenleg kihasználatlan lehetőségeit térképezik fel. Színesítik, új funkcióval látják el a köztereket, vonzóbbá teszik a turisztikai célpontokat, és nagy energiát fektetnek a lakosság aktívabb kikapcsolódásának biztosításába, valamint a közösséget erősítő ötletekre fókuszálnak.

Veszprémet leggyakrabban a kulturális értékeivel azonosítják Magyarországon, mi pedig azon dolgozunk majd a következő években, hogy Európa-szerte is ismertek legyünk a kulturális adottságainkról. A pályázat pozitív elbírálása esetén négy évünk lesz felkészülni, áttörni a gátakat, és lefektetni a XXI. század alapjait. Tisztában vagyunk a képességeinkkel, büszkék vagyunk az értékeinkre, de nem kergetünk hiú ábrándokat. Tudjuk, hogy van hová fejlődnünk, van mit tanulnunk.

Ismerjük a fejlesztésre szoruló területeinket, szembenézünk a nehézségeinkkel, megpróbáljuk megállítani a fiatalok elvándorlását, az elöregedő településképet, azon leszünk, hogy túllépjünk a közigazgatási határainkon, és a szezonalitás megszüntetéséért is küzdünk majd. Együtt. Közösen. A térséggel összefogva.

Az eredményhirdetés után már nem versenyzünk, már nem a 12 tagú nemzetközi zsűrit kell lenyűgöznünk a helyi értékeket bemutatva, hanem a veszprémi, Veszprém megyei lakosságnak kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk a címre, hogy megérdemelten viseljük az Európa Kulturális Fővárosa titulust. Talán ez lesz a legnehezebb, de készen állunk a feladatra, elszántan vetjük bele magunkat a terveink, álmaink megvalósításába.

Tisztában vagyunk vele, hogy komoly áldozattal jár majd a 2023-as évre való felkészülés, hiszen bár 200 település összefogásával pályázunk, Veszprém városa vállalta a feladatok oroszlánrészét.

Hisszük, hogy ezek az álmok megvalósulnak, és nem csak egy évre, 2023-ra szólnak! Hiszünk a térség erejében, a közös gondolkodásban!

A megvalósuláshoz pedig nem kell más, mint rengeteg munka, összefogás és nyitottság. Fontos, hogy mindenki érezze, hogy ez a projekt nekünk szól, értünk jött létre, a jövőnket, az álmainkat tartalmazza. A Veszprémi Álmot!

Porga Gyula
Fotó: Kovács Bálint