Kevés szecessziós épülettel büszkélkedhet Veszprém városa, de az egyik közülük európai viszonylatban is jelentős: a Petőfi Színház a hazai szecesszió és a korai vasbeton-építészet kiemelkedő emléke, Európa első teljesen vasbeton szerkezetű színháza.
A Színházkert Veszprém kedvelt belvárosi parkja, korábban Belső-Püspökkertnek nevezték, és már a XIX. században kedvelt pihenőhely volt. 
A város lakóinak régi vágya teljesült, amikor 1905-ben Dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő és Szeglethy György polgármester közreműködésével megalakult a Veszprémi Színházpártoló Egyesület. Hamarosan megkezdődhetett a színház tervezése, amire a fiatal, de világlátott Medgyaszay Istvánt kérték fel, valószínűleg Nagy Sándor veszprémi képzőművész javaslatára, aki a színház főlépcsőházának üvegképét és a főhomlokzat színes sgraffitóját készítette.
Nem csak azt kívánták az építésztől, hogy a színház a Korona Szállóval és a Püspökkerttel is létesítsen közvetlen kapcsolatot, de a főbejárat és a kijáratok helyét is meghatározták. Több korabeli forrás méltatta azt a tervezői bravúrt, amely nekünk, veszprémieknek talán nem is tűnik különösnek: hogy az előcsarnok közvetlenül a nézőtér alá került. Ezzel kijárat nyílt az előcsarnokból a Püspökkertbe, így a közönség akár az előadás szünetében is könnyen kijuthatott a pihenőparkba, a nézőtér pedig a Korona Szállóval került összeköttetésbe. Érdekes azonban, hogy az eredeti elképzelés szerint a főbejárat nem a Színházkert felőli oldalon, hanem az épület legmagasabb, a színpadot és a zsinórpadlást magában foglaló részén volt. A bonyolult domborzatot szintén előnyére fordította az építész az Óvári utcára néző homlokzaton, amelyre 
a főlépcsőház pihenőjéről két-két ajtó nyílt, így egyenletesebben tudott eloszlani a kijáratokon az egyszerre távozó embertömeg.
A századforduló éveiben nem a színház építése volt az egyetlen nagyberuházás: 1907-ben kezdték meg a székesegyház átépítését, néhány évvel később pedig az Óváros tér bontásokkal járó átalakítását. Utóbbi jelzi a város azon törekvését, hogy a sűrűn beépített központ középkorias utcahálózatát fellazítsa. Ennek része volt az Óvári utca megnyitása is, amellyel a szűk utcákon zajló, szintkülönbségekkel nehezített közlekedést kívánták javítani, és amely már húsz évvel korábban szerepelt a város tervei között, de csak a színház megnyitása után, 1909-ben került rá sor.
A színház épületével a város olyan kulturális központot szeretett volna, amely a színielőadásokon túl hangversenyek, irodalmi estek, vetítések, fogadások és bálok rendezésére is alkalmas. Ezért Medgyaszay a nézőteret sík padlóval tervezte, mobil elemekből álló és könnyen szétbontható lejtős emelvénnyel, így például egy hangverseny után a közönségnek nem kellett hosszú ideig várakoznia, hogy az immár táncparketté alakított teremben folytathassa a mulatságot.
A város saját színtársulata 1961-ben alakult meg, és az épület már kizárólag a színház funkcióját látta el – amelyre egyre 
inkább képtelen volt. Nem csak a növekvő színháztechnikai igények, de a kiszolgáló helyiségek alulméretezettsége is indokolta a felújítást és bővítést, amelyről már az 1960-as évek második felében tanulmányterv készült. A Városi Művelődési Központ megépülésével lehetőség nyílt a színházi funkció ideiglenes átköltöztetésére, így 1984–88 között sor került a külső-belső megújulásra.
Legfontosabb változás a nézőtér lejtőssé alakítása, ennek folyományaként sajnos el kellett bontani a korábbi födémet. Ekkor készült a belső falakat borító kerámia falburkolat, Szekeres Károly keramikus munkája, amely, bár túlzottan is uralkodik a belső tereken, a maga korában szép gesztus volt a még kevéssé elismert szecesszió formavilága irányában. Ugyanekkor történt a színház térszín alatti, kívülről növénytakaróval fedett bővítése is, amely egy belső udvar köré szerveződik, itt öltözőket, igazgatási és gépészeti helyiségeket alakítottak ki. Ezzel az átépítéssel megszűnt az összeköttetés a régi Korona Szállóval, ahol ma a Mackó cukrászda és a Gourmandia étterem működik, és az eredeti főbejárat is eltűnt. A bővítmény építészeti kialakítása felveti az örök kérdést: hogyan illeszkedjünk a meglévő épületekhez? Más körülmények között felvállalhatta volna saját korának építészetét (ahogy azt Medgyaszay is hirdette), viszont egy ilyen jelentős városképi elem esetében elfogadható az efféle rejtőzködés, sőt szerencsés, hogy a Színházkert mind csökkenő zöldfelületébe nem helyeztek újabb 
épületet, inkább a zöldet gazdagították tovább. Jelenlegi állapota nem kifogástalan, de továbbgondolásra alkalmas.
A felújítás idején helyezték el a színház bejárata mellett Marton László Petőfi-szobrát. A korábban Veszprémi Nemzeti Színház 1926-ban vette fel a költő nevét.
A színház megnyitása után nem sokkal, 1909-ben Medgyaszay ismét egy színház tervein kezdett dolgozni az ország nyugati felében: a soproni felújítás során az épületet a külső falakig visszabontották, a födémek, lépcsők vasbetonból épültek újjá. A homlokzatokon és a belső kialakításban szembetűnőek az előbbivel rokon vonások, a veszprémire tervezett különleges „rózsaablak” is megjelenik rajta. További érdekesség, hogy a soproni színház szintén Petőfi Sándor nevét viseli.
Nagy Orsolya
VÉKA Egyesület
Fotók: Petőfi Színház archívuma/ Babják Tamás
Képek
