a város arca
Helyi-érték
VESZPRÉMI TURISZTIKAI EGYESÜLET
Erősíteni kell az összefogást

 

Neubauer Sándornéval, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnökével beszélgettünk a civil összefogásról és szerepvállalásról, valamint Veszprém sokszínű turisztikai és kulturális életéről.

– Milyen tevékenységet folytat a Veszprémi Turisztikai Egyesület (VTE) Melyek a jövőbeni terveik?

– Egyesületünket 2005-ben hoztuk létre tizennyolcan azzal a céllal, hogy összefogjuk a vendéglátó- és szállodaiparban tevékenykedő vállalkozókat és magánembereket Veszprém turizmusának fejlesztése érdekében. Jelenleg 54  tagunk van. Fontos terveink vannak az idei évre: együttműködve a Nyitott Műteremmel, a VEKKORD Egyesülettel és a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-vel idén első alkalommal szeretnénk megrendezni a Turisztikai Szezonnyitót április 26-án, szombaton, amikor virágoznak a cseresznyefák az Óváros téren. Hagyományteremtő szándékkal színes programokat tervezünk, melyekkel szeretnénk élénkíteni az idegenforgalmat, és kicsalogatni a veszprémieket is a rendezvényre. Van egy másik, ennél sokkal nagyobb lélegzetű, nagy felelősséggel járó célkitűzésünk, melynek munkacíme jelenleg „Zongorát Veszprémnek!” Abban a városban, ahol a kultúra, a művészetek, a felsőoktatás ilyen magas színvonalon áll, helye van egy hangversenyzongorának, amely – mint komoly eszmei és anyagi értéket képviselő tárgy – méltán emeli Veszprém rangját. Egyik kedves barátom szerint a zongora egy csigolya lenne Veszprém gerincén… Egyesületünk felvállalta, hogy a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány kuratóriumával összefogva – melynek elnöke Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője – elindítja a gyűjtési akciót, számítva a zeneszerető támogatókra, cégekre és magánszemélyekre egyaránt.

– Ön szerint mivel járulnak hozzá a civilek a turisztikai élethez?

– A város lakosságát tekintve ők kedvességgel, nyitottsággal és szíveslátással tudják segíteni a turizmust. Ha a céljainkat támogatják, elmennek a rendezvényeinkre, látogatják az általunk szervezett hangversenyeket, jótékonysági koncerteket, akkor hozzájárulnak a munkánkhoz, segítik a tevékenységünket. Tulajdonképpen a civil szervezetekre is ugyanez érvényes. Ha valamely szervezet vagy egyesület programot szervez a városban, gazdagítja vele Veszprém turizmusát és kultúráját. A mi munkánkat pedig nagymértékben tudják segíteni akár a programjaink felhívásának közzétételével, akár a jegyek értékesítésében nyújtott segítségükkel. Egyedül senki nem megy túl sokra, koordinálni és összefogni kell a tevékenységeket. Ha valaki elindít egy projektet a saját területén, meg kell találni a többiekkel való együttműködés lehetőségét.

– Miért fontos a civilek szerepvállalása, a civil kultúra a turizmusban?

– Ha körülnézünk külföldön, ott hogyan zajlanak a dolgok, akkor legtöbbször alulról jövő kezdeményezéseket látunk, még a kisebb falvakban is összefognak az emberek. Erre van egy nagyon jó példám Ausztriában, ahol Salzburgtól nem messze egy kis településen létrehoztak egy gyerekparadicsomot, mely egy szellemfalu tematikájára épült. Összefogott a helyi önkormányzat a fedett felvonó üzemeltetőjével, a területet és a technikát ők adták hozzá, és civil összefogással létrehozták. Azóta egy kabin viszi fel az üdülőfaluból a vendégeket a szellemfaluba, ahol mindenki tudta a saját érdekeit érvényesíteni, mindenkinek haszna van belőle: generálja az idegenforgalmat és a vendégéjszakák számát, a felvonó utasszámát, a gyerekek és a szülők pedig szeretik, csodálják, vonzza a látogatókat. Nekünk is el kellett gondolkodnunk, hogyan tudnánk a kezdeményezéseket, ötleteket, saját terveinket összefogással megvalósítani, az önkormányzat (eddig is) segítő támogatásával.

– Miben látja Veszprém erősségeit és fejlődési lehetőségeit?

– Tősgyökeres veszprémiként nagy örömömre szolgál, hogy ilyen szépen fejlődik a város. Felújítottak nagyon sok épületet, és most is zajlanak újjáépítések. Ez egy település életében szerintem rendkívül fontos és meghatározó tényező, mert a város képével találkoznak először a turisták. A Kolostorok és kertek projekttel, a belváros-rehabilitációval megújult, megszépült Veszprém, mely őrzi történelmi múltját, ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelve, korszerű infrastruktúrával várja az ide látogatókat. Hihetetlenül erős a városban a kultúra jelenléte, ezt értem többek között a zenére, a képzőművészetre, a színházakra, múzeumokra, egyházi intézményekre és a Pannon Egyetem ittlétére is. Sokáig azt mondták Veszprémre, hogy „alvó város”. Ez már nem igaz. Szinte tobzódunk a programokban, néha már zavarba ejtően sok rendezvény van. Tehát markánsan ez a legnagyobb vonzerő a városban – a több százezres látogatószámot produkáló állatkert mellett. Mint új elem, a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér egészen különleges, megnyitásával hangversenytermet kapott Veszprém, a második színházunk pedig állandó színpadot. Erre már nagyon nagy szükség volt, büszkék lehetünk rá. Ezzel új távlatok nyílnak a kultúra területén.

 

Névjegy

Név: Veszprémi Turisztikai Egyesület

Alakulás ideje: 2005. május 3.

Tevékenység: Veszprém és környékének turisztikában, kultúrában, vendéglátásban, szállodaiparban érdekelt vállalkozásainak, intézményeinek és magánszemélyeinek önkéntes szerveződése, abból a szándékból, hogy Veszprém város és térsége természeti, kulturális és gasztronómiai értékeit szélesebb körben megismertessék, ápolják.

Cél: A  város turisztikai vonzerejének folyamatos fejlesztése, a már meglevő turisztikai kapacitásainak  minél nagyobb mértékben történő kihasználása. Az egyesület tagjai jelentős összegekkel járulnak hozzá a városi költségvetés bevételeihez, így – mint a turisztikában érintett szereplők érdekképviselete –, képviselni kívánják a szektor véleményét a turisztikai döntések előkészítésében. Fontos, hogy az egyesület pályázatok útján forrásokat szerezzen a tagjai és a közösség számára fontos közös érdekek megvalósulásának finanszírozására.

Eredmények: Pályázatokon vesznek részt, kiadványokat jelentetnek meg, rendezvényeket szerveznek példaértékű összefogással. Szemétgyűjtési akciójuk három vendéglátó szakközépiskola diákjait mozgósította.

Együttműködő partnerek: a veszprémi önkormányzat partnersége kiemelkedő az egyesület megalakulása óta a helyi Tourinform iroda munkatársaival együtt.

Weboldal: www.veszpreminfo.hu

 

 Janni Anikó
Fotó: Babják Tamás