Veszprémnek lelke van. Szépre, tenni vágyásra nyitott, alkotói lelke. Ezt érezheted, amikor a várban, a Benedek-hegyen és annak környékén sétálsz. A Séd, a girbegurba utcák, a régi házak, a megszaggatott dolomitfelszín mind-mind ennek a lelkiségnek, ennek a nehezen megfogható, emelkedett, titkokat idéző állapotnak őrzője, mutatója. Mondhatnánk, ez a valami benne van a levegőben. Valami erő, ami mozgat, hajt minket, visz előre, hogy újabbnál újabb versek, ötletek, műalkotások, épületek, projektek szülessenek. Ez a tájból fakadó szellemiség jelenik meg az itteni emberekben és az általuk létrehozott városban.

 

Géza fejedelem, Gizella királynő, Margit hercegnő, Vetési püspök, Verancsics várkapitány, Francsics Károly, Csikász Imre, Brusznyai Árpád, Szilágyi Lackó, Galó… és minden veszprémi hordoz magában ebből a szellemiségből, és tesz hozzá nap mint nap.

 

Alkotó erő ez, de magányos is. Veszprém szép, de egy kicsit magányos hely. Itt jól lehet egyedül lenni, jól lehet létezni, figyelni, elmélkedni. De mindig eljön a közösség ideje. Vannak ügyek, amelyekhez társak kellenek. Szükség van az erejükre, támogatásukra, kritikájukra, mosolyukra.

A civilség az az áldott állapot, amely közösséggé formálja az individuumokat, miközben meghagyja értékeiket és tiszteli a magányukat. Veszprémnek szüksége van a civilekre, az általuk képviselt értékekre, az általuk megálmodott és megvalósított ötletekre.

Erről a helyzetről jut eszembe egy New York-i példa. A hatalmas, több tízmilliós megapolisz, ahol a magány és a közösségi lét kéz a kézben jár, évekkel ezelőtt komolyan szenvedett a bűnözéstől. Ebben a helyzetben jelentkezett egy meditációval foglalkozó tudós, aki azt mondta, ha négyezren meditálnak egyszerre egy bizonyos ideig, akkor 25%-kal csökkenhet a bűnözés. A város rendőrfőnöke kedves, de bugyuta gesztusnak tartotta az akciót, ám teret adott neki. Egy év alatt 25%-kal csökkent a bűnözés New York-ban. Ennyit a tudat teremtő hatalmáról…

Veszprémnek és a civileknek is erre van szükségük. Erre a közös mantrára. Erre a közös hangra. Közös, egy irányban kifejtett együttgondolkodásra, egyfajta közös zizegésre. Hiszen a hit hegyeket mozgathat, a civil hit hatalmas ötleteket valósíthat meg. Ám ehhez szükségünk van egymásra, szükség van a másikra. Nem vetélytársak, hanem társak vagyunk. Mert ne feledjük: miénk ez a város!

 

Pethő Imre

Fotó: Babják Tamás