a város arca
Helyi-érték
VÁROSI NYILVÁNOSSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
Veszprémért dolgoznak

 

Vermes Gáborral, a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk a szervezet tevékenységéről, céljairól és jövőbeni terveiről.

– Milyen céllal hozták létre az alapítványt?

– 2006-os megalakulásának célja a Veszprém kulturális életébe való bekapcsolódás, illetve idővel az aktív munkavégzés – együttműködve a helyi érdekeltségű civil szervezetekkel.  Alapítóink szerették volna bevonni a veszprémieket abba a munkafolyamatba, melyen keresztül az ötleteiket megvalósíthatják szeretett városunk javára.

– Mit fejez ki a Városi Nyilvánosságért Alapítvány név?

– A Városi Nyilvánosságért Alapítvány névvel vettem át a szervezetet, mellyel az alapítók azt kívánták tükrözni, hogy az alapítvánnyal a veszprémi civil életben és a veszprémi embereknek egy olyan csatornát hozzanak létre, amely által a lakosok gondolatai, igényei, tervei testet ölthetnek rendezvények, megemlékezések formájában. Ahogy az az alapító okiratban is szerepel, az alapítvány meghatározott célja elősegíteni Veszprém városában a vélemények és gondolatok szabad áramlását, valamint kibővíteni a nyilvánosság csatornáit.

– Milyen tevékenységet folytat a szervezet?

– Alapítványunk tevékenysége a 2006-os alakulása óta egyre bővült, főleg 2010 után, miután részese lettem a kuratóriumi munkának. Meghatározó célunk volt, hogy az addigi megemlékezésekre és koszorúzásokra ráépülve kibővítsük a tevékenységi körünket több irányba: úgy mint a sport, a jótékonyság, konferenciák szervezése, ismeretterjesztés, egészségmegőrzés, prevenciós tevékenység folytatása, képességfejlesztés, határon túli szervezetekkel, illetve fiatalokkal való kapcsolatfelvétel. Utóbbinak az alapja, hogy Veszprém városának jellegzetességeit, értékeit be tudjuk mutatni a határon túliaknak is, azonban ez a kapcsolatfelvétel egyelőre csak lengyelországi fiatalokra korlátozódott, ám ezt idővel bővíteni szeretnénk. Ezt a vonalat könnyű volt elindítanunk, mert több városi középiskola és általános iskola rendelkezik lengyel kapcsolatokkal.

– Milyen eseményeket szerveztetek az elmúlt időszakban?

– Az I. Lengyel–Magyar „Barátság” Futsal Kupa elnevezésű rendezvényünket 2012 áprilisában bonyolítottuk le, amelyre egy lengyel futsalcsapatot invitáltunk meg. A sportesemény mellett a csapat megismerhette Veszprém városát, a program során találkozhattak Proga Gyula polgármesterrel, valamint a Balaton-partot tekintették meg egy hajóút keretében. A kupamérkőzésen veszprémi közéleti személyiségekkel, illetve veszprémi öregfiúkkal, tehát volt focistákkal és játékosokkal játszhattak. 2013-as évünk kiemelkedett a rendezvények számában, minőségében és sokszínűségében is. Ha az év elejétől nézzük, a legnagyobb kezdeményezésünk a Mindennapok Hősei elnevezésű rendezvényünk volt, amellyel felhívtuk a figyelmet azokra az embertársainkra, akik életük során önzetlen odaadással dolgoznak. Öt kategóriában, három héten át lehetett jelölteket állítani és szavazni egy weboldalon. Büszkék vagyunk rá, hogy több mint 1500 szavazat érkezett erre a friss kezdeményezésre, valamint a díjátadó rendezvényünkre érkező visszajelzések is pozitívak voltak. Kiváló az együttműködés a Pannon Egyetemmel, ennek köszönhető, hogy egy kiadvány szerkesztésére kérték fel alapítványunkat. A „Fókuszban az Európai Unió” című kiadvány elkészítését hosszú kutatómunka előzte meg, melyben dr. Kaiser Tamás egyetemi docens volt nagy segítségünkre. Szervezetünk 2013 októberében a Nemzeti Együttműködési Alap általi nyertes pályázat után négy héten keresztül tudott a Táncsics Mihály Szakközépiskola diákjai számára életmód tanácsadást és drogprevenciós előadásokat tartani szakértők bevonásával, amelyen több mint 150 diák vehetett részt. Társrendezőként részt vettünk a Nemzetközi Futsal Kupa szervezésében is, ahol a veszprémi csapat is megmérkőzött. Mindemellett egy városi futógálához csatlakozva egészségnapot szerveztünk, ahol szakértők mérték fel az érdeklődők pillanatnyi egészségi és edzettségi állapotát.

Mivel az alapítványunk vezetősége és kuratóriuma is fiatalokból áll, mindenképpen a fiatalok irányába próbáltunk meg valamilyen támogatási formát megvalósítani. A Pannon Egyetemmel együttműködésben pályázatot írtunk ki európai uniós témakörökben, amelynek eredményeképpen négy hallgatót díjaztunk egy-egy notebookkal. Alapítványunk megalakulása óta minden évben megszervezzük az 1956-os néma nőtüntetésre való megemlékezést, amelyet Vereskuti Béla kezdeményezésére sikerült szervezetünknek létrehozni. Ezt természetesen 2013-ban is megtartottuk, ahol egyben Vereskuti Béla munkássága előtt is tiszteleghettünk. Az év utolsó rendezvénye egy adománygyűjtés volt a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve, ahol a tartós élelmiszeren túl gyerekjátékokat és ruhákat is gyűjtöttünk családok számára, hogy azok a rászorulók is tudjanak ajándékot tenni a fa alá, akik esetleg nem tudnak valamivel kedveskedni karácsonykor a szeretteiknek. Az akció sikerességét mutatja, hogy egy tucat doboznyi játék, rengeteg felnőtt- és gyermekruha, illetve élelmiszer gyűlt össze, melyet a szeretetszolgálat munkatársai juttattak el a rászorulóknak.

– Melyek az alapítvány jövőbeni tervei?

– Jövőbeni terveink között szerepel, hogy a 2014-es év elején emléktáblát helyezzünk el a Virág Benedek utca járdáján, mellyel Marian Cozma emléke előtt tisztelgünk. Mindenképpen kiemelném, nem az a célunk, hogy a tragikus eseményeket felemlegessük és bolygassuk, hanem hogy olyan teret adjunk a veszprémieknek, ahol ők is leróhatják tiszteletüket a kiváló sportoló munkássága előtt. Távlati terveink már márciusba nyúlnak, amikor a lengyel kapcsolatok kerülnek ismét előtérbe, mivel szeretnénk Lengyelországból iskolás fiatalokat meginvitálni a városba, akik négy napon keresztül folyamatos programok által ismerhetik meg Veszprémet. Szeretnénk elérni, hogy a kezdeményezésünk ötletet adjon a lengyel iskoláknak, és ők is meginvitálják a veszprémi fiatalságot. A kezdeményezés a jó baráti viszonyt és a közös emlékek ápolását segíti elő. Áprilisban szeretnénk megrendezni a „Mutasd meg magad Veszprémnek!” elnevezésű akciót, amely keretén belül veszprémi amatőr zenészeknek adnánk lehetőséget, hogy megcsillogtassák a tehetségüket nagyobb közönség előtt. Ehhez alapítványunk minden infrastruktúrát és minden szervezési munkálatot magára vállal. Terveink szerint a zenekarok bizonyos időkeretben játszhatnak, melyet veszprémi zeneértők és közéleti személyiségek zsűriznek majd. A nyerteseket értékes nyereményekkel jutalmazzuk, illetve minden csapatnak, aki jelentkezik, egy honlapot tartunk fenn 1 éven keresztül, majd átadjuk, hogy ők üzemeltessék tovább.

– Mi a véleménye a veszprémi kulturális életről és arról, hogy ebben mennyire vesznek részt a civilek?

– Alapítványunk már több veszprémi civil szervezettel is sikeresen tudott együttműködni. Úgy érezzük, minden szervezetnek, akivel együtt dolgoztunk, igénye volt rá, hogy a kitalált kezdeményezést közösen megvalósítsuk. Mi többek között ebben is próbáltunk segítséget nyújtani, hiszen jó célokat és értékeket próbáltunk ezzel közvetíteni és elérni. A 2013-as esztendő egész Veszprém számára fontos év volt, mivel a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér megépítésével új szín, új intézmény, új kulturális központ került Veszprém közéletébe, amely – olvasva a híradásokat – sikeresen indult el, és reméljük ugyanilyen sikeres, ha nem sikeresebb lesz a jövőben is. Ezzel és az eddigi rendezvényekkel egy olyan kulturális bázist és életet lehet Veszprémbe csempészni, amely minden igényt kielégít.

 

Névjegy

Városi Nyilvánosságért Alapítvány
Tevékenység: rendezvényszervezés
Munkatársak: Taba Balázs
Együttműködő partnerek: Vemévszer, Séd-Coop Zrt., Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Pannon Egyetem, Julius Hard Kreatív műhely
www.vnya.hu

 

Janni Anikó
Fotó: Babják Tamás