Varga Endre tizennégy éve a veszprémi civil szféra meghatározó alakja: 2001 óta irányítja a Civil Házat, számos kiemelkedő projekt megalkotója, részt vett a civil törvény megalkotásában, jelenleg pedig a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Veszprém Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője. A civil szféra szakértőjével eddigi munkáiról, a kihívásokról és a civilek előtt álló jövőképről beszélgettünk.

– Ön tősgyökeres veszprémi?

– Nem, Zircen születtem, de 1988 óta Veszprémben élek. Tisztes polgári családból származom, édesanyám élelmiszerbolt-vezető volt, édesapám vendéglátóipari zenész, a zenei gyökereket tőle örököltem Nővérem csellózott, engem  mindenáron tangóharmonikázni akartak megtaníttatni a szüleim, de a klasszikus gitárt választottam – ez aztán jól jött a tábortüzes összejöveteleknél, és később, amikor a veszprémi polgármesteri hivatalban dolgoztam, a munkatársaimmal alakítottunk egy együttest, hat évig ott zenéltem, és tíz év után most megint visszajárok basszusgitározni a Rock-kanok bandába.

– Iskolái mennyire határozták meg későbbi útját, illetve a személyisége alakulását?

– Zircre jártam általános iskolába, és mivel volt a suliban egy rendhagyó biológia szakkör – a múzeum munkatársai tartották –, elhatároztam, hogy biológus leszek. Szegedre szerettem volna menni biológia tagozatos gimnáziumba, de ezt szüleim nem pártolták, így a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba kerültem – és ezek meghatározó évek voltak az életemben. Az ott eltöltött esztendők alatt hívő emberré váltam – sokáig gondolkoztam azon is, hogy szerzetes leszek. Nagyon mély emberi kapcsolatokat éltem meg, igazi alma materként működött az iskola, és a személyiségem alakulásában fontos szerepet játszott. Domonkos atya, szerzetes biológia tanárom az érettségi előtt azt tanácsolta, hogy ne növényekkel és állatokkal foglalkozzam, hanem emberekkel – ezt akkor még nem értettem és fogadtam meg, de végül nagyon kacskaringós pálya után mégis eljutottam az emberekhez. Az érettségit követően jelentkeztem a Kertészeti Egyetemre, de mivel a táj- és kertépítész szak helyett a tartósítóipari szakra vettek fel, el sem kezdtem. Onnantól elég kacifántos pályát írt le az életem: voltam gyógyszertári asszisztens, nyomdai fényképész, postás,családgondozó, és ezek után levelezőn végeztem 1992-ben népművelés (művelődésszervező) szakon, szociális szervezés szakirányon a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. 1987-ben megnősültem, és 1988-ban költöztem Veszprémbe.

– A diploma megszerzése után miként alakult az élete?

– A főiskola után egy darabig még postáskodtam Veszprémben, másodállásban pedig a gyulafirátóti művelődési házat vezettem, és aztán a veszprémi polgármesteri hivatal családsegítő központjához kerültem. 1993-tól 2000-ig dolgoztam ott. Az országban egyedülállóan a családsegítő a hivatal berkein belül működött – ez munka szempontjából számos előnnyel járt –, végül egy hivatali „racionalizálás” nyomán a családsegítőt kivonták a hivatal rendszeréből. Ez visszaminősítéseket hozott magával, így aztán sok munkatárs más állást keresett magának. Én a megyei önkormányzat közigazgatási és informatikai szolgáltató irodájában (KISZI) folytattam tovább a tevékenységemet. 2000-ben az iroda kapta meg a feladatot, hogy hozza létre a Civil Házat Veszprémben. Korábbi munkám során foglalkoztam fiatalokkal – veszélyeztetett és hátrányos helyzetű kamaszoknak szerveztünk programokat, táborokat –, egyházakkal és természetesen civil szervezetekkel is tartottam a kapcsolatot – így aztán mindezt kamatoztatni tudtam az új munkakörömben. A kialakítás után 2001-től lettem a Civil Ház vezetője, konkrétan onnantól datálható a civil szektor és az életem összefonódása. Eleinte nagy veszteségként éltem meg, hogy otthagytam a családsegítőt, mert úgy éreztem, a szociális tevékenység  a hivatásommá vált, de aztán fokozatosan kiderült: az új munkakörömben is lehet és kell „szociális tevékenységet” folytatnom. Emellett 16 évig tanítottam az érseki hittudományi főiskolán szociális munkás szakon – így aztán a kapocs sokáig fennmaradt a régi munkaterületemmel.

– Mivel foglalkozik a Civil Ház?

– A Civil Ház 2003-ban kikerült a megyei önkormányzat fenntartása alól, jelenleg civil információs centrumként működünk, és a megye összes civil szervezetét segítjük munkánkkal. A Civil Ház működtetését egyesületi alapokra helyeztük: a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület végzi ezt a feladatot, és az összes olyan programot, amelyet végzünk vagy folytattunk, a Civil Ház programba integráltuk. Tehát a Civil Ház programba sok minden beletartozik: többek között a Civil Információs Centrum, az Esélyek Háza és a városi civil iroda működtetése; régebben a közösségi technológiai központ, valamint az önkéntesség éve kapcsán létrehozott infopont fenntartása. Mindemellett zajlottak önálló projektjeink is, például az ifjúságkutatás, a hálózatfejlesztés, a civil kerekasztalok létrehozása. A Civil Ház tehát folyamatosan több feladatot lát el, és több programot futtat – például most egy visegrádi pályázat megvalósítását. Az egyesület elnökeként a Civil Ház vezetője vagyok, valamint a Civil Információs Centrum és az Esélyek Háza szakmai, illetve projekt vezetője.

– Annyit beszélünk róla, és mégis elég képlékeny a civilség értelmezése. Ön szerint mi (ki) a civil, mi a civilség?

– Ha a társadalmat szétbontjuk, három fő halmazt szoktunk megállapítani: a hatalmi vagy önkormányzati, a gazdasági és a civil szektort – ez utóbbi a nonprofit civil szervezetek összessége. Az én olvasatomban az a civil, aki önkéntes alapon, nem gazdasági előny megszerzése érdekében valamivel szeretné kiteljesíteni magát, amihez adja az idejét, energiáját, tudását. Mindenképpen olyan lelkület a civilség, amely valaminek az előmozdítása érdekében történik.

– És miért fontos a civilség?

– Egyrészt az önkiteljesítés miatt, másrészt a civil szféra ellenpólusa lehet a két másik szektornak. A civil szervezetek azonnal reagálnak szűkebb és tágabb környezetük változására, véleményeket, gondolatokat, megoldási lehetőségeket fogalmaznak meg. Az ellenpólust persze nem „ellenségként” értem, hanem éppen fordítva – véleményem szerint együttműködésre kell törekedni a három szektor között. A civil nem kíván a pártok, illetve a hatalmi ágak szintjén döntéseket hozni, ám befolyásolni kívánja a döntéseket – ha pedig érződik a partnerség a hatalmi részről, akkor ez jól működhet.

– Több mint 13 éve dolgozik a civil szférában. Milyen tendenciát tapasztalt a civil szféra előtt álló feladatokban?

– A rendszerváltástól a ’90-es évek végéig több mint 50 000 civil szervezet alakult Magyarországon. Az első Orbán-kormány 2000-ben döntött arról, hogy komolyan kell segíteni a működésüket – éppen ezért indították el a Civil Ház programot. Sok szakértő úgy vélte, hogy a mennyiségi növekedés le fog állni, és majd a minőségi következik be, ám ez nem feltétlenül valósult meg: bekövetkezett a minőségi növekedés, de a mennyiségi nem maradt abba, csak lelassult – most is létrejönnek új és új civil szervezetek. Amikor 2000-ben elkezdtük a munkát, azt láttuk, hogy a pénz, a források előteremtése a legnagyobb probléma – ez azóta sem változott, csak a hangsúly tolódott el. Akkoriban azért volt gond, mert a civil szervezetek nagy része nem tudott forrást gyűjteni, pályázni. 2005 körül – amikor létrejött a Nemzeti Civil Alapprogram – rengeteg képzést tartottunk a forrásteremtésről, és ennek meg is lett az eredménye, egyre többen nyújtottak be sikeres pályázatokat. A következő problémát abban láttuk, hogy hiába pályáztak a szerveztek, nem tudták megvalósítani a programjaikat, mert kevés az aktív tag tevékenykedett az egyesületekben – általában a vezetőség vitte a hátán a szervezeteket. Erre reflektálva arról tartottunk képzéseket, hogy miként lehet bővíteni, motiválni a tagságot – ekkor jött az önkéntesség hulláma. 2004-ben azt vettük észre, hogy azért nem tudnak jó projekteket megvalósítani az egyesületek, mert nem dolgoznak össze a szervezetek. Ekkor indítottuk hálózatépítő munkánkat, amely során minden kistérséget végigjártunk. Képzésekkel, fórumokkal, szakmai programokkal generáltuk a Veszprémi Civil Kerekasztal, valamint a kistérségi hálózatok létrejöttét. Közben átalakult a hazai forrásteremtési rendszer, és megjelentek az eu-s pályázatok. Kiderült, hogy ez nagy falat a civil szektornak – így aztán eu-s pályázati tréningeket tartottunk. Ahogy teltek az évek, azzal szembesültünk, hogy ezt a folyamatot, ezeket a munkafázisokat újra és újra végig kell járnunk, ugyanis alakulnak új szervezetek, és a régiek közül pedig többen úgy érzik, ahhoz hogy megfeleljenek a kihívásoknak, muszáj megújulniuk – így aztán az előbb felsorolt tevékenységeket folyamatosan végezzük. Ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy szükség van a munkánkra. Egyre több információ áramlik a civil szektorban, akik ezekkel jól tudnak élni, veszik a kódokat, az üzenetetek, és tudnak rájuk reagálni, azok életben maradnak és fejlődőképesek. Mi pedig segítünk az információk felderítésében, szelektálásában, értelmezésében. A munkákat eredményesnek értékelem: ma sokkal többen képesek pályázni, jobb pályázatok születnek, és adott esetben még eu-s pályázatokat is többen tudnak megvalósítani, mint korábban.

– Hogyan látja, a civileknek beleszólással kellene bírniuk a döntéshozó folyamatokba?

– Az a civil szervezet működik jól, amelynek tagsága jól érzi magát, és amelyik értéket tud felmutatni. Itt nem feltétlenül kell egetverő dolgokra gondolni: például egy sakk-kör jól működik, ha a tagok szívesen eljárnak oda, és jókat sakkoznak együtt – és eközben nem feltétlenül akarják megváltani a világot. Természetesen amennyiben egy egyesület úgy érzi, hogy a szervezete valami hiányt érez a saját működési területén – például nincsenek sakkversenyek Veszprémben –, akkor egy szabadidős szervezet is megváltoztathatja a dolgokat, vagy befolyásolhatja a döntéshozókat. Meglátásom szerint a hatalmi és a civil szféra együttműködése még sok kívánnivalót hagy maga után, ugyanis a hatalmi szektor idegenül tekint a civilekre, mert azt gondolja, hogy az a hatalmát akarja befolyásolni vagy gyengíteni. Pedig ez nem így van. A partneri együttműködés – hatalmi, gazdasági és civil szektor között – mindenkinek előnnyel járna. A civil szervezet és az önkormányzatok között három szinten működhetne ez a partnerségen alapuló közös feladatvállalás. Az első a döntés-előkészítő munka lehetne, amely során az önkormányzat kikéri a hozzáértő szervezetek véleményét, és a véleményüket becsatolva hozza meg a döntést. A következő lépcsőfok a végrehajtás. Ha az önkormányzat valamilyen feladat-ellátási rendszere hibás, rosszul, gyengén működik, sok pénzbe kerül, akkor érdemes lenne gondolni arra, hogy egy civil szervezet sokkal ügyesebben, jobban meg tudná oldani a problémát. Erre akad jó példa is: a Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti a hajléktalan szállót Veszprémben. A végső lépcsőfok pedig a monitoring lehet: a civil szervezetek monitoringozzák a döntések működését – végrehajthatók-e, milyen hibák fedezhetők fel a megvalósításban?

– Ez az együttműködés fejlődik?

– Akadnak előrelépések, lehet látni a lassú fejlődés mozzanatait – az önkormányzatok adnak át feladatokat civil szervezeteknek, keresik a párbeszédet –, de a monitoringhoz még mindig nincsenek meg a megfelelő csatornák. Veszprémben például az önkormányzat jobban kihasználhatná a Veszprémi Civil Kerekasztalban rejlő lehetőségeket. A Kerekasztal számos szervezettel tartja a kapcsolatot, így aztán minden aktuális helyi kérdésben szakmailag megalapozott – és széles körben megtárgyalt – véleményt tudna megfogalmazni. Ehhez persze a kerekasztal szervezeteinek nagyobb aktivitása is szükséges lenne. Azt szeretném, ha élőbb lenne a hatalom és a civil szervezetek között a viszony, párbeszéd – és itt partnerségi viszonyra gondolok, amely feltételezi azt, hogy egyenrangú felek ülnek az asztalnál.

– Milyennek látja a veszprémi civil életet?

– A veszprémi civil élet nagyon színes, a lakótelepek, városrészek köré csoportosuló civil szervezetek szívügyüknek tartják városrészük életét és felvirágoztatását, kulturális tartalommal való megtöltését. Rengeteg jó „arc”, személyiség mozog és dolgozik a veszprémi civil szervezetekben, olyan ismert és elkötelezett emberek, akik vinnék és –  erejükhöz és lehetőségeikhez mérten – viszik is előre a dolgokat. Veszprém megyében is nagy a civil aktivitás annyi szervezet működik megyénkben, mint Komárom-Esztergom és Fejér megyében összesen.

– És milyen problémákat lát a helyi civil életben?

– Komoly gond, hogy a civil szervezetek egy része nagyon rosszul kommunikál – ebben a média is ludas, mert igazából nem nagyon tartják hírértékűnek, ha jó civil dolgok születnek, vagy esetleg lehozzák kis mínuszos hírben. Ha jobban látható lenne a civil szervezetek munkája a sajtón keresztül, akkor sokkal teljesebb képet kapnánk róluk. Például soha nem tudjuk, hogy az elnyert támogatások mellett a civil szervezetek mekkora összeget tesznek hozzá – munkában, energiában – az adott projekt megvalósításához. Országos szinten 1000 milliárd forint körül van a civil szektor éves költségvetése – ez hatalmas összeg. 500 000 önkéntes dolgozik a civil szférában – ha ezt munkaórára vetítem le, azt látom, hogy több mint 30 000 ember bérét kellene kifizetni, ha nem lennének önkéntesek. Oda kellene figyelni ezekre a mutatókra, mert ezek jelzik, hogy milyen erővel bír a civil szektor. A harmadik probléma az összefogás kérdése: ha mi, civilek nem tudunk összefogni, partnerségben működni, akkor hogyan várjuk el azt, hogy gazdasági és az önkormányzati szektor összefogjon velünk?

– Milyen nagyobb munkákat végzett a civilség területén, mire a legbüszkébb?

– Büszke vagyok arra, hogy 2001-ben – amikor az ENSZ önkéntesség éve zajlott –, a képzési munkacsoport tagjaként részese lehettem az önkéntes törvény megalkotásának. A másik a hálózatépítésben elért eredményeink: sikerült rugalmas munkakapcsolatra épülő, nem formalizált hálózati formát bevezetni az emberek tudatába. A kihívások viszont változnak, ezért úgy látom, hogy a területi hálózatok kiépülése után most inkább tevékenységi szintű hálózatokra van szükség. Végül pedig örömmel tölt el, hogy sikerült bekapcsolódni az Esélyek Háza programba, mert így egy kicsit visszakanyarodtam a szociális területhez.

– Az Esélyek Háza (hivatalos nevén Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház) mivel foglalkozik?

– Az esélyegyenlőség megtemetésével, az esélyteremtés növelésével, olyan célcsoportokkal, amelyek valamilyen szinten diszkrimináltak, nehezen élnek, fogyatékossággal élők, etnikai kisebbségek. Számos programot szervezünk, ezek közül kiemelném a komplex esély-órák programcsomagot, amelyben  Veszprém megye kiválóan teljesít. 2007 óta több mint 5000 diákhoz jutottunk el érzékenyítő komplex esély-órák alkalmával, amelyek során megismerhették a fogyatékossággal élők életét, problémáit. Az ifjúságkutatási program nagyobb lehetőségekkel kecsegtetett, mint ami végül megvalósult belőle – ez kifejezetten drogfogyasztási problémákról szólt középiskolásoknak, emellett egy közösségi hely kialakításán dolgoztunk több civil szervezettel karöltve. A kutatás elkészült, és nagy bánatom, hogy az önkormányzatnak a megvalósításra nem volt pénze, így nem lett belőle semmi. De talán a későbbiekre tekintve jó alap ez a kutatás.

– Többször visszatért beszélgetésünk folyamán a forrásteremtés kérdése. Milyen megoldásokat látna lehetőségnek, hogy ez a probléma könnyebben kezelhetővé váljon?

– A forrásteremtés nem cél, hanem eszköz. Léteznek olyan szervezetek, amelyeknél a tagdíjakból meg lehet valósítani – nyugaton mondjuk könnyebb, de nálunk sem ismeretlen ez a helyzet. Sok pályázatnál utófinanszírozási rendszer működik, amely nehezíti a projektek végrehajtását – ezt a problémát valami módon orvosolni kellene. Hosszú évek óta beszélünk a civil bank szükségességéről. Az egyesületek nagy részének nincs olyan ingatlanja, amely megterhelhető lenne, tehát a hazai pénzintézetek igazából a civil szervezeteket nem tudják hitelekkel segíteni. Ezt a helyzetet jó lenne hatékonyan kezelni, és találni rá valami megoldást. Emellett az adományozók körét kellene szélesíteni. Az adományozók inkább akciókra, katasztrófákra nyitják ki a pénztárcájukat, és nem arra, hogy egy hosszú távú folyamatot segítsenek. Ha egy civil szervezet meg tudja mutatni, mekkora utat járt be, és mit ért el, és ez valamely cég számára szimpatikus, akkor jó lenne, ha a gazdag emberek, cégek e szervezetek munkáját segítenék. A társadalmi szerepvállalás a cégek részéről egyre nagyobb, viszont még mindig gyerekcipőben jár. Azt kellene a gazdasági szektor tagjainak megérteni, hogy a támogatás, szponzoráció eredményeként növekedni fog a társadalmi elismertségük, több ügyfelet tudnak találni, és ennek következtében a profitjuk is emelkedni fog.

– Milyen komoly kihívást lát a civil szektor előtt?

– Nagyon erős összefogásra van szükség a civil szektorban. Ahhoz hogy valaki jól tudjon működni, azokat az erőket kell aktivizálnia, amelyek egyébként ott vannak körülötte, csak nem gondol rá. Egy jó hálózati összefogás során fel lehet mérni a lehetőségeket, a szinergikus pontokat. Nos, ezeket a lehetőségeket még nem eléggé használjuk ki. Emellett a civilségnek sokkal határozottabban kellene képviselni az érdekeit.

– Nem tudom, mennyire idealista, de most arra kérem, legyen az. Ön szerint milyen lenne az ideális helyzet a civil szférában?

– Ideális helyzet? Ha lennének olyan nagy gazdasági szervezetek, amelyek megtalálták a civil szervezetekben rejlő lehetőségeket, és ha partnerség alakulna ki a hatalmi ágazat és a civil szektor között. E kettő nagy előrelépés lenne mindenki számára. A közös előnyöket kellene a fejekben tisztába tenni és megérteni.

– Kormányokon átívelően dolgozik 2000 óta. Hogyan lehet ezt csinálni?

– Olyan civil szervezetet hoztunk létre, amelyik pártpolitikán felül áll. Politikusok vagyunk a szó jó értelmében, mert minden  érdekel, ami körülöttünk zajlik Veszprém megyében, de nem folyunk bele a pártpolitikába. Olyan szakmai szolgáltatási rendszert dolgoztunk és építettünk ki, amelyet minden megyei civil szervezet ki tud használni. Emellett az országos és helyi kapcsolati hálónk is rendkívül szerteágazó. Munkánkat pedig mindig korrekten és hitelesen végeztük.  

– Ekkora és ilyen szerteágazó munkatapasztalattal miért nem ment el egy gazdasági céghez HR-esnek? Akkor ötször ennyit keresne…

– Azok a területek, ahol valaha dolgoztam és tettem valamit – népművelés, szociális szféra – jelenlegi munkámban kiteljesíthetők. A civil szektorban megtaláltam és kibontakoztathatom magam – a családom persze „megöl” érte, mert ez nem nyolcórás tevékenység. A feleségem és gyermekeim nyújtotta biztos háttér támogatása nélkül nem tudnám ezt csinálni, amit most. Hivatásként élem meg a munkámat – a kultúra kitalálása, létrehozása, a másoknak nyújtott segítség mindig is fontos volt számomra, és ez mind része mostani életemnek.

Szaksz Balázs
Fotó: Babják Tamás