A Veszprémbe látogató turista legfeljebb a helybéliek történeteiből értesülhet arról, milyen titkot rejt magában az Óváros tér 23. szám alatti épület. 

Az egyemeletes házon a tér felől szemlélve semmi „különös” nem fedezhető fel, pedig nem egyszerű lakó- vagy irodaházzal állunk szemben: évtizedeken keresztül itt működött a gőz- és kádfürdő.

Jelenkorunkban tisztasági fürdőre nincs már igény, de ez az épület nem csupán tisztálkodási hely volt, hanem olyan szolgáltató együttes, amely a mai szépségszalonok és gyógylétesítmények kínálatát ötvözte.

Az épület története 1900 körül kezdődik, amikor még egy másik, földszintes ház állt a telken. A növekvő számú városi lakosság többnyire fürdőszoba nélküli lakásokban élt, a tisztaság iránti érzék fejlődésével tehát természetes igényként merült fel egy fürdő építése. A Veszprémvármegye című lapban megjelent olvasói levél részletesen taglalja a fürdő építésének szükségességét. A más városból származó tisztviselő nehezményezi, hogy nélkülöznie kell a rendszeres fürdést, és felveti, hogy ha egyéb módon nem jutnának tőkéhez, akkor részvénytársulati alapon finanszírozhatnák a fürdő megvalósítását. A következő szám címlapon elemzi a fürdőépítés lehetséges módjait, megállapítva, hogy jó lenne együttműködni a várossal, hiszen az építkezés a városi tulajdonban lévő vízvezeték-hálózat fejlesztésével járna együtt. Felmerül, hogy a város biztosíthatna telket, esetleg építési kővel és murvával segíthetné a fürdő mielőbbi megvalósítását, hiszen ez minden városlakó közös érdeke, cserébe pedig fürdőrészvényeket kapna. A cikk írója feltételezi, hogy később a befektetett tőke többszörösét kapná vissza a részvényes, így a városnak igazán nincs vesztenivalója.

1904-ben a Veszprémi Hírlap újságírója panaszosan számol be arról, hogy a városi közgyűlésen továbbra is eldöntetlen maradt a fürdő kérdése. Megtudjuk, hogy három évvel korábban egy vállalkozó saját költségén megépítette volna a fürdőt, cserébe ingyen építési telket kért a várostól, de nem tudtak megegyezni. 1907-ben végre megszavazzák a fürdőépítést, és hamarosan el is kezdődik az építkezés Borsodi Sándor budapesti vállalkozó megrendelésére. A vezetőség igencsak derűlátó a beruházás megtérülését illetően: a hírlapban megjelent részvényaláírási felhívásban részletes becslést közölnek: eszerint ha a  környékbeli mintegy 50 000 ember közül csak minden tizedik használja a fürdőt havonta egyszer, akkor is hamar nyereségessé válik. Ehhez hozzájárul, hogy a város 50 évre ingyen a fürdő rendelkezésére bocsátja a telket, ingyenes vízvezeték-használatot biztosít, és a tulajdonost 30 évre mentesíti a községi adók alól. A részvénytársaság alapítói ügyvédek, orvosok, gyártulajdonosok – viszont szinte kivétel nélkül budapestiek. Az oly rég áhított gőzfürdőt végül budapesti tőke biztosította a veszprémiek számára.

A város új ékessége hideg, langyos és meleg vizes medencékkel, különféle zuhanyokkal, gőzkamrákkal szolgálta a város lakóinak kényelmét, a tisztálkodás igényét pedig kádfürdők szolgálták ki. A fürdő a tisztaság mellett a gyógyítás központjává is vált, valamint népfürdőként is működött. Az eleinte virágzó üzlet több tulajdonosváltáson ment keresztül, míg 1922-ben Fábián Gyula kezébe került. A makói vállalkozó nem tudta előteremteni a rendszeres kisebb felújításokra, korszerűsítésre szükséges tőkét, ezért az immár 25 éve működő fürdő állapota az 1930-as évek közepére kétségbeejtően leromlott. 1935-ben a Veszprémi Hírlap arról tudósít, hogy pályázatot írtak ki a használaton kívüli épület bérlésére, amely szerint a bérlő köteles a használathoz szükséges felújításokat véghezvinni, és a kivitelezést finanszírozni. A cikk írója megjegyzi, ilyen feltételekkel  nem valószínű, hogy bárki is érdeklődne az épület felől. A „Fürdőváros” büszke címét viselő Veszprémet egy cseppet sem dicsérő fürdőügy mielőbbi megoldására szólítja fel a város vezetőségét, és megjegyzi, hogy a lakók bizonyára hálásak lennének a felújításért, és nem lenne hiány látogatóban – ha nem is lenne „bombaüzlet”. Egy másik cikk azt hangsúlyozza, hogy ha a nagy történelmi múltú Veszprém a Bakony és Balaton közötti idegenforgalmi központ szeretne lenni, nem engedheti meg magának, hogy a városba látogató turisták kérdésére, hogy hol van a fürdő, szemlesütve kelljen magyarázkodni: hogy van, csak éppen nem üzemel.

A II. világháború után annyira rendbe hozták az épületet, hogy éppen használni lehessen – az ’50-es évek elején a város és a katonaság egyaránt használta a legszükségesebb szolgáltatásokra szorítkozó fürdőépületet.

Hosszú évtizedek óta nem épül már lakás fürdőszoba nélkül, a régiek komfortosítása is megtörtént. A fürdő eredeti funkciója értelmét veszítette, a gyógyászati szolgáltatások pedig kisebb üzletekre aprózódtak, illetve a környékbeli wellness-szállodák kínálatában találhatók meg. Az épület, bár eredeti funkciója megszűnt, szerencsére felújításon esett át, és szépen illeszkedik az Óváros tér összképébe. Az egykori gőzfürdő titkát pedig mi, helybéliek őrizzük, és adjuk tovább az utánunk jövőknek – és a Veszprémbe látogató turistáknak.

Nagy Orsolya
Veszprémi Építész Klub és Alkotóműhely (VÉKA)

Fotó: Babják Tamás