Ha azt mondom: Molnár Sándor. Mindenki azonnal mondja: Utas és holdvilág. Veszprém egyik élő legendájává lett antikvárium sokkal több, mint könyvgyűjtemény egy igazi szellemi, kulturális szalon, közösségi tér. Ezzel kapcsolatosan osztotta meg gondolatait Molnár Sándor antikvárius.
Molnár Sándor antikvárius utolsó írását a Portrénak küldte még 2022 tavaszán.
Elegáns órásszalonból antikváriumba
Apám korai halála arra késztette édesanyámat, hogy ipari tanulónak adjon. Így leszek mielőbb kenyérkereső tagja a családnak, és, mivel sajnált is egy kicsit, a legkényelmesebb szakmát választotta: az órást. Nem volt rossz döntés, anyagilag meg pláne nem. Már első éves inasként elhalmoztak az ismerősök, házbeliek javítandó órákkal, amiket aztán sutyiban bütykölgettem a műhelyben, jól-rosszul, és korán megéreztem a pénz szagát. Tudtam haza is adni, és mindig volt nálam annyi, hogy igazán jól érezhessem magam. A hetvenes éveket éltük, amikor mindenki seftelt valamivel, és aki csak egy kicsit is életrevaló volt, hát könnyen gyarapodhatott. Különösen vonatkozott ez az én varázslatos szakmámban dolgozókra, mert nagyon szép pénzek " szorultak" bele az elromlott szerkezetekbe, ráadásul verejtékezni sem kellett érte. Ám, hogy ne csak az apró, hanem az összes pénz a zsebemben legyen, 1981-ben otthagytam kenyéradó gazdámat, a Megyei Vas-és Gépipari Szolgáltató Vállalatot, és magánzó lettem. Az igazi aratás akkor kezdődött; egyre jobb, forgalmasabb helyeket tudtam bérbe venni. Jellemzően: a napi kereseteimből építtettem egy szép belvárosi házat. Kitanultam Budapesten az arany-és ezüstműves szakmát is, és megalapítottam cégemet, Az elegáns idő...-t. ( Névadásban már akkor profi voltam.) Az üzletet teleraktam svájci luxusórákkal, a falakon jegyzett művészek festményei, a tárgyalóban Chesterfield bőrgarnitúra. Igazi bécsi csillogás Veszprémben! Egy dologgal nem számoltam csak: a " hétzenés" kvarcórák világában senkit sem érdekeltek az én félmilliós Perellet-im, Omega Constellation-aim, Maurice Lacroix-im, de még a mérsékeltebb árú Tissot-im sem, így aztán szépen tönkre is mentem. Élhettem volna utána is aránylag jó módban, mert a New Yorkig meg sem álló feleségem minden hónapban küldött annyi pénzt, de, mivel tizennégy éves koromtól megszoktam a mindennapi munkát, kibéreltem egy áruház kicsiny üzlethelyiségét, és behordtam a saját, igazán nívós könytáramat, és azokkal kezdtem el kereskedni. Hamar szét is hordták, élomba illő kereslet volt akkoriban a jó könyvekre, de hozták is be őket. Szép lassan belejöttem az antikvárius életbe. Aztán megkeresett a legendás Szokoly Antikvárium új tulajdonosa, hogy lenne-e kedvem azt csinálni, azonnal igent mondtam. Ebben a szakmában nemcsak Veszprémben, de talán a Dunántúlon is az a hely volt a csúcs!
Az Utas, mint közösségi tér, egyfajta szellemi műhely
Mélypontom alatt olvastam Szerb Antal csodás művét, az Utas és holdvilágot. Nagyon sok lelki erőt adott, és szinte automatikusan adtam az antikvárium nevéül a mű címét. Hamar híre ment a városban, belevittem minden szépséget, és egy csalogató kis kuckót csináltam belőle. Az első írást Praznovszky Mihály írta róla, még a Veszprémi 7 napban. Zárszavait soha nem feledem már: ! Ülök az Óváros téren egy padon, az Utas és holdvilágot olvasom. De jó veszpréminek lenni!" Szép lassan a helyi értelmiség és művészvilág találkozóhelyévé vált. Praznovszky, Brassai Zoltán, Botár Attila, Búzás Huba, Géczi János, Kilián Laci, Bozsik Péter, Ladányi István mindennapos vendégek voltak, ahogy a színészek közül Oberfrank Pál, Lang Rudolf, Kőrössy Csaba, Tóth Loon, Szalma Tamás, vagy a képzőművészek: Hegyeshalmi, Lugossy László, Kádár Tibor, Horváth Lajos. És Kőszegi Lajos! Élveztük Lajos érthetőre lefordított filozófiai eszmefuttatásait, Brassai sziporkázó kiselőadásait élő és holt költőkről, írókról, ahogyan élveztük Praznovszy Nihály Mikszáth és Krúdy titkait. Búzás Huba Petrarca-képét, Botár szonett-elméletét, apró adalékait, mint például a csak nekünk elmondott Apollinaire-fordítását, a Búcsút. Horváth Lajps két tanítványa is bejáratos volt az Utasba, és mikor ők hárman összefutottak ott, beindult egy igazán nívós eszmecsere színekről, formákról, teleálmodott hófehér vásznakról. Likó Marci kezében mindig ott volt a gitár, zenei aláfestéssel tájékoztatott minket a popzenei élet aktualitásairól, míg Kovács Attila a klasszikus zene és a jazz világába röpített minket. Brassaival csináltunk vagy kétszáz irodalmi estet, a magyar irodalom színe-javával, közöttük kettőt Spiró Györggyel, aki egy rossz emlékű veszprémi estje után megfogadta, többé nem jön ebbe a városba. Aztán nagy nehezen kötélnek állt, és elvarőzsolta Zoli okos kérdezősködése, mindenhez-hozzászólni-tudása, és az est végén annyit mondott: -Fiúk, helyreállítottátok Veszprém becsületét! De ugyanilyen kisfiús boldogsággal húzta ki magát, amikor elolvasta Nádasdy Ádám bejegyzését a vendégkönyvbe: " Esküszöm, nagyon sokat tanultam tőletek!" És Tóth Loon! Akinek Voltember-rendezésének összes fázisát nyomon követhettük, mert minden nap elmesélte nekünk, és a darabnak komoly esélye volt egy Broadway-bemutatásra is, amit, sajnos meghiúsított Loon méltatlanul korai halála. A Voltember zeneszerzői , Dezső Tóni és Waszlavik Gazi is Utasjárók voltak akkoriban. Jellemző az Utas szellemi életére Hegyi Zoltán írása az egyik Hegyibeszédben: " Mikor -... - betoppantam az Utasba, éppen Tisza Kélmán meggyilkolásáról folyt a diskurzus, hogy aztán átcsapjon a reinkarnáció körüli bonyodalmakba..."