MÁTYÁSSY SZABOLCS
Nem örültünk, hogy ő jön. Mi azt akartuk, hogy Szikora maradjon Szegeden az igazgató. Aztán azt mondták nekünk, hogy egy bizonyos Korognai Károly érkezik, aki a Vígszínház színésze volt. Semmit nem tudtunk róla. Féltünk a változástól, féltünk az akolmeleg elvesztésétől.
Nem sejtettem, nem sejtettük, hogy hosszú idő után, illetve hosszú ideig nem volt, nem lesz hozzá hasonló vezetőnk, igazgatónk – vagy ahogy egy idő után hívtuk – gazdánk.
Nem szeretném részletesen sorolni az érdemeit…rengeteg volt. De mindenképpen kiemelkedik az a döntése, szemlélete, hogy a társulatáért felelősséggel tartozik. Nem hetente-kéthetente jött nagyképűen, lakott szállodában, nézett vadidegenként a művészei arcába, ahogy ez manapság gyakran szokás, hanem Szegedre költözött, ott élt, oda integrálta magát. Szívvel-lélekkel.
És ez a lényeg. Nem volt mindig kedves, nem volt mindig igazságos, de minden percben, minden egyes pillanatban azért élt és azért dolgozott, hogy nekem, nekünk jó legyen.
Amikor az emberrel jó dolgok történnek, akkor hajlamosak vagyunk azt evidenciaként kezelni, nem tulajdonítva különösebb jelentőséget neki. Az ő színházában mindig tudtuk, hogy ez most valami egészen kivételes, kegyelmi helyzet, amiben vagyunk, amiben alkothatunk.
Annyira “bratyizott” csak velünk, amennyire kellett, vagy ahogy a helyzet megkívánta. Szeretett minket és szerette a várát, aminek a székében ült. Mi meg szerettük őt, és az életünket nem láttuk olyan kiszolgáltatottnak, mint a többi színház színésze.
Amikor Veszprémbe került művészeti vezetőként, és hívott, nem is volt kérdés, hogy megyek. Nem tudtam semmit az ottani társulatról, az előadásokról, de róla sok mindent tudtam. Ez döntött.
Első évben ötünket szerződtette Veszprémbe Szegedről. Tudom, hogy nehéz volt neki újra ugyanazt megcsinálni, mint Szegeden, a pozíciója is más volt. Viszont továbbra is a társulatáért dolgozott, és lojális maradt a veszprémi igazgatójához. Olyannyira, hogy nem pályázott ellene, noha megtehette volna. Hiányzik, hiányzik minden. De én már ebből kiszálltam, ami továbbra is életem legjobb döntésének bizonyul. Mert olyan színház, mint Korognai alatt volt Szegeden és Veszprémben, már soha többet nem lesz.
JANIK LÁSZLÓ
Te Retek!
Te mindig tudtad, hogy mit fogunk elszúrni, és mindig úgy is lett. Aztán azt is tudtad mindig, hogy hogy jövünk ki belőle. Vagy majdnem mindig. De akkor meg tudtad, hogy ki fogja tudni helyetted. És megbíztál benne. Gondolkodás nélkül. 
És lehetett hibázni is, de csak háromszor. De azt is tudtad, hogy ki fog többször és ki nem. És tudtad, hogy mikor kell felemelned a hangod, vagy mikor kell felemelni a telefont. És tudtál utasítani, javasolni és kérni. Bocsánatot is, ha kellett. Olykor kellett. Mert nem voltál hiba nélkül, de tudtad, hogy mi sem vagyunk. Tudtad mik az örömeink, mik a bánataink, mikor van jó és rossz napunk. És tudtál fordítani. Főleg rosszat jóra. És tudtál ordítani (nem a rím miatt), de nem szerettél. Tudtál türelmes lenni, de azt sem szerettél, mert úgy érezted, nincs elég időd. Most már mi is tudjuk, hogy igazad volt. Tudtál adni, ha kellett két marokkal. Tudtál elvenni, de mindig csak okkal. (Megint rímelek, de most már nem tudsz rám szólni. Bár tehetnéd!) Tudtál hitet, erőt, célt adni. Tudtál éjjel is dolgozni, fél órát aludni. Tudtál zsebre dugott kézzel ajtónak dőlve állni, szád szélén azzal a huncut félmosollyal amiből mindig az jött, hogy „ Mi van buzik?” Mindig tudtál valamit, néha nem azt, amit tudni kellett volna, de azt is tudtad. Előre.
Te, Retek!
Most hol szúrtuk el? Mi szúrtuk el? Ugye tudod? Mért nem mondod? Mért nem mondtad?
Te, Retek!
„Gyere be, mert megázol!”
Vagy maradj! Most már maradj, ha ennyire menni akartál!
Kérlek add át, hogy Bencét, Dumitrát meg a többieket… tudod.. ölelem!
FŐZŐ DITTA
Egy nyári Szegedi Szabadtéri Játék, a West Side Story meghallgatásán találkoztam vele először, ott mondta nekem, hogy ilyen karakterre lenne szüksége Szegeden, és hogy meghallgatna.
Végzős színészként ez egy óriási lehetőség volt számomra.
A meghallgatásokat nem nagyon szeretem, én munka közben tudok jól teljesíteni, így nagyon izgultam a felvételin, és nem is voltam túl jó.
Ő azonban ennek ellenére felvett az akkori szegedi társulatba, és megadta a bizalmat, mellyel én igyekeztem nem visszaélni. Kis szerepekkel kezdtem, aztán egyre nagyobb feladatokat adott nekem, nem okoztam csalódást.
A szegedi társulatot páratlan összetartás és szeretet jellemezte az ő irányítása alatt. Mindenkinek megvolt a helye, igazságosan súlyozta a szerepeket, mindenkinek adott kis és nagy feladatokat egyaránt. Az újonnan szerződtetett emberek mindig jól be tudtak illeszkedni a társulatba.
Nagyon értett a társulatépítéshez.
A szerepekkel, amiket eljátszhattam nála, 3 díjat is nyertem.
Életem és a pályám legszebb évei voltak a Szegedi Nemzeti Színházban töltött évek.
SOMLÓ GÁBOR
Most csengett le nekem ez a történet, egy kicsit lassú már a felfogásom, meg nem is hiszem el ami történt. Elmondom most Neked, amit el kell mondanom, amit tudnod kell! De tudod Te nagyon jól, hogy mi a véleményem, elképzelésem erről az egész mai színházi helyzetről. És bizony nagyon sok mindenben egyezett is a véleményünk, aminek én nagyon örültem. De amiért írok Neked: az a köszönet! Sokat segítettél nekem, neked köszönhető, hogy 1999-ben vissza tudtam szerződni a Szegedi Színházhoz! Sosem feledem, eljöttél a Kecskeméti Színházba megnézni, és elaludtál a zsöllyében. Mondtad, nem probléma, a Tina Turner koncerten is elaludtál, nem kell ezzel foglalkoznom. Lehet, ha nem szunyálsz el, ma nem vagyok szegedi színész. Sok remek szereppel láttál el, bíztál bennem, pedig sokat támadtak miattam, de Te mindig kiálltál mellettem. Még a gázsikat is rendezted, nem csak a színdarabokat.
Sokat dolgoztunk együtt, mikor hónapokig nem kaptunk fizetést, szó nélkül adtál nekem zsebből százezer forintot. Tavaly nagyon megdicsértél, hívtál a Rózsa Sándor produkciódba Zsombóra, de én nemet mondtam, – na végre egy színész, aki tud nemet is mondani – közölted, de jól tudtad, nem miattad mondtam nemet. Öltöző című színdarabomat is segítve kritizáltad, ötletekkel segítve. Köszönet érte. Büszke lehetsz, 2000-ben az ország legjobb vidéki társulatát hoztad össze. Most sok kedves angyal kollégával újra tervezésed lesz odafenn, ismét társulat vezető leszel, Főigazgató a csillagtetős felhőszínpadon! Nemes feladat lesz. Aztán majd egyszer, én is csatlakozni fogok hozzátok, remélem szerződtetsz majd. De addig lesz még egy két NEM válasz idelenn, mert tudod, ami a szíven, az a szájon! Kívánok jó, és hasznos rendezéseket, darabírást, társulatépítést odafenn! Alapítsd meg az Örök Csillagszínészek elnevezésű felhőutazó társulatot! Menni fog, meglátod. Mindenkit ölelek odafenn! A Flóri kevesebbet játsszon, Galkó Bencének kerítsetek sakkot, Dumitra ne morogjon annyit, Balikó Tamással csináljátok meg a Tizedes és a többiek című darabodat, Herceg Zsolt ne lábatlankodjon az égi titkárságon!
Harcostársad, az örök morgó Soma
KOCSIS LÁSZLÓ SZÚNYOG
Karika! Nem önkéntes száműzetésben élni iszonyú csillapíthatatlan kínokkal jár. Sohasem voltam annyira boldog a színházi életben, mint veletek, illetve a West Side Story csapattal a Vígszínházban. (Abban is veled verekedtem és mindig mondtad, hogy te voltál, Szunyi, az egyetlen, akitől nem féltem, hogy valami bajom lesz.) Sehol nem röhögtem annyit, mint veletek a ti előadásaitokon. És hálás vagyok azért, hogy befogadtatok, amikor én az akkori társulat védelme miatt lettem száműzve, majd a megszűnésetek után nemcsak Szegedről, hanem Magyarországról is. A legjobb társulat voltatok. Mindenkinek megvolt a helye, mindenkinek megvolt az öröme. Az akkori társulat gyógyított! Mert boldog volt szinte mindenki. Gyógyított a vígjátékokkal és gyógyított a drámákkal is, mert nem beteg színészek mentek színpadra, hanem erős, vidám és magukat biztonságban érző színészek! 
Ezért nagyon becsültelek és azóta is ezt keresem mindenhol. Sohasem felejtem el, volt egy-két nagy darabértelmezési vitánk, ahol elismerted a társulat jó pár tagja előtt, hogy igazam van. Azóta is ott ülök mint egy karácsonykor igazából meglepett gyerek az asztalnál, mert nem akarok abból az állapotból továbbmenni, ahol valaki meghallgatta, megértette az érvelésemet, mi több, elismerte majd megköszönte! (Nem tagadom volt pár ilyen ember még. Az egyik ilyen Schwajda György volt. Szerettem vele beszélgetni, mert ellentétben a hírekkel, vele is lehetett.) Büszke vagyok rá, hogy szívesen vártál a Sziki-re bográcsozni és én szívesen mentem, mert boldog emberek között voltam. Nem tudom, máshol hogy és mit csináltál, de a színházban boldogságot, vidámságot teremtettél magad körül akár még a saját károdra is. Legenda voltál már életedben is, és ha mást nem is, fogadd el útravalónak, hogy az is maradsz, amíg én élek és teszek róla, hogy még azután is. Köszönöm, hogy a színház legfontosabb és kiszolgáltatottság pillérével, a prózai tagozattal – akik évi 250-300 előadást csinálnak – ilyen jól bántál. Ők ma is megérdemelnék ezt bárkitől és bármikor. Remélem egyszer majd újjászületsz valakiben és mások is megélhetik ezt.
Szúnyog (Egy "balettos" akinek a szíve színész, de olyan javíthatatlan beszédhibája van, ami miatt világéletében mozgásszínész marad.)
LÁZÁR KATALIN
Minimális személyes kapcsolatom volt Karcsival, mégis neki köszönhetem, hogy tudom, milyen igazi társulatban létezni. Próba vagy előadás után is akarni együtt maradni, kidumálni, mi történt közben. Összeveszni retteneten fontos dolgokon és kibékülni. Hajnalig inni és tíztől próbálni, mintha mi sem történt volna. Neki köszönhetem, hogy sosem jártam dolgozni. Próbálni jártam. Pedig a próbákon annyit melóztunk, hogy jártányi erőnk alig maradt a végére. Mégis, nekem nem munkahelyem volt, hanem Színházam. Most legalább tudom milyen az. Köszönöm neki.
KESZEI BORI
Nekem nem közvetlen főnököm volt, meg nem is pontosan ugyanaz a terület, amiben vagyunk-voltunk, de van egy nagyon jelentős és fontos
pillanatom az életemben vele. 2000 tavaszán egyszer csak megtudtam, hogy a Szegedi Szabadtéri West Side Storyt tervez, először talán Eszenyi Enikő rendezte volna.... Én akkor 2 éve voltam Szegeden, elég nagy operai szerepekkel, de valljuk be, kezdő voltam még... imádtam a darabot, tudtam, hogy nekem való, de azt is sejtettem, hogy nem biztos, hogy operai oldalról bárkiben is gondolkodnak. Sosem felejtem el, hogy szinte kopogtatás nélkül törtem Karikára az igazgatói ajtaját, (ma már nem mernék-tudnék így, de hát fiatal hév és önbizalom, óh), előttem van, ahogy meglepve, csodálkozva hallhatja rögtönzött előadásomat, hogy miért (lehetséges) operai szerep a Maria és miért kell, hogy esélyt adjanak nekem egy meghallgatáson. Simán leiskolázhatott volna, vagy lepattint, én meg arra emlékszem, hogy csöndben, figyelmesen hallgatja lelkes érveimet.... bólogat..... figyel. Rám, egy kezdő operistára.... egy hét múlva kiírtak Eszenyihez meghallgatásra..... és megkaptam a szerepet. Esélyt kaptam, és ezt az esélyt neki köszönhetem.
MANDEL HELGA
Lejártam Hozzátok előadásokat nézni, és mindig együtt volt a banda a büfében, lent a pincében vagy a Tantuszban, szerettem az összetartást, egy társulat volt a barátom.
Aztán amikor mentünk a szabadtérire Szörényi-trilógiát játszani, Iglódi tanár úr megkért, hogy fogjam össze a stúdiósokat és tárgyaljam meg Karikával a pénzünket! "Megküzdöttünk" Vele, de szeretettel érveltünk a gyerekekért! Román Sanyi az Experidance és dunaújvárosi táncosokért, én a Nemzetis stúdiósokért.....klassz csapat volt és Ő akkor is velünk volt! ️
Most kb. egy hete találkoztam vele a Víg előtt és örültünk egymásnak, hogy épp Pesten van, jót csinál....és hogy fussunk össze egy jó dumálásra....hát hol Karika????? Nekem még itt dolgom van, sok.
Ne haragudj!
SARÁDI ZSOLT
Augusztus 15-én megírtam neki, mennyire örülök, hogy dolgozni látom és mennyire szeretem őt.
(Kevés embernek mondom.)
Ott vettük fel a fonalat, ahol letettük 15 éve.
- Zsolt bazmeg, jókat mondasz, de most ne mondd...de mondjad.
Mindenért bocsánatot kértem tőle, amiért néha régen felrobbantam, hisztiztem, néha üvöltöztünk egymással… azt mondta, hülye vagy, kell ilyen színész a társulatba… egyébként még szerettem is néha, bár kétségtelen, ha robbantál, akkor az robbanás volt… Röhögtünk… Én leszoktam a robbanásról, ő meg arról, hogy szeretettel rakosgasson egymás mellé olyanokat, akik máshonnan kilógnának a sorból...
Elzavart a Warrenné próbájáról, mert nem lehetett velem dolgozni állítólag (miközben szerintem másik darabot nézett rendezés közben).
- Hol vagy?
- Itthon. Elküldtél.
- Te fasz, nem gondoltam, hogy el is mész… De ne haragudj, igazad volt, nem figyeltem… De a Rómeót, azt hogy megcsináltam.
-Na, azt meg Gazda..ilyen hibát, és rögtön elsőre… fából lett egy vas, Karika.
-Ne szemtelenkedj, gyere holnap és ne haragudj...
-Te ne haragudj.
Aztán még volt pár száz függelemsértésem, de nem érdekelte, mert valahogy értette miért csinálom.
Cserébe a tőlem telhető legmagasabb művészi színvonalon. Csak a kételyt ismertem magammal szemben, azt, hogy valamit nem tudunk megcsinálni, azt nem...
23 éves voltam, aki képzeli, hát szertelen.
A csapatának erejét mutatja, hogy mikor menesztették, kb. 15 színészének lett azonnali szerződése máshol.
ANTALÓCZY (SZABÓ) ORSI
Nekem Karika volt az első igazgató, akivel találkoztam. És akkor alig 20 évesen természetes volt, hogy a színház tele van - fullra! Hogy az előadások fantasztikusak. Hogy a szegediek, a barátaim rajonganak érte... Hogy a műszak a 20. vagy 30. előadást is megnézi és végig élvezi takarásból, az is, akinek nincs is ott dolga...Pedig nem volt az... És erre csak később jöttem rá!
Harmadéves voltam a fősulin, nappalin és közben kisegítő kellékesként dolgoztam a színházban. A Portugált ( imádtam minden percet) vittük Marosvásárhelyre, de azon a napon, amikor reggel 6-kor indult a tájbusz, nekem 3 félévet lezáró írásbeli szigorlatom volt 8-11ig. Ha nem megyek be, csúsztatnom kellett volna pár vizsgát és csúszott volna az államvizsgám egy évet. De a színház szent, ezt is tudtam.
Tanácstalan voltam. Végül összeszedtem minden bátorságom és odaálltam Karika elé egyik reggel felújító próba előtt a Tantuszban és előadtam a problémám. „Olyan nincs, hogy te nem jössz!' – felelte, pedig könnyen pótolható kis háttérmunkás voltam.
Magamban mar keresztet vetettem a vizsgámra, amikor próba után odahívott magához.
- "Az lesz, hogy én megyek hajnalban a tajbusszal, téged meg várni fog a sofőr az igazgatói autóval 11-kor a fősuli előtt. A lejáróra szerintem meg is érkeztek! De aztán sikerüljön a vizsgád!"
És így lett... a kisegítő kellékes ment az igazgatói autóval tájba...Soha nem felejtem el neki ezt (sem).
Pár év múlva, amikor újra megköszöntem neki, csak legyintett félmosollyal. Azt mondta: „Semmiség!”
Pedig az utána következő években »a műszaknak ne legyen lelke és ne legyenek problémai« zászló alatt ez a gesztus még jobban felértékelődött.
Köszönök... mindent!
Csinálj csodát odafönt is, Gazda!
MÜLLER JULI
1999 március. Felszállok a Szeged - Budapest vonatra . Keresem a kupét, ahová a jegyem szól. Pár nappal vagyunk az igazgatóválasztás után. Tele a fejem, új igazgatónk lesz. Nem őt akartam. Szerettem volna, ha nincs változás . A nyertes fiatal, még soha nem vezetett intézményt, pláne nem ekkorát. Alkalmatlannak vélem. Közben megtalálom a helyem. Szerencsére üres a kupé. Még pár perc az indulásig. A vonat lassan kigördül az állomásról, nyílik a kupé ajtaja és a megkésett utas elfoglalja lefoglalt helyét a velem szemben lévő ülésen. Korognai Károly, az új igazgató. Ketten vagyunk. Feszengek, egyáltalán nem ismerem. Ő beszélgetni kezd, kiderült, mi mindent látott a repertoárból. Mi a véleménye róluk, a terveiről beszél. Olyan a hangulat, hogy szó kerül arról, én nem őt akartam... Közben erős havazás kezdődik , ő telefonokat intéz, dolgozik, beszélgetünk. ..... és beszélgetünk .... és végig beszélgetjük azt a 4-5 órát, amíg a vonat a hóban vesztegel. A másoknak váratlanul és elviselhetetlenül hosszúra nyúlt utazás számunkra elrepül.... Talán ott lettünk barátok és szövetségesek. Abban a kupéban .... nem tudom.
Nem sok idő telt el az évadkezdés után, és világosan látszott, hogy tévedtem. Egy nagyon összeszedett, intelligens, jó humorú, ambiciózus, elképesztő munkabírású igazgató, párját ritkító társulatot hozott össze. Remek kollégák, jó hangulatú próbák. Fiatalok és idősebbek, lelkesek és tehetségesek. Sokat, nagyon sokat nevetünk és olyan előadások jöttek létre, amik azóta is legendásak. Az akkori társulat pedig a mai napig úgy érzi, az volt az aranykor. És összetartozunk, bármerre vetett is az élet. - Tanulságos! Soha többet nem ítéltem ismeretlenül....
Az évad derekán jártunk, irgalmatlan mennyiségű a munka, és valamiért nagyon rossz kedvem volt. Már nem emlékszem rá, mi volt az oka, bizonyára ennyire is volt lényeges. A színház kapujában én be, Karika ki. Rohant valahová. Egy intés és fut tovább. Én be a próbára. Néhány óra múlva ismeretlen szám hív telefonon. Felveszem. Karika : "Úgy láttam, nagyon rossz kedved volt. Segíthetek valamit?" - Soha előtte nem beszéltünk, nem jártunk össze .... színházon kívül nem találkoztunk .... Talán akkor lettünk barátok ....
És most sorolhatnám:
A reggelente az asztalra hajított ipari mennyiségű hurka-kolbászt ... csak úgy, soha nem fűzött hozzá semmit, csak reggelizni szeretett volna, de nem volt ideje megállni a piacon és tudta, ha behozza, a társulata éhes lesz ... talán akkor lett a barátom, és akkor lett ő a Gazda. ....
A szikin szemeteslapáttal összeszedett sóletet a világ legszebb lóbabjából és csülkéből főzte nekünk ... hatalmas bogrács ...
az utolsó pillanatban dőlt össze az állvány .... borzasztó dühös volt ....
A Janika próbáját, ahol napi 24 óra igazgatói munka mellett teljes szövegtudással érkezett. Megszégyenítő felkészültséggel ...
Az üvegcipő próbájáról mondat közben távozott (akkor tudta meg, hogy menesztik) , mikor visszajött, ismeretségünk óta először üvöltött velem ... tudtam, nem nekem szól .... Talán akkor lettünk barátok... és talán az volt a pillanat, amikor összetört benne valami ....végleg ...
(És itt feltétlenül szeretném megjegyezni, hogy bárki, akinek köze volt az akkori szegedi társulat szétzilálásához és Karika menesztéséhez, aki nem tett meg mindent, hogy ne történjen meg, az áruló volt. Nem a színház, a város és a művészet érdekeit nézte. Soha nem szavazok a mostani szegedi polgármesterre. Akkor volt alkalmam vele beszélgetni.. ..Nem bízom benne. Ezért.)
Közös miskolci éveink és hatalmas közös sikereink következtek.... Nem csak príma igazgató volt, de remek partner. A Prah, amit ketten játszottunk, a szívemben átvette a Portugál helyét ... Jártuk vele az országot .... Ameddig ment .....
Aztán már nem ment. Szeged után soha többé nem volt a régi Gazda. Valahol, valami eltörött benne..... Segíteni nem tudtunk. Nem hagyta. Büszke volt és szégyellte magát. Csak szorítottunk, hogy legyen ereje felállni és a tehetségéhez méltóan élni. Nemrég felcsillant a remény. Hívott. JÓL VAN! Pokoli erővel összeszedte magát. Találkoztunk, beszélgettünk. … Hamarosan a Prahot is elővesszük .....
Gazda!
Bassza meg! .... Egyelőre nem áll tervemben átszerződni, de ha eljön az ideje, számíthatsz rám!
Neked köszönhetem a legnagyobb sikereimet. Figyeled meg: Június 27-én milyen "jó házad" lesz.
Bassza meg !
Nagyon szeretünk........
"Julika"
BAJ LÁSZLÓ
Karikát akkor ismertem meg, amikor Veszprémben lett művészeti vezető Kolti Helga igazgatása alatt. Stílusos és precíz ember volt, mind öltözködésében, mind színházi munkájában. De legfőképpen nagylelkű, aki mindig odafigyelt színészeire. Igazi gazda volt a színházban és igazi vezető, akinek mindenkihez volt jó szava, s ha látta, hogy valakinek bánata, problémája van, meghallgatta és segítette lehetőségeihez képest. Színészei szerették és tisztelték, de ezt a tiszteletet nem vezetői pozíciójának köszönhette, hanem emberségének és szakmai felkészültségének.
Karika, saját elmondása szerint, először nem tartott túl érdekes és értékes színésznek. Ennek ellenére nem ítélt és döntött elsőre. Lehetőségeket adott, s egy év múlva azt mondta, tévedtem, Laci, ne haragudj. Elnyertem bizalmát, ekkor kaptam meg A tizedes meg a többiek c. előadásban az Albert szerepét, a komornyikét, amelyet a legendás filmben a legendás Major Tamás játszott.
Aztán az élet közbeszólt, s mindkettőnk elkerült Veszprémből. Kis kitérő után viszont újra összehozott minket a sors Miskolcon, a Halasi Imre vezette színházban. Mindketten örültünk a találkozásnak. A Karika által rendezett Portugálban dolgoztunk újra együtt. A Portugál több mint 180 előadást élt meg Miskolcon, ami vidéki viszonylatban kimagasló szám. Majd Schiller Ármány és szerelem c. előadásában osztotta rám Von Kalb udvarnagy szerepét. Ezzel a szereppel abban az évadban elnyertem a társulat által megszavazott legjobb férfi karakter díjat, ami leginkább Karika következetes munkájának köszönhetek.
Ha jól emlékszem, ez volt utolsó közös munkánk. Közös sorsunk, hogy a miskolci színházat is együtt voltunk kénytelenek elhagyni. Karika akkor már nem volt jó passzban. De én mindig úgy fogok emlékezni rá, mint ahogy megismertem. Egy elegáns, jól öltözött úriembert látok magam előtt, egy macsót, aki előtt nincs lehetetlen, aki meghódít mindent és mindenkit, de úgy, hogy a körülötte lévőkre is átragadjon az a hév, az a láz, az az akarat, amely szükséges a mindennapi színházi léthez.