Egy közszolgáltató cég vezetőjeként is arra törekszik, hogy a kultúrát minél inkább becsempésszük az életünkbe. Hisz az újszerű ötletekben, a nyitottságban, és hogy mindig legyünk büszkék a tevékenységeinkre. Dr. Temesvári Balázzsal, a VKSZ Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

– Többször is elmondta, hogy rendkívül foglalkoztatja a kulturális alapú városfejlesztés. Hogyan látja, eddigi pályafutása során miként tudott megjelenni ez a gondolat?

– Szerencsére több olyan projektben és munkában is közreműködhettem, amelyben elég markánsan megjelent a kultúra szerepe. Az egyik ilyen még a 2004-es évhez köthető, amikor a veszprémi polgármesteri hivatalban dolgoztam projektmenedzserként. Ebben az évben indult Veszprém a kulturális főváros pályázaton, a pályázati anyag összeállításában pedig jelentős munkát vállaltam: az én feladatom volt, hogy összegyűjtsem mindazokat az ötleteket, amelyek a kulturális alapú városfejlesztést szolgálják. Ezekből  a projektötletekből mára több is megvalósult és jól működik: például a Séd-völgy rehabilitációját eredményező Kolostorok és Kertek a veszprémi vár tövében projekt, a Kossuth Lajos utca és a veszprémi belváros megújítása, a Hangvilla felépülése, a Dubniczay-palota kulturális funkcióval való megtöltése. Úgy látom, ezek az ötletek, amelyek akkoriban csíráztak ki, ma nagyon jól érvényesülnek a jelenlegi városvezetés elképzelései között. Kialakult egy kulturális negyed, egy belvárosi ív, amelyre felkapcsolódnak az egyes kulturális intézmények, így a színház, a múzeum, a könyvtár, a Hangvilla. Nagyon jó látni, ahogy az egykori elképzelések megvalósulnak, sőt további városfejlesztési ötleteknek nyújtanak alapot. Ugyanilyen örömteli számomra, hogy végre a városi közterekbe is becsempésszük a kultúrát. Nagyon fontos alapvetés a kulturális alapú városfejlesztésben, hogy a városlakók vagy az idelátogató turisták a mindennapokban is találkozhassanak a kultúrával, szinte ki tudják tapintani azt. Ebből a szempontból remek lépés volt az aluljáróban található utcagaléria, hiszen teljesen modern és korszerű eszközök szükségeltettek a létrejöttéhez, mégis olyan kiállítási felületet ad a városnak, ahol a városlakók is találkozhatnak a kultúrának azzal a szeletével, amivel más körülmények között talán nem tudnának. Ráadásul ezzel a magas kultúra iránti nyitottságot is elősegíthetjük.

– Térjünk még vissza egy kicsit a kezdetekhez: honnan hozta ezt a nagyfokú érdeklődést a kulturális alapú városfejlesztés iránt?

– A kultúra iránti nyitottságomat alapvetően a családomból hoztam, de igazán Franciaországban, az MBA képzés idején erősödött fel iránta az érdeklődésem. Vezetőképzésen vettem részt, és tanáraink mindenkit igyekeztek orientálni az érdeklődési körüknek megfelelően. Mivel úgy látták, bennem megvan a kultúra iránti vágy, azt javasolták, hogy kulturális menedzsmenttel kellene foglalkoznom. Emellett mindig is érdekelt a fejlesztéspolitika, a térség-, a város- és a területfejlesztés szintjén is. Franciaországban aztán a kettő, a kulturális affinitásom és a fejlesztési ambícióm egymásra talált, amikor megismerkedtem ezzel az új irányzattal, a kulturális alapú városfejlesztéssel.

– Mi az oka annak, hogy az első diplomáját mégis egy látszólag egészen más területen, az ELTE Jogtudományi Karán szerezte?

– Mai napig azt gondolom, hogy a jogi képzés nagyon jó alapot ad ahhoz, hogy később akár teljesen új, érdekes irányokba indulhassunk el: legyen szó gazdaságról vagy kultúráról, nagyban segíti a későbbi boldogulást. A klasszikus jogi pályák egyénként soha nem érdekeltek. A rendszerek működése, szabályozottsága viszont annál inkább, ezért választottam a jogi egyetemet. Alapvetően társadalomtudományi beállítottságú vagyok, és az ilyen irányú érdeklődésemet, igényeimet teljes mértékben ki tudta elégíteni az egyetem.

– A franciaországi ösztöndíjig milyen elhatározás vezetett?

– Az egyetem végéhez közeledve már kirajzolódott előttem, hogy önmagában egy jogi diplomával nem lehet széles spektrumon tevékenykedni, így elkezdtem keresgélni ösztöndíj-lehetőségek után. Nagyon tetszett a Nantes-i Egyetem MBA képzése, úgy láttam, kiváló lehetőség arra, hogy bővítsem a tudásom, és abba az irányba indulhassak el, amely valóban érdekel. Akkor már orientálódtam a fejlesztési politika jogi háttere felé, a szakdolgozatomat is a francia területfejlesztés intézményrendszerének magyarországi adaptációs lehetőségéből írtam.

– Említette, hogy a nantes-i évek meghatározóak voltak az Ön számára. Milyen világlátást kapott ott?

– Nagyon jó képzésben volt részünk az ELTE-n is kiváló professzorokkal, de Franciaországban egészen más jellegű szemlélet él. Ott elsősorban a problémákra és azok megoldására irányították rá a figyelmünket. Mindig csoportban kellett dolgoznunk, amely nemzetközi környezetben rendkívül hasznos volt. Olyan hátteret biztosított számomra, amelyre a  mai napig támaszkodhatom. A kollégáimat is arra sarkallom, hogy igyekezzünk minél több nemzetközi lehetőséget megragadni, amikor külföldiekkel dolgozhatunk együtt, mert a különböző kulturális hagyományokkal rendelkező emberek összessége nagyon érdekes mixet tud alkotni, így másfajta szemléletekkel, megoldásokkal is megismerkedhetünk. Lényeges volt az is, hogy habitusunknak, személyiségünknek megfelelően próbáltak orientálni bennünket tanáraink. Franciaországban és ezen az MBA képzésen az a vezérelv, hogy olyan vezetőket képezzenek, akik kikerülve az iskolából egy egészségügyi, kulturális intézmény vagy egy nagy gyártó, szolgáltató cég élén is képesek megállni a helyüket. Az a dolgunk, hogy vezessük az embereket, egy irányba terüljük őket, képesek legyünk rövid, közép és hosszú távú célokat is felállítani, és azok mentén együtt haladjunk előre. Ez mind a mai napig meghatározza a munkához való hozzáállásomat. Személyiségformáló volt maga a környezet is, amelyben éltem: sokkal nyitottabb volt a társadalom, talán jobban is, mint ma, a franciákban pedig egyébként is van egyfajta lazaság, amit, ha kint él az ember, egy kicsit a magáévá tud tenni.

– Jól sejtem, hogy nálunk ez még kevésbé tapasztalható?

– Igen, mi egy kicsit ennél zárkózottabbak vagyunk. A franciákra mindig nagyon büszke, nacionalista nemzetként gondolunk, ami igaz is, ugyanakkor kellő lazasággal tudják befogadni a külföldi gondolatokat, ötleteket. Éppen abban az évben tartották a magyar évet Franciaországban, amikor kint tartózkodtam, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy milyen szívesen látogatták a franciák a magyar kulturális programokat. Számukra Magyarország kuriózum, egzotikus hely Közép-Kelet Európa szegletében. A kultúra ilyen szempontból is nagyon fontos, mert remek nagykövet tud lenni.

– Nyilvánvalóan ezt nekünk is érdemes lenne eltanulni tőlük.

– Mindenképpen. Szerencsére azt látom, hogy nálunk is elindultak változások. A főváros például szédítően nagyot változott a 2000-es évek eleje óta, de Veszprémben is számos jópofa kezdeményezés akad, amelyben érzékelem ezt a nyitottságot. Persze azt azért érdemes hozzátenni, hogy a franciáknak van néhány száz év előnyük demokráciaépítésben és -használatban is. Ehhez képest mi is sokat ugrottunk már előre.

– Mind a mai napig sokat utazik külföldre, Franciaországon kívül is. Milyen megszívlelendő példákat látott, amelyeket Veszprémben is érdemes lenne megvalósítani?

– Nyugat-Európában már a hetvenes évek óta bevett gyakorlat, hogy azokban az ipari övezetekben, városokban, ahol jelentős sokkot élt át a terület vagy annak közössége, a kultúra eszközével próbáljanak segítséget nyújtani. Nálunk a rendszerváltozás szintén nagy sokkot jelentett a városfejlesztés és a társadalmi struktúrák szempontjából is. Ennek a feldolgozásában a kulturális városfejlesztés nagyon jó segítség lehetne egy olyan léptékű városnak, mint Veszprém. Már csak azért is, mert úgy érzem, az egész város atmoszférájában, szellemiségében, az itt élő emberekben megvan erre a nyitottság. Már a táji környezet is erre predesztinál bennünket. Konkrét példáknál maradva, Nantes-ban például nagyon tetszett, ahogy a belvárosban egy régi kekszgyárat, a Lieu Unique-t az épület megüresedése után kulturális tartalommal töltöttek meg. Nem önkormányzatilag működtették, hanem magánemberek hozták létre üzleti alapon, lelkesedésből. Tulajdonképpen egy nagy kulturális központként funkcionált, ahol párhuzamosan nézhettünk művészfilmeket, Cinetrip mozikat, kortárs táncbemutatókat, de voltak irodalmi felolvasóestek is, és az egész nagyon kellemes, laza atmoszférát sugárzott. Közvetlenül a L’Erdre partján feküdt, így nyáron nyugágyakat vittek ki, azokból lehetett nézni a filmvetítéseket. Ugyanilyen kezdeményezéssel találkoztam Franciaország más városaiban is: a Szajna partján a Plázs  hasonló elven működik. Németországban is rengeteg jópofa kulturális programba lehet belefutni, Weimartól kezdve Münchenig, ahol gyakran rendeznek összművészeti, vizuális és táncművészetet összekapcsoló eseményeket. Volt szerencsém Hollandiában, Antwerpenben is részt venni ilyen projektekben. Lenyűgöző kultúrája van Olaszországnak, ahol szinte kapkodja az ember a fejét, mert bárhol szembetalálkozhat akár a római kor emlékeivel, akár a kortárs művészettel: Luccában például egyszer egy eldugott kis utca galériájában leltem Andy Warhol képekre. Kultúrájukban és hagyományaikban is közel állnak hozzánk az osztrákok, így az ő ötleteikre is érdemes lenne odafigyelni. Nagyon tetszik, amikor Mozart operákat dolgoznak fel teljesen modern köntösben: olyan jelmezeket, díszletet használnak, amelyek egy kicsit talán bizarrá teszi a darabot, nézőként viszont az eredmény mégsem lesz testidegen, erőltetett – sokkal inkább korszerű, teli friss gondolatokkal. Ráadásul ők ezeket a helyszíneket mindig úgy alakítják ki, hogy azokat később is lehessen használni másfajta kulturális programok alkalmával.

– Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy mindezeket mi is megvalósíthassuk? Szemléletváltozás, fejlettebb gazdaság?

– Természetesen a kulturális lehetőségek megvalósulásához, befogadásához mindig szükséges a jóléti társadalom, de néha nagyobb akadály a zárkózottság, amely nemcsak abban mutatkozik meg, hogy mennyire és hogyan engedjük be az új szellemiséget, hanem abban is, hogy mennyire vagyunk hajlamosak kooperációra. Nálunk ez még eléggé akadozik. Individualisták vagyunk, és sokszor nem vesszük észre, hogy az együttműködésből mennyi energia fakad. Nyugat-Európában azért is vannak sokszor jobb kulturális lehetőségek, mert nagyobb a nyitottság és a kooperációs hajlam: ahelyett, hogy egymást kiszorítva próbálnának meg az emberek boldogulni, összeadják az ötleteiket. Emellett Franciaországban nagyon erősen jelen van a civil kurázsi is. Ha az emberek szeretnének létrehozni valamit a saját gyönyörűségükre, akkor nem várnak állami vagy önkormányzati finanszírozásra, hanem összeadják, amijük van, és megvalósítják az elképzeléseiket.

– Vezetőként talán most Ön is nagyobb befolyással lehet ezeknek a folyamatoknak az elősegítésére. Korábban is igazgatott már nagy céget, jelenleg pedig a VKSZ Zrt. vezérigazgatója. Mi ennek a munkának a szépsége, mitől válik izgalmassá az Ön számára?

– Szerintem hallatlanul szép feladat, hogy közszolgáltatóként minden tevékenységünknek a közösség érdekét kell szolgálnia. Előtte mérettetünk meg, a saját bőrünkön tapasztaljuk, ha elégedettek a tevékenységeinkkel, és azt is, ha nem. Másrészt ez a munka nekem nagyon jó tanulóidő is, mert üzemeltetőként látom, mennyire szabad elrugaszkodni a városfejlesztési terveknél. Egy fejlesztés legnagyobb rákfenéje mindig az, hogy azt miként lehet üzemeltetni, fenntartani, így most ebbe a részébe is belelátok a dolgoknak.

– Mindamellett – mint minden területen – nyilván itt is akadnak nehézségek, amelyekkel szembe kell nézni.

– Természetesen itt is naponta merülnek fel nehézségek. Erős rendszerszemlélettel dolgozom, és mivel nagy a cég, amely több munkaterületet is lefed, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egységessé formáljuk a VKSZ-t – minden egyes szinten. Mint mindenki más, mi is pénzből élünk, és sok költség merül fel, amelyeket racionalizálni kell. Ha egységes vállalati struktúrában dolgozunk, egységes vezetési elvek mentén, akkor sok költséget tudunk megtakarítani – pénzt, humánerőforrást, egyéb erőforrásokat. Átültetni viszont ezt az elvet a gyakorlatba, átalakítani a régi struktúrákat, és elhitetni az itt dolgozókkal, hogy a végén mindez kifizetődő lesz, iszonyú nehéz. De vezetői hitvallásom az, hogy olyan emberekkel kell körülvennem magam, akik a szakterületükön akár sokkal jobbak nálam. Azt hiszem, ez természetes is, hiszen mindenhez én sem érthetek. Nagyon fontos, hogy mindenki higgyen a közös cég elvében. Ebben az én feladatom az, hogy képes legyek olyan szinten motiválni az embereimet, hogy ezt a filozófiát ők is tovább tudják adni az alattuk dolgozóknak, mert csak így tudunk megfelelő eredményeket elérni. Bizonyos  fokú ellenállást érzek még az újszerű gondolatok, megoldások beépítésével szemben. A legnagyobb kihívást pedig az jelenti, hogy mindenkinek, a frontvonalban tevékenykedő munkásaimnak is átadjam azt a szemléletet, miszerint legyen büszke arra, amit csinál, és a legjobb belátása szerint végezze azt. Egy utcaseprő vagy kertész munkája is ugyanúgy értékes, hiszen a városért tevékenykedik, az ő keze munkája is mutatja a város színvonalát. Ezt sokszor nem veszik észre az emberek, pedig fontos. Ezt a fajta szemléletemet egyébként pont a kulturális alapú városfejlesztésből hozom. Mindig is hittem benne, hogy egy várost úgy és olyan léptékben kell fejleszteni, hogy az a városlakóknak tetsszen, és büszkeséget okozzon – hiszen egy város kollektív identitását nagyon komolyan meghatározza, hogy a lakói mennyire büszkék rá.

– Ha már szóba kerültek a tervek, összefoglalná, mit szeretne elérni a VKSZ Zrt.-vel?

– Hosszú távú célom az, hogy a VKSZ az egész Bakony-Balaton térség meghatározó közszolgáltatójává váljon, és egy nagy, egységes, jól szervezett cégként tudja ellátni a tevékenységét. Szeretném, ha olyan újszerű megoldásokat tudnánk bevezetni, amelyek mind a térség, mind a városlakók életminőségét javítják, és amelyek ezáltal büszkévé tehetik őket. Jó lenne, ha a cég képes lenne felnőni mindazokhoz a tevékenységekhez, amelyek talán most még csak álomszerűnek tűnnek. Úgy látom, ebben már vannak előrelépések. Középvezetői szinten már hisznek benne az emberek, hogy egyszer majd például helyi távhőszolgáltatóból a meglévő újszerű energiaforrások és technikák beépítésével elő tudunk lépni energiaszolgáltató szerepkörbe, és hogy olyan új területeken is meg tudunk majd jelenni, amivel ismét csak a városlakók komfortérzetét tudjuk növelni.

– Ha jól értelmezem, mindez a tevékenység a kulturális alapú városfejlesztéssel is összeegyeztethető.

– Abszolút. A kulturális alapú városfejlesztés valójában nagyfokú kreativitást követel meg a vezetőktől, de úgy gondolom, hogy üzemeltetési területen is be lehet csempészni a kultúrát a működésbe. Most éppen azon spekulálunk, hogy ha elkészül egy biomassza fűtőmű a városban, akkor annak a nyári időszakban üresen álló épületét hogyan használhatnánk fel kulturális célokra. Különböző rendezvények befogadására például remekül alkalmazható lenne. Szeretnénk, ha az aluljáró mintájára a járműveink is kulturális projektek felületeként szolgálhatnának, hiszen ezzel is növelhetjük a városlakók kultúra iránti fogékonyságát. De nagyon fontos észrevenni azt is, hogy a kultúra nemcsak a magas kultúrát jelenti, hanem a mindennapjainkban is megjelenik, például a környezetkultúra a természeti és épített környezet révén. Mint szolgáltató, rengeteget tehetünk azért, hogy olyan megoldásokat nyújtsunk, amelyek a város kulturált megjelenését segítik: gondoljunk csak a nyári virágültetésekre vagy arra, hogy szép, ápolt környezet vesz körül bennünket. Vannak már elképzeléseink arra is, hogy ha Veszprém újra megmérettetné magát a kulturális főváros címért, mi ezt üzemeltetőként egy szlogen célzott elhelyezésével hogyan tudnánk segíteni. Számos ötletünk van, most azon dolgozunk, hogy ezeket mihamarabb megvalósíthassuk.

– Egy ilyen kimerítő, komplex és felelősségteljes munkához honnan nyeri az energiát?  Mivel tud feltöltődni?

– Nagyon szeretek biciklizni, főleg hegyekben. Persze mióta megszületett a kisfiam, kevésbé intenzíven művelem, de igyekszem minél több időt a szabadban tölteni a családdal, természetet járni, hegyet mászni, kirándulni. Egyre többet kertészkedem is. A magas kultúra mellett mindenképpen hozzájárul a feltöltődésemhez a természet értékeinek megismerése.

– Magánéletében mi az, amit célként tűzött ki? Mit szeretne mindenképpen elérni?

– Szeretném elérni, hogy a munkámra, karrieremre ugyanannyi időt tudjak szánni, mint a családomra, pihenésre, hiszen sokkal eredményesebbek, hatékonyabbak, kiegyensúlyozottabbak,  kreatívak lehetünk, ha mindegyikre a megfelelő energiát fordítjuk. A családi élet, mint „szakma” művelésében is meg akarom tartani a sikereimet, családapaként a fiamnak olyan tudást, értékeket és értékrendet szeretnék átadni, amely biztosítja számára azt a szellemi és érzelmi stabilitást, amely a boldog és sikeres élethez kell. Szeretnék egész életem során olyan kellemes atmoszférát teremteni, amelyben életem párjával még sok-sok közös élménnyel gazdagodva tovább mélyülhet a kapcsolatunk, és öregen jó érzéssel nosztalgiázhatunk majd akár egy palack jó bor mellett a barátainkkal a közösen megélt kalandjainkon.

– Veszprém hogyan kapcsolódik be mindebbe? Miként látja a várost?

– Nagyon szorosan kötődöm Veszprémhez. Korábban volt egy három és fél éves kitérőm Székesfehérváron a Széphő Zrt. vezérigazgatójaként, amely tapasztalatszerzésnek remek volt, de soha nem akartam elköltözni Veszprémből. Szeretem azt a léptéket, melyet ez a város képvisel – hogy nem idegenekként járunk az utcán, hanem bármikor ismerősökbe futhatunk, és leülhetünk velük beszélgetni. Hogy az egész városnak van egy nagyon kellemes atmoszférája, egy picit fennköltebb hangulata, amit más magyar városokban nem tapasztaltam. Gyönyörűek a környezeti adottságai: tíz kilométerre van a Balaton, a Bakony, könnyen elérhető a főváros. Rendkívül szimpatikus volt Ókovács Szilveszter újévi köszöntőjében, amikor kiemelte: veszprémi büszkén vallja, hogy ő veszprémi. Mélységesen egyetértek vele. Azok a benyomások, amelyek életem fontos állomásain értek, a tudat, hogy itt nőhettem fel, ebben a miliőben, mind hozzáadott ahhoz, aki ma vagyok. Nagyon szeretek ebben a városban élni, és hálás vagyok érte, hogy a városvezetés által rám bízott feladatoknak köszönhetően még többet munkálkodhatok Veszprémért.

– Milyen lehetőségeket lenne érdemes még kiaknázni, hogy tovább fejlődhessen Veszprém?

– Nagyon bízom benne, hogy egyszer meglesz az anyagi háttér ahhoz, hogy sokkal több időt tölthessünk el a köztereinken. Mindig örömmel tölt el, amikor péntek esténként végigsétálok a Kossuth utcán, és látom, hogy a fiatalok belakják a tereket. Azt kellene elérni, hogy a középkorúak is jobban kimozduljanak otthonról, és itt éljék társadalmi életüket. Néhány évvel ezelőtt Dániában tapasztaltam, mennyire szeretik használni a városiak a köztereiket. Amint kisütött a nap, néhányan leültek a csatorna partjára, boroztak, beszélgettek, majd egyre többen gyűltek köréjük, és a végén spontán buli kerekedett. Ehhez egyébként éppen nagyon hasonló hangulata volt a Veszprém Portré kétéves szülinapi bulijának. De hasonló tapasztalatok értek Franciaországban és Olaszországban is. Ezt nekünk is érdemes lenne eltanulni, mert ilyen spontán ötletekkel remekül meg lehetne mozgatni a városi életet. Ehhez persze kellenek olyan terek, amelyek ezt lehetővé teszik – és a nyitottság. Az Utcazene Fesztivál ebben például nagyon jó, mert az egész várost megmozgatja. Érdemes lenne a társművészetekben is kitalálni különböző performanszokat, projekteket, amelyekkel az utcán járva könnyen megszólíthatnánk az embereket. Ehhez szükséges a korábban említett civil kurázsi is. A Cserhát Társasklub programjai a Völgyikút kertjében vagy a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör kezdeményezései már ebbe az irányba mutatnak.

– Sokszor szóba került a nyitottság kulcsfontossága. Ennek tekintetében végül mit mondana, mi az, ami Önt mozgatja a világban?

– Mindenképpen az új- és korszerű megoldások, a kultúrában is. Nagyon érdekel a zene, a színház, a vizuális művészet. Kifejezetten örülök neki, hogy a Művészetek Házában magasabb igényszinten van lehetőség kultúrához „jutni” – még akkor is, ha kritikával illetik, hogy túlságosan szűk réteget szólít meg. Be kell lőni egy szintet, és segíteni a nagy átlagot, hogy egyszer ők is felnőhessenek hozzá. Az ő kezdeményezéseik és kiállításaik mellett nagyon sokra tartom az Utcazene Fesztivált, mert lehetővé teszi, hogy olyan feltörekvő zenekarokkal is megismerkedjünk, amelyek pár év múlva meghatározhatják a zeneipart. A VeszprémFestet olyan prémium kategóriát jelent, amely megmutatta, hogy Veszprémbe is jöhetnek világsztárok, akik amellett, hogy elviszik városunk jó hírét, emelik annak presztízsét is. Szeretem kicsemegézni a lehetőségek közül a korszerű megoldásokat, és új tapasztalatokat szerezni. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többet lássunk, érezzünk, tapasztaljunk, hiszen ezzel gazdagodunk.
 

Bertalan Melinda
Fotó: Babják Tamás