a város arca

Veszprémi Petőfi Színház

Túl a rivaldán

Július 22-én, pénteken 21 órakor lesz látható a Veszprémi Petőfi Színház új,  zenés kabaréja, a Túl a rivaldán a Hotel Historiában.

Mindannyiunkat érdekel, hogy egy előadás alatt mi történik a színfalak mögött. Szívesen megnéznénk egy színdarabot hátulról is, a rivaldán túl, ahol már az igazgató, a rendező és az ügyelő az úr. A Veszprémi Petőfi Színház új darabjában, a Túl a rivaldán című zenés kabaréval ilyen kalandra hívja a nézőket. A múlt század legnagyobb magyar humoristáinak kabarétréfái, versei és dalai szólalnak meg a színházi kulisszatitkokról Szerednyey Béla rendezésében.

Operett-utazás

Közel gy éves szünet után július 23-án, szombaton 21 órai kezdettel állítják ismét színpadra a Veszprémi Petőfi Színház színészei az Operett-utazás című produkciót a Historia kertben.

A darab bevezet mindenkit az operett-estek világába, de eközben mégis szakít a hagyományokkal. Olyan összeállítás ez, mely nem a dalok egymásutánjából áll, hanem egy-egy ismert operett cselekményét is megismerhetik a nézők, nem nélkülözve a fülbecsengő melódiákat.

Csókos asszony

Nyáron sem kell nélkülözni a Petőfi Színház nagyszínpadi produkcióit, hiszen július 24-én, vasárnap 20 órai kezdettel mutatják be a Csókos asszony című operettet a teátrumban.

Igényes szórakozást kínálnak a zenés műfajt kedvelő közönségnek. Az előadás Zerkovitz Béla, az egykori szegedi építészmérnök egyik legismertebb műve. Az örökzöld slágerek garanciát jelentenek, hogy a közönség hátradőlhet a székében, és a dalok a szerelem és a humor szárnyán repítik az operettek habkönnyű világába.

Pomádé király új ruhája

A VeszprémFest nulladik napján, július 26-án, kedden 20.30-kor csendülnek fel az első dallamok a Pomádé király új ruhája című gyermekoperából a veszprémi várban. A Petőfi Színház olyan színvonalas darabbal áll elő, amely méltó egy ilyen világhírű fesztiválhoz. Igazi családi kikapcsolódás.

A mű zenéje játékos, stílusgazdag, közérthető és élvezetes kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Jellemábrázolásokkal, utolérhetetlen zenei tréfával mutatnak görbe tükröt a királyi udvar képmutató világának. A darab Andersen: A császár új ruhája című történetét dolgozza fel.

SingSingSing2

Augusztus 15-én, hétfőn 21 órakor igazi őrület veszi kezdetét a Várszínpadon, hiszen ismét láthatják a nézők a nagysikerű musicalválogatást, a SingSingSing2-t.

 

 

A látványos előadásban idén olyan musicalekből hallhatnak dalokat, mint a Swing Kids, a Jekyll & Hide, a Macskák, a Nyomorultak, az István, a király, a aMamma Mia, a Szép nyári nap, az Aida és a Diótörő.

Az est különlegessége, hogy a tehetségkutató műsorból ismert Vastag testvérek a mentoraikkal lépnek majd színpadra, ezzel is fokozva a hangulatot.

 

A Veszprémi Petőfi Színház honlapja: http://www.petofiszinhaz.hu

 

Forrás: Petőfi Színház