a város arca
Helyi-érték
ANDREJ
Fokozatosan másszuk meg a lépcsőfokokat

 

Kauker Andreával és Baán Rolanddal beszélgettünk a zenéről, munkáról és a nemrég megalakult Andrej névre keresztelt formációról.

– Mióta zenéltek együtt?

Andrea: – Középiskolás voltam, amikor megismertük egymást. Roli abban az iskolában dolgozik, ahova én is jártam, és egyszer  úgy hozta a sors, hogy együtt álltunk színpadra. A közös fellépés után sokszor beszélgettünk arról, hogy mindkettőnknek vannak ötletei, amelyeket közösen meg tudunk valósítani. Otthon elkezdtem dalszövegeket írni, és a középiskolában próbáltam összeszedni a bátorságomat, hogy ezeket meg is mutassam valakinek. Tudták rólam, hogy ezzel foglalkozom, de elsősorban magamnak írtam. Később azt éreztem, jó lenne, ha történne ezekkel a szövegekkel valami, és nem csak a fiókban hevernének. Ekkor vettem a bátorságot, és megmutattam Rolinak az írásaimat. Szerencsére tetszettek neki, és írt hozzájuk egy-két „gitáralapot”.

Roli: – Nagyon könnyű Andreával dolgozni, mert írok pár sort, és rögtön jön rá a szöveg. Zeneileg nagyon egymásra tudunk hangolódni.

– Melyik stíluselemek találhatók a zenétekben?

Andrea: – Inkább a populárisabb vonalat képviseljük. A szövegekbe ugyan próbálunk belecsempészni egy kis alternatív vonalat, de az is inkább populárissá fordul át, amikor megszületik hozzá a zene és a hangzás.

– Hogyan születnek a szövegek?

Andrea: – Ez nagyon változó. Van, amikor egy meglévő zenei alap hangulata hozza az ihletet, és akad olyan is, amikor csak leülök az asztalhoz, és leírom a gondolataimat, vagy ami éppen történt velem. Persze próbálom nem csak a saját gondolataimat megfogalmazni, hanem észrevenni azokat a dolgokat is, amelyek körülöttem történnek. Igyekszem olyan „kulcsszavakat” kifejteni, amelyek mindenkit megérintenek. A szerelem például ilyen. Ha a szerelemről ír az ember, akkor nagyon sok mindent tud hozzá kötni, és ahogy egyre több mindent köt hozzá, úgy egyre tágul a kör.

– Volt olyan közös élményetek, amely azóta is meghatározza azt, amit csináltok?

Roli: – Másik zenekarommal, a Dan'n'roll-lal adtunk egy koncertet, amelyen Andi is ott volt, és valahogyan közösen felkeveredtünk a színpadra, és eljátszottunk egy közös számot, aminek a végén annyit hallottunk a közönség soraiból, hogy: „Akkor maradjál még!”. Ez nagyon jól esett, hiszen előtte nem próbáltunk semmit, és mégis annyira egyben volt az egész.

– Barátok vagytok?

Roli: – Eleinte munkakapcsolatnak indult, de nyilván ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, és megismertük egymást, valamennyire közeledtünk egymáshoz. Nem mondom, hogy a legjobb barátok vagyunk, de még az is lehet, hogy a közös munka során az is kialakul. Ehhez azonban még sok időre és közös élményre van szükség.

– Mivel foglalkoztok, amikor nem mikrofon vagy gitár van a kezetekben?

Andrea: – Vendéglátósként végeztem, és jelenleg egy étteremben  dolgozom. Természetesen nem ezt szeretném életem végéig csinálni. Ha később sikerül abból megélni, amit egy fellépésért vagy lemezért kapunk, akkor mindent a zene mögé helyeznék.

Roli: – Én a Jendrassik – Venesz Középiskola és Szakiskolában dolgozom oktatástechnikusként.

– Mennyi időtök van a zenével foglalkozni?

Roli: – Mivel a munka úgy épül fel, hogy én szerzem a zenéket, Andi pedig a szövegeket írja, ezért kevés olyan alkalom van, hogy együtt próbálunk. Ha jönnek az ötletek, gyorsan felvesszük, és elküldjük a másiknak, aki hozzáteszi a saját részét. Nagyjából így működött eddig a dolog.

Andrea: – Rengeteg idő kell a stúdiózáshoz is, amit az idő hiányában nehéz összeegyeztetni, de fokozatosan, a lépcsőfokokat megmászva próbálunk előre haladni.

– „Megtennék érted bármit” címmel jelent meg nemrég egy dalotok. Mit kell tudni róla?

Andrea: – Ez olyan dal lett szerintem, amely nagyon sokakat érint. A szöveg arról szól, hogy vagyok én, és van egy másik ember, akiért mindent megtennék, csak nem tudom, hogy hova tegyem magam az ő életében. Reméljük, hogy nagyon sokakhoz eljut a dal, és mindenki egy kicsit magára ismer majd benne.

– Merrefelé hallhat benneteket a közönség?

Andrea: – Egyelőre nem koncertzenekarként működünk. Ha sikerül összerakni egy koncertlistát, amivel már ki lehet állni a közönség elé, akkor természetesen gőzerővel fogjuk majd csinálni.  

Roli: – Azt gondolom, nincs értelme összecsapni egy félórás anyagot, csak azért, hogy valahol színpadra állhassunk. Ahogy elkészülnek a dalok, feltöltjük őket valamelyik internetes közösségi portálra vagy videómegosztó oldalra, ahol az emberek meghallgathatják és megszerethetik őket. Ha bejön, akkor bejön, ha nem, akkor más utat választunk.

 

MEGTENNÉK ÉRTED BÁRMIT – DAL ITT

 

Csepely Máté
Fotó: Csepely Máté