Deli Anett festőművész Veszprémben született. A Képzőművészeti Egyetem elvégzését követően számos egyéni és csoportos tárlata volt az ország különböző kiállítóhelyein. 2011 óta Londonban él. Művészetéről, kiállításairól, az angol főváros nyújtotta lehetőségekről és terveiről beszélgettünk.

– Mikor kezdett érdeklődni a művészeti pálya iránt?  Mi vonzotta a művészet felé?

– Általános iskola végére körvonalazódott, hogy művész szeretnék lenni. Iskolánk igazgatója, Fülöp Lajos festőművész volt, akinek sokat köszönhetek e pálya kiválasztásában. A rajzórákon, szakkörökön egyértelműen kiderült, hogy  festő vénával rendelkezem. A visszaigazolás hamar megérkezett: egy általános iskolai rajzversenyen elnyert első helyezésemért kaptam egy Vágfalvi Ottóról szóló művészeti albumot, akivel pár év múlva, 2001-ben az „Orbis Pictus”– Országos Milleniumi Tárlaton már együtt állíthattam ki, s a kiállítási katalógusban egy oldalon szerepeltem a művésszel. A művészetben mindig az vonzott, hogy az ember valami újat, maradandót tud létrehozni, megalkotni, ezáltal lenyomatot hagyni a világban; ugyanakkor képes általa felemelni, tanítani.

– A zirci rajztagozatos gimnázium elvégzését követően körvonalazódott Önben, hogy ezen az úton szeretne továbbhaladni?

– Nagyon jó alapot kaptam a gimnáziumban, s tudtam merre tovább, a Képzőművészeti Egyetem volt a következő lépcsőfok. A zirci képzés mellett a Veszprémi Vizuális Műhelyben mélyítettem szakmai tudásomat, ahol igen jó mesterekre, barátokra, s lassan talán – a tisztelet megtartásával – mondhatom, kollégákra találtam.

– Festőművészként végzett az egyetemen, munkái mégsem elsősorban vagy kizárólag festményekből állnak. Az enteriőrök, installációk, teregetések túlmutatnak a festészeten. Mi adta, adja ezeknek az alapgondolatát?

– Valóban festő szakon végeztem az egyetemen, de képzőművészet jellemzi a munkásságomat. A hagyományos értelemben vett festészet mellett foglalkoztat egy komplexebb világ, mely tartalmaz tiszta festészeti megoldásokat is, de túlmutatva az öncélú festészeten, egy konceptuálisabb irány felé halad, olykor teljesen elhagyva a szó szerinti festészetet. A kapcsolat a kettő között mégis megvan, hiszen a szűkre szabott, helyspecifikus terekben – legyen az akár egy szárítókötél installáció –, a színekkel, formákkal, ritmusokkal ugyanúgy komponálok, ahogy egy képen belül építkezem. Kezdetben belső tereket, enteriőr részleteket festettem, tapétamintákkal foglalkoztam, a festészeti megoldások érdekeltek; flekkek, lazúrok, nagyítások, s azután lassan kiléptem a térbe. Először kisebb tárgyakat applikáltam a képek felületére, érdekelt a „kép a képben” kompozíció. A vászonra festett virágmintás tapétákra aranyozott keretbe foglalt újabb képeket akasztottam, kép-együtteseket, reliefeket hoztam létre. A kezdeti imitáció egyre konkrétabb irány felé haladt, és a falról leválva jutottam el a tereket behálózó szárítókötelekig, a vidéki hangulatot, olykor kastélytermeket idéző enteriőr-együttesekig, vagy a hanginstallációval egybekötött environmentekig. Izgat a ready made-ként feldolgozott hétköznapi tárgyak egyszerűsége, a giccs határmezsgyéje, és az adott kiállítótérrel, a white cube-bal való helyspecifikus ütköztetés, kontraszt. De ugyanakkor inspirál a külső tér, az exteriőr is, mint a teregetés land art iránya.

– Az Ön által használt színek, formák, motívumok, anyagok rendkívül nőiesek. Ez a fajta nőiesség önkifejezés vagy inkább vágy annak megélésére?

– Úgy érzem, teljes összhangban vagyok a színeimmel, motívumaimmal. Az intimitással fűszerezett enteriőrjeimben rátaláltam önmagamra. Kiteljesedve, őszintén felvállaltam feminin  vonásaimat, olykor direkt módon, rákontrázva erősítettem a nőművészet felé vezető utamat. Olyannyira, hogy ma már a feminizmus, mint téma áll a művészetem középpontjában. Rejtett, utalásokkal teli, visszafogott nőiség/nőiesség jellemzi a világomat. Egyszerűségre, sokszor talán trivialitásra törekszem, s nem áll módomban túlmagyarázni alkotásaimat. Sejtetve mutatok/takarok, kiteregetem a szennyest, felteszem a kérdést, de a történet továbbszövését, kibontását, a befejezést a nézőre bízom.

– Kinek a munkássága van hatással a művészetére, kik inspirálják?

– Sarah Lucas provokatív művészetét említeném, annak ellenére, hogy én sokkal finomabb irányt képviselek, mint ő. Karla Black térszobrai, anyaghasználata, színei inspirálnak, az ő munkásságával teljesen azonosulni tudok. Nagy tisztelője vagyok Louise Bourgeois és Eva Hesse művészetének. S a magyar alkotók közül Drozdik Orsolya feminista művészetét emelném ki.

– Melyik kiállításaira a legbüszkébb?

– 2007-ben állíthattam ki a budapesti Ludwig Múzeumban, erre a csoportos kiállításra vagyok a legbüszkébb. Egy évvel a diplomavédésem után nagy lehetőség volt számomra ezen a tárlaton való részvétel. Diplomamunkámmal nyertem el az Essel pályázat tíz kiválasztottjának csoportos kiállítási lehetőségét. Hihetetlen profizmussal, szabad kezet kapva installálhattam új kép-együtteseimet steril múzeumi térbe. Egyéni kiállításaim közül a veszprémi Angolkert (2009) című tárlatot emelném ki. A Várgaléria sajátos freskós, boltíves tere izgalmas alapot, inspirációt adott a különböző arculatú „szobák”, enteriőrök kialakításához – s nem utolsó sorban nagyon hízelgő volt számomra hazai közegben, munkáimat összegezve bemutatkozni.

– Jelenleg Londonban él. Miért pont az angol fővárosra esett a választása?

– 2005-ben nyertem el egy három hónapos Erasmus ösztöndíjat Londonba; ekkor jártam először az angol fővárosban. Hihetetlen kultúrsokk ért, de akkor még nem éreztem, hogy itt kellene élnem. A külföldi inspiráció évekig eltartott; lediplomáztam, csoportos és egyéni kiállítások sora következett, élveztem a fiatal pályakezdő időszakot. Alkotókört vezettem, művésztelepeket szerveztem, és óraadóként egy alapítványi iskolában művészetet tanítottam. Komplex volt körülöttem minden, de mégis éreztem valaminek a hiányát, az újnak a lehetőségét, és azt, ha nem próbálom meg a londoni kihívást, akkor az egy életen át nyitva maradó kérdést hagy bennem. Így megérett a gondolat, és 2011 őszén férjemmel kiköltöztünk Londonba. A választásban az is szerepet játszott, hogy a fejlődés útját láttam ebben a városban. Veszprém és Budapest után következő léptékváltásnak tartottam a Budapest – London távlatot. Élhető, pulzáló metropolisz, rengeteg kulturális inspirációval, sokszínűséggel és új lehetőségekkel.

– Londonban hol tudott megnyilvánulni?

– A környéken, ahol lakom, Southeast Londonban, Forest Hill-en volt kiállításom, a C&C Gallery-ben. A nagy „westend”-es áttörés még nem érkezett meg, de azt hiszem, lépésről lépésre kell haladnom, s újra kell építenem önmagam. Idegen terepen ez talán hosszabb folyamat. Rengeteg a lehetőség, de van egy szint, egy kialakult értékrendem, amely alá már nem szeretnék menni.

– Mennyiben más a londoni művészeti élet, mint a hazai?

– Elsősorban más a lépték – mind a mennyiség, mind pedig  az eredetiség tekintetében. Friss, pulzáló, lendületes. Nap mint nap beleütközik az ember valami újba; nem találkozik replikákkal, bátran lehet önmaga anélkül, hogy menne a kész minta után.

– Londonban kevés kiállításon szerepelt. Nem lenne jobb itthon élni, és aktív részese lenni a magyarországi művészeti életnek?

– Nem, egyelőre jól érzem magam itt. Kihívásnak tekintem, mely előrelendít. Ahogy már említettem, ez hosszú folyamat, s nem hiszem, hogy a későbbiekben londoni tartózkodásom kizárná a magyarországi művészeti életben való aktív részvételemet.

– Életében a művészet mellett a legfontosabb szerepet a kerékpározás tölti be.

– Igen, a művészet mellett a kerékpársport a másik nagy szerelmem. E két pólus folyamatosan szinten tartva, egymást erősítve van jelen mindennapjaimban. Úgy érzem, egyik nélkül sem lenne teljes az életem; kiegészítik egymást, így vagyok kerek egész. Gyakorlatilag gyermekkorom óta különböző szinten, de versenyszerűen kerekezem. Számos győzelmem mellett a magyar bajnoki címeimre vagyok a legbüszkébb. Mind a mai napig aktív résztvevője vagyok a londoni kerékpáros életnek; a városi közlekedésben, a versenypályán és egy gyermekkori barátom, sporttársam londoni kerékpáros boltjának dolgozójaként és versenyzőjeként.

– Milyen tervei vannak a közeljövőben?

– Célom egy nívós londoni galériához bekerülni, s csak a szakmára koncentrálni: festeni, installálni, kiállítani. Rengeteg új tervvel felvértezve, a megfelelő lehetőségre várva megmutatkozni, robbanni.

Dohnál Szonja