Zsófi tizenkét nyelven beszél, mégsem a nyelvek világában szeretné kiteljesíteni magát. A zene az ELTE bölcsész szakja után vált kiválasztott úttá, amikor is felvételizett a Kodolányi jazzének szakára. Döntésekről, lehetőségekről, tervekről, kihívásokról, értékekről beszélgettünk.

– Kezdjük azzal, hogy mi a végzettséged...

– Skandinavista bölcsész és jazzének előadóművész vagyok, és ha fél év múlva befejezem a gitár szakot, akkor jazzbasszusgitár előadóművész is leszek. 

– Miért a skandinavisztikát választottad? Általában nem tolonganak az emberek ezen a szakon...

– Egyrészről pontosan ez vonzott, mert egyfajta piaci résnek számít ez a két „egzotikus” nyelv – a norvég és a finn –, amivel foglalkoztam az ELTÉ-n. A norvég ráadásul eléggé joker, mert nemcsak földrajzilag, de nyelvileg is középen van: nagyon jól megértik egymást írásban a dánokkal, szóban pedig a svédekkel. Így aki tud norvégul, az mondhatni tud mind a három kontinentális skandináv nyelven.

– Ha jól tudom, több nyelvvizsgád is van...

– Igen. Szám szerint tizenkettő. 

– Mi mozgatott, hogy belevágtál ebbe a sok-sok nyelvvizsgába?

– Engem már középiskolás korom óta foglalkoztat, hogy valahogy kitűnjek, valamivel többet nyújtsak, mint az átlag, vagy valami különlegeset alkossak. Egyszerűen szembejött velem az a lehetőség, hogy mint középiskolás, tesztelhettem a Kreatív Nyelvtanulás elnevezésű módszert. Kidolgozójával azt a célt tűztük ki, hogy érettségiig legyen legalább tíz középfokú nyelvvizsgám. Mindez sikerült, és közben annyira megszerettem a nyelveket, hogy elvitt a skandinavisztika irányába. 

– Gondoltál gyermekkorodban arra, hogy mi szeretnél lenni?

– Persze, nagyon sok tervem volt. Először tanár szerettem volna lenni, ami végül meg is valósult, mivel magántanárként már jó pár éve tanítok nyelvet és éneklést, és szeptembertől a pápai zeneiskolában több mint félállásban fogok tanítani jazzéneket. Az évek során megszerettem a tanítást, nagyon érdekel a pedagógia. 

– Milyen kihívásokkal jár?

– A nyelv kicsit egzaktabb: meg kell tanulni ezt, be kell magolni azt, meg kell érteni amazt, és akkor kellő gyakorlással menni fog. Az ének esetében viszont mindenkire más szemszögből kell tekinteni, minden tanítványhoz más hozzáállás szükséges. Meg kell találni azt az utat, amivel ezt a teljesen homályos dolgot, mint hogy mi történik itt a torkunkban, meg tudom velük értetni, rá tudnak érezni. Viszont hatalmas sikerélmény, amikor látom a diákjaimon a fejlődést. Szerencsére jók a visszajelzések, szeretnek hozzám járni.

– Gyerekkorodban tehát gondoltál arra, hogy tanár szeretnél lenni, és az meg is valósult. Mire gondoltál még?

– Orvos is nagyon szerettem volna lenni. Igazán vicces része az életemnek, hogy kicsi gyerekként borzasztóan érdekelt az emberi test. Voltak otthon vastag színes hajgumijaim, és rajzoltam egy emberi testet, aztán a hajgumikat beleragasztgattam a szervek helyére. Lett szép kis kék tüdő, meg sárga gyomrocska, kis fonalból csináltam vékonybelet. Ezzel foglalkoztam a szabadidőmben... Sokáig patológus akartam lenni vagy ortopédus. Végül a pályám teljesen másfele tendált, így ez a terv abszolút feledésbe merült az ambíciók ellenére. 

– Nem lettél orvos, viszont most kiteljesíted magad a zenében. Mi vonzott erre a pályára, miért nem a nyelvek adta lehetőségekkel éltél?

– Tízévesen elkezdtem énekelni, és utána basszusgitárórákra is jártam. Az aktív zenélés hetedikes koromban lépett be az életembe, basszusgitároztam és énekeltem a zenekarunkban – ezután pedig már nem volt megállás: egyre több zenészt megismertem, és több stílusban is elkezdtem zenélni. Később, az egyetemen elképzeltem magam tíz évvel idősebbnek: hogy majd meglesz a diplomám, el fogok helyezkedni egy cégnél, de a céges bulin rosszul leszek, ha egy béna zenekar játszik. Merthogy nekem a színpadon lenne a helyem, és azt szeretném, ha a zene lenne a mindennapi tevékenységem. Így aztán felvételiztem a Kodolányira jazzének szakra, és felvettek. 

– Bátor ember vagy? A célok, az utak, amiket választottál, nem mindennapiak. A váltások is megvoltak már az életedben. Mekkora bátorság volt ezeket megtenni?

– Visszagondolva elég természetesnek tűnt minden váltás, mindig megtaláltam benne az ésszerűséget: mit miért csinálok, és mi lesz az eredménye. Alapvetően nem félek nagy döntéseket hozni, nem félek beleugrani olyan helyzetekbe, amelyek akár kettős kimenetelűek lehetnek. Mindig úgy cselekszem, ahogy jónak látom.

– Átgondolod előtte, vagy sok benne az emóció? 

– Mindkettő. Fontos számomra, hogy mit érzek, és mit látok fejben jónak. Igyekszem szív-agy szintézissel cselekedni. 

– Kitől kaptad a legnagyobb segítséget az életed során? Ehhez az úthoz, amin te jársz, elég egyedül önmaga az ember, vagy kell a támogatás?

– Szerintem nagyon is kell támogatás! Amikor iskolás voltam, szüleim mindenben támogattak, és fontosnak tartották a zenei pályafutásomat is. Emellett megtanítottak arra az értékrendre, hogy nem szabad mindent feltenni egy lapra. A Lovassyban, egy kiváló gimnáziumban szerezhettem érettségit, ahol kiváló tanáraim voltak, komoly műveltséget tanulhattam, és utána az ELTÉ-n hozzájutottam egy olyan végzettséghez, amivel bármikor boldogulhatok, ha a zenét ki kell egészíteni valamivel. És ez működik is, mert a norvég tanítás folyamatosan jelen van az életemben.

– Most mely zenekarokban zenélsz?

– A Party Maffiával koncertezünk a legtöbbet, mondhatni „vendéglátós” vonalat képviselünk, ami nem teljesen az én világom. Jobban szeretem a fesztiválokon, koncertsorozatokon, szóló koncerteken való részvételt. A Maffiával nagyon sok bálon, lagzin, céges bulin lépünk fel... Emellett zenélek és éneklek még a Guns N' Roses tribute zenekarunkban (Dogs N' Roses). Ez már az a zene, amikor másfél órán keresztül azon az energiaszinten lehet mozogni, amit igazán szeretek, és bele lehet adni mindent. Most nyáron pedig férjemmel, Ladányi Péter szaxofonossal létrehoztuk a Sofi & The Funktazi elnevezésű formációnkat – szeretnénk kiteljesíteni az együttesben rejlő lehetőségeket.

– Tehetség vagy szorgalom? Hogyan érzed, a te esetedben melyik a fontosabb? 

– A tehetség nagyon érdekes kérdés. Hiszek bizonyos adottságok fontosságában, de nálam a nyelveknél a húzóerő tényleg az érdeklődés és a szeretet volt – és ehhez társult a szorgalom. A zene már más eset. Nem egy olyan művésszel találkozom, aki abszolút nem gyakorol, hanem csak úgy „árad belőle” a muzsika. A nyelveket és a zenét összehasonlítva magamon azt érzem, hogy a zene „könnyebben jön”. Természetesen itt is nagyon fontos számomra a szorgalom, de a tehetség jobban előtérbe kerül.

– Mit ad neked a zene?

– Közhelyesen hangzik, de a zene számomra a legjobb kifejezőeszköz. A zene létrehozása a lehető legfelszabadítóbb dolog, és nagyon otthon érzem magam ebben: a zenésztársakkal és a közönséggel egyszerre gerjeszthetünk egyfajta energiát, amiben felszabadulhatunk, és elfelejthetünk minden gondot és bajt. Ezt nagyon élvezem – a gyakorlás, a próbák, a zenehallgatás során is. 

– Nagyon fiatal vagy. Még mit szeretnél elérni? Világhírű énekes-basszusgitáros szeretnél lenni? 

– Nem mondom, hogy föladtam azt az álmomat, hogy nemzetközi szinten is ismert legyek, de megváltozott a véleményem az egész útjáról, módjáról. Nem szeretném feladni azt az értékrendet és azt a személyiséget, amit felépítettem, amit magaménak érzek. Viszont ahhoz, hogy valaki kommersz módon ismert legyen, ezt az értékrendet abszolút el kell dobni. A turnézó zenésznek fel kell adnia azt, hogy tartozik valahova. Persze, nagyon klassz lenne beutazni az egész világot, koncertezni minden földrészen, de számomra sokkal vonzóbb, hogy olyan állásom legyen, amiben jól érzem magam, olyan zenekarom, amivel fellépünk rendszeresen országszerte, vagy akár egy kicsit azon kívül. És legyen otthonom, családom, akikkel ugyanazt fel tudjuk építeni, amit velem is felépítettek a szüleim. Tehát nem akarnám az önmegvalósításért mindezt feladni.

– Ha nem a rock and roll életformát, akkor amilyen jövőképet látsz magad előtt?

– Nagyon szeretnék olyan anyagi körülményeket, hogy két gyermeket megengedhessünk magunknak, meg persze olyan egészségi állapotot, hogy ez összejöhessen. Második körben, hogy legyen egy olyan saját zenekarom, amellyel koncertezhetünk nagy fesztiválokon, akár kicsit külföldön is, de nem elszakadva itthonról. Harmadrészben pedig egy saját könnyűzenei zeneiskola megalapítása és működtetése a nagy célom, hogy azoknak a fiataloknak, akik tehetséget és érdeklődést éreznek a zene iránt, mutassunk irányokat, felkészítést nyújtsunk, gondozzuk a tehetségüket. Mert a zene akkor is rengeteget ad, ha valaki „csak” hobbiból űzi. Kiváló, fiatal zenészeket szeretnék magam köré gyűjteni, és velük létrehozni egy olyan közösséget, amely a gyerekek számára inspiráló – mert hiszek abban, hogy a közösség többet ad, mint az egyén. Alapvetően tehát az a vágyam, hogy akár száz százalékban a zenéről szóljon az életem. Persze nem akarom a nyelveket sem száműzni a mindennapjaimból – de a nyelvtanítás nem olyan felemelő, mint a zeneoktatás. Nem áltatom magam, hogy csak zenélésből meg tudnék élni, a nyelvtanítás szerintem folyamatos, állandó részét fogja képezni az életemnek. Ja, és nagyon szeretnék egy mester diplomát jazzénekből vagy basszusból, de itthon sajnos még nem indítanak mesterképzést.

– Az interjú elején megemlítetted, hogy már kiskorodban szerettél volna kitűnni. Ez mit jelent pontosan?

– Talán azt jelenti nálam, hogy ami bennem van, azt a lehető legjobban szeretném kiteljesíteni. Azt látom az emberekben, hogy nagyon sokan élik le úgy az életüket, hogy van bennük valami plusz érdeklődés valami olyan iránt, amivel nem foglalkoznak, mert mindig közbeszól valami – pedig ha végigvinnék, más emberek lehetnének. Nekem nagyon fontos, hogy mind életemben, mind azután valami emléket hagyjak magamból a gyerekeimben, a tanítványaimban, azokban az emberekben, akik szeretik azt a zenét, amit játszom. Ezt érzem kitűnésnek: valami pluszt adni, ami addig még nem volt. 

– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik keresik az útjukat?

– Mindenki szépen ásson le a kis lelkébe, és nézze meg, hogy mi a szíve legfőbb kívánsága. És legyen bátorsága azt meglépni. Hiszek abban, hogy amit legbelül érzünk, amihez a legnagyobb indíttatást, tehetséget érezzük magunkban, azt képesek leszünk végrehajtani.

---

NÉVJEGY
Ladányiné Cz. Nagy Zsófia 1994. január 12-én született Veszprémben. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE skandinavisztika szakán végzett norvég fő- és finn mellékszakkal 2016-ban. Ebben az évben felvételizett a Kodolányi János Egyetem jazzének szakára, félév elteltével pedig a jazzbasszusgitár szakot is felvette. 2019-ben diplomázott jazzénekből. 12 nyelven beszél, több zenekarban zenél. Jelenlegi zenekarjai: Party Maffia, Dogs N' Roses, Sofi & The Funktazi.

 

Szaksz Balázs
Fotó: Domján Attila