12 méter hosszú, három ajtós, lila színű jármű. Éppen begördül a V-Busz menetrend szerinti helyi járata az egyik veszprémi megállóba. A felszállás után viszont nem egy megszokott kép tárul elénk. A sofőrülésben egy kedves, mosolygós hölgy foglal helyet. Hogy miért választotta nőként ezt a férfias szakmát, és hogy éli meg a mindennapokat, arról Csillag Andreával, a V-Busz egyik női buszvezetőjével beszélgettünk.

– Úgy szoktak kezdődni ezek a beszélgetések, hogy „Már az óvodában is busz volt a jelem...”

– Pedig nem így van. (nevet) Cseresznye volt a jelem és sokáig nem gondoltam volna, hogy buszsofőr leszek.

– Akkor milyen út vezetett a busz volánja mögé?

– A pápai volánnál kezdtem irodistaként, de még ilyen közel a buszokhoz sem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom vezetni az egyiket. Aztán jött egy lehetőség, hogy állami támogatással megszerezhetem a D-kategóriás jogosítványt. Mivel vesztenivalóm nem volt, belevágtam.

– Hányadik próbálkozásra sikerült megszerezni a jogosítványt?

– Elsőre átmentem minden vizsgán.

– Tehát ott tartunk, hogy irodai dolgozóként egy D-kategóriás jogosítvánnyal a zsebében visszaült egy íróasztal mögé. Most mégis egy V-Buszon beszélgetünk...

– Nem sokkal előtte szereztem meg a jogosítványt, amikor a V-Busz elindult Veszprémben. Olvastam az álláshirdetést és akkor már kacérkodtam a gondolattal, hogy megpróbálom ezt a munkát, ha már a képzettségem megvan hozzá. Idén februártól pedig már a csapat tagjaként én is veszprémi buszokat vezetek. Valójában csak éltem a kínálkozó lehetőségekkel és eddig nem bántam egyik döntésemet sem.

– Mit szólt a család, hogy nem éppen egy női hivatást választott magának?

– Először nagyon meglepődtek, de már rögtön az elejétől kezdve támogattak mindenben.

–És mi a helyzet a kollégákkal? Nagyrészt férfiakkal dolgozik együtt mindennap.

– A V-Busznál nagyon jó a közösség, a buszvezető kollégákkal és a többi munkatárssal is egy nagy csapatot alkotunk. Ami inkább feltűnő volt, de pozitív értelemben, az a segítőkészség az első időszakban. Ma már megy minden magától.

– Kanyarodjunk át az utasokra, hiszen munkája nagy részében a veszprémi utazóközönséggel találkozik. Voltak csodálkozó pillantások, megjegyzések?

– Ó persze... még a mai napig is vannak. Sokan nem arra számítanak, amikor felszállnak a buszra, hogy egy nőt látnak a sofőrülésben. Főleg az idősebbek meg is szokták jegyezni, hogy mennyire örülnek, hogy végre egy hölggyel is találkozhatnak a vezetőülésben. Amikor kisgyerekek szállnak fel a buszra, automatikusan „csókolom bácsival” köszönnek, akkor az anyukájuk szokta kijavítani őket, azok nagyon vicces pillanatok.

– A buszvezetők munkája nem csak abban merül ki, hogy egész nap különböző útvonalakon szállítják az utasokat. Egyfajta szociális érzékenységre is szükség van, hogy kezeljék a különböző helyzeteket a buszon. Női sofőrként ez előny vagy hátrány? Másképp reagálnak az utasok?

– Szerintem másképp viszonyulnak hozzám. Ha nagy ritkán valamilyen problémás eset van, nem mernek velem kötekedni, jobban elfogadják a szabályokat és nagyobb tiszteletet adnak nekem. Pedig alapvetően azt gondolná az ember, hogy egy nőnek nehezebb ilyen szituációkban, de buszvezetőként pont ellenkezőleg élem meg.

– A vezetőfülkében látok felakasztva egy rózsaszín illatosítót, ezen kívül nincsen más személyes kabala. Ugyanezt a buszt vezeti minden nap, vagy cserélgetik?

Mindig ezt a Solaris buszt vezetem. Mivel a váltótársam egy férfi sofőr, inkább megkímélem a sok női kiegészítőtől a buszon. Viszont mindig van nálam fertőtlenítőkendő, törlőruha. De ezek nem feltétlen abból adódnak, hogy nő vagyok, a tisztaság és higiénia szerintem alapvető fontosságú a buszokon is.

– Ki tudna emelni egy momentumot, legmeghökkentőbb, legviccesebb történetet, ami abból eredt, hogy nőként buszt vezet?

– Volt egy mókás történetet, ami ráadásul nem is vezetés közben történt, hanem épp egy megállóban álltam. A járdán sétált egy férfi, aki annyira nézett, hogy mit keres egy nő a busz volánjánál, hogy majdnem szemből nekiment egy villanyoszlopnak. Tehát majdnem úgy okoztam balesetet, hogy nem is csináltam semmit, csak álltam a megállóban. De szerencsére senki sem sérült meg, viszont jót nevettünk.

– Most egy 5-ös buszon ülünk, de van kifejezetten kedvenc útvonala a városban?

Én legtöbbször az 5-ös és 13-as útvonalon közlekedek, hétvégén előfordul, hogy más vonalakon is mennem kell. Kedvenc útvonalam nincs, én Veszprémet összességében szeretem. Nyugalmas, de mégsem unalmas, és buszvezetőként nincs két egyforma nap sem.

– Vannak távlati célok? Esetleg átülni egy csuklós buszba?

– Nekem tökéletesen megfelel most ez, a csuklós buszokat meghagynám a férfi kollégáknak. Szeretem a munkám, itt megtaláltam a számításaimat.

 

Hajas Bálint
Fotó: Kovács Bálint