Soha nem adta fel. Mindig ment előre. Mindig kereste a boldogságot. Elfogadta azt, amit az élet adott. Nem állt meg felúton, mert nem a biztonságra törekedett. Vállalta az új kockázatát, mert bízott benne, hogy eljön a boldogság, eljön egy teljesebb élet. Ágoston Aranka Amália. Egy név, egy élet-regény. Számtalan történet, számtalan üzenet a múltból a jelenbe.

Amerikán át Kemenesszentpéterre

A történet Somogyból és Vasból indul, ami találkozik egy New Yorkba tartó óceánjáró fedélközén, ahol a szegények utaztak egy gazdagabb élet reményében. Itt találkozott két fiatal, akik összekötötték életüket. Együtt próbáltak szerencsét, Clevelandban, majd Chicagóban. Péter vasmunkás lett egy öntődében, Anna a négy gyerekre: egy fiúra és három kislányra vigyázott otthon. Minden szép volt és jó.

Gondolhatnánk, ennyi, révbe értek. Azonban Anna nem volt boldog, hiányzott neki Magyarország, a magyar táj, a magyar ízek. Hazajött látogatóba, aztán itthon maradt férje falujában, Kemenesszentpéteren. Házat vett, kis földet. Péter pedig küldte a pénzt egészen az 50-es évekig. Küldte volna tovább is, gondoskodott volna továbbra is az elveszett gyerekekről, az elveszett szerelméről. Azonban a Rákosi diktatúrában ezt nem tűrhették. Le kellett mondani az amerikai állampolgárságról, az USA-ból érkező pénzről.

Önálló utakon

Kettészakadt a család. Péter sokáig várt, szíve majd megszakadt a gyerekei után. De az élet diktálta ösztönök mozgásba hozták: újraházasodott, egyre sikeresebb lett. Elrejtette magában a fájdalmát, újrakezdte. Nem láthatta felnőni a gyerekeit, nem tudta feleségével megbeszélni a történteket. Az itthoniak családi legendája szerint meggazdagodott. Házakat vett, jómódú polgárként élte az életét Chicagóban.

Az itthoniak beilleszkedtek. A gyerekek megtanultak magyarul és elfelejtettek angolul. Mert kezdetben inkább angolul beszéltek. Ők lettek a faluban az amerikás család, így lett ő Amerikás Aranka. Megtanulta a falut. Dolgozott sokat. Anyukája, Anna szerelembe esett, született egy kistervére.

Szerelem, férjek, gyerekek

Fiatal volt, amikor a világháború utolsó évében találkozott egy jóképű: feketehajú, magas, kékszemű (állítólag a nagyobbik fiúunokája hasonlít rá, csak neki barna a szeme) fiatal katonával, Jánossal. A falu összes lánya odavolt érte. Aranka valóra váltotta vágyait. Gyereke született, Anna. 1945-ben ez óriási vállalás volt. Nem is tudjuk, mekkora. Falun lányanyának lenni piszok nehéz volt. A megjegyzések, rosszalló pillantások, összesúgások mindennaposak voltak. Aranka vállalta. Felemelt fejjel, határozott léptekkel indult a jövőbe.

Mindezek ellenére férjet talált magának, apát a gyerekének. Emil sármos volt és nagyvonalú, nevére vette a kis Annát. Kiállt, harcolt a családjáért. Viszonylagos jólétet biztosított számukra. Rendőr volt, ami nehéz szerep volt abban az időben. A Rákosi-korszakban a rendőr a félelmetes államhatalmat képviselte. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, szerették őket azokban a falvakban, ahova helyezte őket az állam. A politikai változások megszűntették Emil státuszát. Bánatos lett, ivott, építkezéseken dolgozott. Ivott, csajozott, ivott, csajozott… Aranka pedig küzdött érte. Fiuk született, Péter. Aztán terhes lett újból, de elvetélt. Újra talpra álltak. Lánya, Anna közben megházasodott, Veszprémbe költözött. Jó férjet választott, szerették őket. Megszületett az unoka, Imi. Sokat voltak otthon, Szentpéteren. Boldog volt a család. Késő volt már, Emil rákos lett.  Nagy szenvedések között halt meg.

Aranka egyedül maradt újból. Felemelte fejét, elindult előre. Jött Ernő. Csendesebb érzésekkel érkeztek egymáshoz, de nyugalmat, biztonságot hoztak egymás életébe. Aranka nevelte a sajátja mellett párja három gyerekét. Nevelte és szerette őket. Ernő jólelkű, vidám, kedves ember volt. Jó társ. Egyetlen gyenge pontja volt: az alkohol. Kőművesként Győrben, Tatabányán dolgozott. Busz vitte hétfőn, és hozta pénteken. Részegen. Hosszú út, magány, a férfi haverság hozta az alkoholt. Közben Aranka fia megházasodott, unokája született, Péterke. Korai házasság, az anyóssal való együttélés, a családi stressz fiát, Pétert is az alkohol felé lökte. Az meg a Rábába. Belefulladt részegen. Öngyilkos lett vagy véletlen baleset történt? Nem tudni. Hónapokig keresték, közben reménykedtek. Megtalálták, eltemették, gyászolták. Közben Ernő lánya is meghalt egy közlekedési balesetben, hátrahagyva gyerekeket, férjet.

Ernő nyugdíjazása meghozta a békét. Fiai megházasodtak, kirepültek. Utaztak, csendesen éltek. De a sok alkohol éreztette hatását. Rák. Gyorsan és fájdalmasan érkezett a halál. Aranka gyászolt, majd sokadszorra újrakezdte az életét. Társat nem keresett, de társaságot igen. Templomi csoporttal kirándult rendszeresen, látogatta a családja minden egyes tagját. Mozgásban volt, élt. Sokáig otthon, Kemenesszentpéteren, majd lányánál Veszprémben pihente az életet. Egyik nap elájult, kórházba került. Még hazavitték, otthon egy szép tavaszi napsütéses napon a foteljében a madarakat hallgatva lépett ki ebből a világból. Bátran, vállalva az újat, mint egész életében.

Sok munka, kevés öröm

Falun kemény volt az élet. Főleg, akinek kevés földje volt. Élelemért, tüzelőért cserébe napokig dolgoztak a módosabb gazdáknak. A kommunizmus alatt a „téeszcsében”, elméletileg az ott dolgozó parasztok, valójában az állam tulajdonában tartozó termelőszövetkezetben a munka hasonlóan kemény volt. Kevés pénz, sok munka. Idővel ez a helyzet javult. Nőttek a fizetések, a háztájival lehetett még plusz pénzhez jutni. Aranka a kertészkertben dolgozott, aztán a termelőszövetkezet melléküzemágában, egy saroküzemben. Onnan ment nyugdíjba.

Hétvégén is dolgoztak. Uborkáztak. Locsolni, leszedni, aztán méret alapján osztályozni kellett az uborkát, utána leadni megszabott pénzért cserébe. Rabszolgamunka volt, de megérte, mert ebből a pénzből lehetett segíteni a gyerekeket. Otthon főzni, mosni, vasalni kellett a gyerekekre. Nem volt mosogatógép, nem volt mostanihoz hasonló modern mosógép. Kézzel kellett mindent csinálni. Munka, munka és munka. Minimális szórakozás. Karácsonykor, születés- és névnapokon, esküvőkön, keresztelőkön lehetett lazítani. De nem a nőknek, mert nekik ez is munka volt. Sok munka.

Élni, élni és még élni

Arankát hatalmas életösztön mozgatta. Több életre elegendő bánat, megpróbáltatás érte. De ő mindig talpra állt, mindig volt bátorsága keresni a boldogságot. Vállalta magát. Emlékszem a csúnya beszólásokra, megjegyzésekre, amit nyugdíjasként kapott a fiatalkori szerelméért. Nem tért ki, felfogta a verbális ütéseket, visszavágott. Önazonos volt, elfogadta önmagát, döntéseit. Elfogadta az életet. Elfogadta, hogy ennyi fájdalmat mértek ki neki az Égiek. Annak örült, aminek lehetett. Imádott utazni, beszélgetni, nevetni.

Nem volt könnyű ember. Az élet megpróbáltatásai igazi harcossá formálták. Küzdött, akkor is, amikor már nem kellett.

Állandóan valami szépet, valami izgalmasan újat remélt az élettől. Büszke nő volt, aki mert élni! 

 

Pethő Imre
Fotók: a családi albumból