Mészáros Zoltánnal, a VeszprémFest főszervezőjével, az Oliva Étterem és Hotel tulajdonosával és a Snétberger Zenei Tehetségközpont társalapító manager igazgatójával beszélgettünk. 

– Jam Rádió, VeszprémFest, Oliva, Snétberger Központ, családod, vagy egy jól sikerült ebéd, amit te főztél. Melyik a legnagyobb sikered eddig?

– Nem teszek ilyen értelemben különbséget a „gyerekeim” között, jó apa ilyet nem csinál. Nagyon különbözőek amúgy is, nem lehet összehasonlítani őket. A Jam ma már csak egy emlék, az életem egy lezárt, korábbi szakasza. Ma  három „gyermekem” ügyeiben vagyok érintett, mindegyikre büszke vagyok, de mindegyikre más miatt. Teljesen más jellegű tevékenységeket végeznek a projektjeim, a cégeim, talán ez az állandó változéko nyság az, ami egy ideig éltetett, vagy ami akkor is erőt adott, amikor valamelyik rosszul ment. Szoktam mondani, hogy a vállalkozások élete olyan, mint a szinusz görbe, egyszer lent, másszor fent. És persze így mennek előre. Akinek egy vállalkozása van, azt nyilván jobban falhoz vágja, amikor lent van. Ha több vállalkozást mozgatsz, viszonylag ritka, hogy mindegyik egyszerre legyen lent.

– Veszprémben születtél, de dolgoztál Amerikában is. Mi hozott vissza Veszprémbe?

– Egyszerre tartom magam kozmopolitának és lokálpatriótának. Valahogy az soha nem merült fel, hogy ne itt telepedjek le. ’90-ben feleségem várandós lett az első fiammal, így egyből hazajöttem az USA-ból, ahova akkor egy évre készültem. Korábban tanárként diplomáztam, így a Rózsa Úti Általános Iskolában kezdtem tanítani. A család fenntartásához szükség volt megállapodni valahol, és eszembe sem jutott, hogy ne szülővárosomban, Veszprémben tegyem ezt. Mindig is a tévézésre vagy a rádiózásra vágytam, ezért aztán 1992-ben néhány barátommal közösen belevágtunk egy önálló rádióadó, a Rádió Jam felépítésébe. A Jam néhány zenei fesztivált is rendezett a ’90-es évek elején-közepén, Jam-fesztivál néven, és itt már megcsapott a koncertszervezés szele…

– Hogyan épült fel a rádió? Tudatos volt, vagy inkább a lehetőségek hozták? Az akkori médiapiacon hol lehetett elhelyezni?

– A Rádió Jam volt az első komoly vállalkozásom, nyugodtan mondhatom, hogy itt tanultam meg az alapjait a vállalkozói létnek, gondolkodásnak. Noha amúgy zene-imádóként, műsorkészítő emberként kerültem bele, úgy alakult, hogy a főszerkesztőség mellett az ügyvezetés is hozzám került. Egy mára már nem létező helyi, közösségi, alternatív, aztán egyre kereskedelmibb rádió voltunk, ami annak idején, a ’90-es évek elején úttörőnek számított a médiapiacon. 95-től aztán egyre inkább egy mára már klasszikusabb helyi kereskedelmi rádióvá vált, amely regionális hálózattá nőtte ki magát: adóink voltak Pápán, Ajkán, Füreden és Keszthelyen, és persze a központ Veszprémben.

– A neved mára összeforrott a veszprémi zenei élettel. Miként lesz valakiből kultúraszervező?

– Tizennégy évvel ezelőtt, amikor megnyitottuk az Olivát, itt, a kerthelyiségben kezdtünk el koncerteket szervezni. Már akkor is a minőség volt cél. A gyenge-közepes színvonalú vendéglátós zenészek helyett inkább olyan előadókat hívtunk, mint Pély Barna vagy Tátrai Tibusz, vagy a Cotton Club Singers. Utóbbi zenekar egyik alapítója, László Boldizsár sokat mondogatta nekem, hogy szervezzek nagyobb koncerteket is. Beadtam a derekam, és kibéreltük az egyetem aulát, ahol aztán csináltam pár koncertet. A kezdeményezést az egyetem rektorai is támogatták. Jelentős változás volt ez, hiszen a korábbi 80–100 fős nézőszám hirtelen a tízszeresére nőtt. Ebben az időszakban számos olyan embert ismertem meg, akik később a VeszprémFest kapcsán is segítették a munkámat. Innen logikus lépés volt a Szentháromság tér és a VeszprémFest.

– Munkáid során folyamatosan valami helyi értéket teremtesz. Mennyire tudatos ez?

– Kedves, ha így látod, és örülök, ha így látszik. Amúgy persze, tudatos. Próbálok arra törekedni, hogy a vállalkozásaimmal olyan értékeket teremtsek, amelyek fontosak a környezetemnek, a városnak, ugyanakkor én is örömömet lelem bennük, úgy érzem, hogy alkothatok. Mindig a fejlődési lehetőségeket keresem. Véleményem szerint a minőség és az értékteremtés elengedhetetlen egy sikeres vállalkozás működéséhez.

– Hogyan változott a kultúra iránti érdeklődés és annak helyzete az elmúlt években a városban?

– Azt gondolom, szerencsés helyzetben van a város, hiszen számos olyan ember él és dolgozik itt, aki meghatározza Veszprém kulturális arculatát. Az elmúlt másfél évben mindenképpen erősödött a város kulturális szerepe. Olyan új, korszerű befogadó terek nyíltak, mint például a Hangvilla vagy a felújított Jezsuita-templom, vagy akár az Aréna. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egyre többet tudnak az utóbbi időben a kultúrára fordítani, ami a nézőszámokon is meglátszik.

– Mennyire segít a város vezetése a munkádban?

– Ha a VeszprémFestet nézzük, akkor a város a kezdetektől az egyik legfontosabb támogatója a fesztiválnak. A költségvetés egy részét – nagyjából 10%-át – évről-évre az önkormányzat fedezi. Az anyagiak mellett kapunk informális segítséget is, hiszen egy ilyen rendezvénnyel számtalan speciális probléma adódik, és mindez segíti a VeszprémFest sikerét. Szerintem a város sokkal erősebb kulturális kisugárzású, különösen a minőségi szegmensben, mint sok hasonló nagyságrendű, vagy kisebb, de „nagyobb hangú” település, és ez mindenképpen a város hosszú távú versenyelőnyeit alapozza meg. Ezt az ide érkező kulturális, városnéző és bárminemű turisták pontosan érzik. Veszprémnek nincs bazár-hangulata, itt tényleg polgári-civil, és minőségi kulturális miliő érhető tetten, és nem csak pusztán az épített környezetben, az épületekben vagy a parkokban. Nem az a kérdés, hogy egy városvezetés tud-e erről beszélni, hanem az, hogy valójában érti-e ezt, és hogy mit tud mindehhez hozzátenni. Mi civilek, vállalkozók, amit tudunk, azt odarakjuk.

– Van-e olyan terved, amit meg szeretnél valósítani még a városban?

– Ötleteim természetesen vannak, de most elsősorban a saját dolgaimat szeretném rendszerezni. Rengeteg olyan emberrel találkozom, akik jobbnál jobb ötletekkel állnak elő. De nagyon sok ötlet veszik el, mert az ötlet egy dolog csupán. Fontos, de nem elégséges. Az ötleteket megvalósítani – az erőforrás, a hit, az akarat, az elhivatottság és menedzsment kérdése is, és ezek sokszor nem állnak rendelkezésre, vagy nem elégséges mértékben. Nekem is tudomásul kellett vennem, hogy az ötleteim megvalósításának is vannak az erőforrások oldaláról korlátai, így ma már sokszor lebeszélem magam, vagy lebeszélnek a hozzám közel állók,  hogy belehajtsam magam és a környezetemet újabb ötletek kivitelezésébe. Van egy pont, ahol ez már kontraproduktív – ha új dolgokba vágnék, félnék, hogy a meglévőket veszélyeztetném velük, mert figyelmet és erőforrást vonnak el. Most egyelőre a meglévő dolgaim konszolidálásával, erősítésével szeretnék foglalkozni, és – hogy őszinte legyek – sokszor ezt sem érzem kevésnek.

– Úgy tűnik, téged a munka pihentet, hiszen annyi mindenben veszel részt. Mi az, amitől kikapcsolódsz?

– Feleségem szerint workoholic, munkamániás vagyok, de szerintem ez már egyre kevésbé igaz. Természetesen fontos a munka, az életem szervezőeleme, úgy gondolom, hogy „dolgom” van, de ma már, ahogy öregszem, egyre fontosabb sok minden más is. A zene – ugyan sajnos sokkal kevesebbet hallgatok, mint korábban –, egy-egy kiváló koncert, filmek, a barátok, és néhány megmaradt hobby: a snowboard, kite-surf vagy a surf, amit szinte alig vettem elő, kikapcsolnak. Furcsa, de a főzés is sokszor kikapcsol, sokat főzök barátoknak és a családomnak is. De néha csak jól esik bámulni a Balatont, rugdosni a leveleket utószezonban a mólon vagy a parton.
 

Csepely Máté
Fotó: Babják Tamás