Sokan, akik betöltjük a negyvenedik évünket, azzal át is lépünk egy bűvös határt. Ezt ki így, ki úgy éli meg. Akit eddig elkeserített, hogy a negyedik ikszbe lépett, az most kap egy pozitív megerősítést, hiszen a munkaerőpiacon negyvenesnek lenni maga a főnyeremény, akár nőnek, akár férfinak születtünk. Farkas Edittel, a veszprémi Man At Work fejvadászcég HR tanácsadójával beszélgettem.

– Előny ma a munkaerőpiacon negyvenesnek lenni?

– Határozottan szerencsés helyzet a piacon, hiszen ebben a korban az emberek többsége már túl van a családalapításon, ebből kifolyólag valószínűleg biztos pozíciót, megbízható munkahelyet keres. Emellett sokkal megbízhatóbb ő maga is, mint a mostani húszas korosztály,  amelyet divatos kifejezéssel Z generációnak hívnak. Kevés az esélye, hogy egy érettebb ember jelentéktelen előnyök miatt egyik napról a másikra váltson. Tapasztaltak, higgadtabbak, meggondoltabbak, mint a fiatalabbak, akik még sokkal szabadabban mozognak, szélsőségesen rugalmasak, de nem igazán köteleződnek el sehol, még nem alakul ki bennük a lojalitás a munkaadó iránt.

– Mi a különbség a nemek közötti megítélésben a munkaadó oldaláról?

– A férfiaknak minden életszakaszban könnyebb munkát találniuk, mint a nőknek. Ugyanakkor utóbbiaknak negyvenévesen van a legnagyobb esélyük elhelyezkedni. A gyermekszülés és az otthon töltött idő után a többség szívesen tér vissza a munka világába, és hiába esett ki 3–6 évet, az akaraterő és a motiváció szinte felülmúlhatatlan bennük. Semmilyen másik csoport nem törekszik ilyen mértékben arra, hogy megtalálja a helyét, mert tele van energiával, még van perspektívája. Újra bizonyítani szeretne, ismét, megújult erővel karriert kíván építeni. A tenni akarás felülírja még azt is a legtöbb esetben, hogy egy komolyabb időszakra kiesett az illető az adott szakmából. Léteznek olyan HR vezetők, akik ezt kifejezetten előnyös helyzetnek tartják, mert hosszú távon lehet erre a csoportra számítani. Nagy részük köztudottan túl van egy váláson, egyedül neveli a gyermekét, biztos munkahelyet keres, azt tartja szem előtt, hogy hosszú távú megélhetése legyen. Pozitív változás lehetne, ha a munkáltatók felismernék, hogy sokszor a maguk malmára is hajtanák a vizet, ha az egyedülálló anyák munkaidejét rugalmasabban kezelnék, nem mennyiségében, csak elosztásában. Emiatt nem kellene elveszíteni egy tehetséges, komolyan vehető alkalmazottat.

– Milyen területen keresik ezt a korosztályt?

– Minden szakterületen. A betanított munkástól kezdve a felsővezetőig. Előszeretettel vesznek fel például operatív munkára 35–50 év közötti hölgyeket. Ha egy gyárat vagy üzemet veszünk alapul, akkor annyit le lehet szögezni, hogy a nőket elsősorban a HR, a pénzügy, a kontrolling és valamennyire a logisztikai területeken alkalmazzák előszeretettel, míg a férfiak inkább az imént említett logisztikán, termelési területeken, a mérnökségben és az IT pozíciókban helyezkedhetnek el könnyedén. De vezetői állásokba még napjainkban is a férfiak kerülnek be elsősorban, a nőknek sokkal nehezebb bejutni irányítói munkakörbe. Rengetegen jelentkeznek vezető pozíciókra egyébként, beosztottnak annál kevesebben, pedig igény van rájuk.

– Milyen a mentalitása egy negyvenes munkavállalónak?

– Amint az imént említettem, egy munkaadónak a lehető legjobb: a negyvenes még bele mer vágni új dolgokba, gyorsan tanul, hajlamosabb az elmélyülésre, nem távozik hónapok után, fontos neki a siker, de a megbízhatóság is. Ambiciózus, motivált, tapasztalt. Egy pályakezdő ugyan fiatal és esetleg gyors, viszont sokszor előfordul, hogy ha nem olyan a fizetés, vagy a tevékenység, amire számított, akkor inkább kilép. Kitalálja, hogy többet akar, folytatja a tanulást, vagy több pénz tud keresni, és akár egy ötezressel többet kínáló ajánlat miatt továbbáll.

– A nyugati országokban is hasonló a helyzet ezen a téren?

– Részletes információkkal nem rendelkezem, de bizonyára hasonló. Azonban azt biztosan tudom, hogy ha valaki egyszer kimegy itthonról, mert megszerez egy jól fizető állást külföldön, akkor valószínűleg nem jön haza, maximum rokonlátogatásra, vagy ha tragédia történik a családban. Nem egy ilyen sztorit ismerek, sajnos. És azzal nem lenne baj, hogy a munkavállalók kint is szerencsét próbálnak, dolgoznak, megélnek. Az a tragédia, hogy nem látják értelmét a hazaköltözésnek.
 

Szabad Eszter
Fotó: Babják Tamás