a város arca
Arcvonal
DR. BOGNÁR KATALIN
Vissza kell térnünk az eredeti szerepeinkhez

Testünk és szellemünk karbantartása mellett a lelkünkre is ugyanolyan nagy hangsúlyt kell fektetnünk ahhoz, hogy megőrizhessük az egészségünket – vallja Dr. Bognár Katalin homeopata, akivel a negyvenes korosztály egészségi állapotáról beszélgettünk.


– Mit tapasztal a praxisában: milyen állapotban vannak a negyvenes betegei?

– Sajnos zömében rossz állapotban vannak a negyvenes betegeim. Mint homeopata és hagyományos kínai gyógyász úgy vélem, a betegségek nemcsak önmagukban léteznek, hanem mindig jeleznek, utalnak valamire. Ma az egész társadalomban azt tapasztaljuk, hogy az emberiség az egészségromlás irányába tart: mindenki folyamatosan rohan, nincs idő a befelé fordulásra, harmóniára – mindez rettentően megterheli a szervezetet. Ráadásul a szerepek is felcserélődtek. Az anyák nem tudnak igazán anyák lenni, mert anyagilag rászorulnak a munkára, és sok esetben az apák sem töltik be a családfők szerepét. Összemosódtak a feladatok és a szerepek, felgyorsult a világ, amelyhez nem vagyunk képesek alkalmazkodni, mert genetikailag nem erre vagyunk kódolva. Nem véletlenül van egyre több probléma a nemzéssel is: míg a társadalom kitolná a határokat, addig az egészségi állapotunk lerövidíti azokat. Mindezeknek a hatása meglátszik a negyvenes pácienseimen is. Ugyanakkor szerencsére látom a fényt az alagút végén, pont ebben a korosztályban: ők azok, akik egyre inkább kezdik felismerni a helyzet tarthatatlanságát, és megpróbálnak visszatérni az eredeti természetünkhöz.

– Észlelhető különbség abban, hogy melyik nem képviselői vannak jobb, illetve rosszabb állapotban?

– Míg régebben köztudott volt, hogy a férfiak vannak rosszabb állapotban, ez az arány mára változik: egyre inkább észrevenni a nőkön is a betegségek jeleit, noha részben még mindig igaz az, hogy őket talán egy kicsit keményebb fából faragták. De ha így folytatjuk az elférfiasodást, fel fogunk sorakozni hozzájuk.

– Nyilván mindezzel összefüggésben áll az is, hogy egyre inkább hajszoljuk a sikert…

– A sikert is, de a legtöbben a megélhetésükért küzdenek. Ez persze nem az ő hibájuk, a társadalom és a világ alakulása kényszeríti őket erre. Egyszerűen olyan nagy mértékű információáradattal szembesülünk naponta, amelyet sem feldolgozni nem vagyunk képesek, sem pedig szelektálni belőle. Ezt csak akkor tudnánk megtenni, ha elcsendesednénk, és befelé figyelnénk. Nagyon nagy probléma, hogy másoknak, a médiának próbáljuk meg elhinni, hogy nekünk mi a jó, ahelyett, hogy önmagunkra figyelnénk. Az embereknek meg kellene tanulniuk döntéseket hozni ebben az iszonyatosan megterhelő információdömpingben, és nem a félelmeikre támaszkodniuk. Nemcsak az anyagi oldalt kellene figyelembe vennünk a döntéseinknél, hanem a másik oldalt is. Sajnos ebben a korszellemben a pénz a minden, a társadalom többnyire még mindig csak azt a fajta sikert képes tisztelni, amelyik anyagi vonzattal jár. Holott az élet célja nem ez lenne – mindez csupán egy nagyon szűklátókörű nézet, amelyért óriási árat fizetünk.

– Ön szerint mi az, amit leginkább feláldozunk a sikerért?

– A lelkünk fejlődését, ami a családi környezetünkben és az életterünkben valósul meg. Semmi nem véletlen. Mindenki  számára az adott körülmény kiválóan alkalmas az életfeladat megvalósítására. De sajnos sérülnek a kapcsolataink, érzelmek irányítanak, és nem érzetek. Kevés az idő a családi életre és a gyerekekre. Tőlük vesszük el a legtöbb időt és energiát, amit aztán a munkára fordítunk, annak ellenére is, hogy tudjuk, ez rettentően rossz. Ezzel összefüggésben pedig az egészségünk is sérül.

– Említette, hogy a negyvenes korosztály egyre tudatosabban vigyáz az egészségre. Miben nyilvánul meg ez pontosan?

– Az elsődleges megoldás továbbra is csak anyagi szinten jelent meg. Természetesen már ez is fontos lépés, de ha a test, a lélek és a szellem hármasságát vesszük, akkor azt kell mondjam, a szellemre és a lélekre még kevés figyelmet fordítanak az emberek. Az egészséges táplálkozás és a testmozgás kultúrája azonban egyre inkább terjed Magyarországon, és ez mindenképpen dicséretes. Én egyébként meglehetősen tudatosnak tartom a magyarokat. Alkalmam nyílt több országban is megfordulni a világban, és azt látom a pácienseimen, hogy sokkal tudatosabbak, mint a környező nemzetek polgárai. Sokkal tájékozottabbak a természetes gyógymódokról is. De anyagilag még mindig keretek közé vannak szorítva, emiatt nem mindig tehetik azt, amit szeretnének. Másfelől időszűkében vannak, ami szintén nem könnyíti meg az egészséges élet útjára való lépést, de aki szakít magának egy kis időt, az általában józan döntéseket tud hozni e téren.

– Mennyire van igény és lehetőség a rekreációra?

– Úgy látom, hogy óriási. Ráadásul élnek is vele az emberek, hiszen egy-egy hosszú hétvégén például tömve vannak a wellness szállodák. Csakhogy lényegében még ez is az anyagi gondolkodásunkat tükrözi, kis mértékben a szellemet, de az egészség megőrzéséhez a lélek ápolása is elengedhetetlen. Nagyon fontos lenne, hogy elgondolkodjunk a férfi és női szerepeken, hogy a család szenthármasságát – apa, anya, gyermek – igyekezzünk megteremteni. Jellegzetes hiba, amit a negyvenes szülők körében tapasztalok, hogy sokszor nem értenek a gyerekneveléshez. Nincsen rá elég idejük, nem foglalkoznak vele annyit, amennyit valóban kellene, emiatt persze lelkiismeret-furdalásuk lesz, így azzal próbálják kárpótolni, hogy mindent megengednek nekik, és mindenben kiszolgálják őket. Pedig hosszú távon az tenné a legjobbat, ha mégis csak velük töltenék az időt. De már ez is alakulóban van. Sok családnál látom, hogy nagyon sokat foglalkoznak gyermekükkel, csak sajnos gyakran nem jól meghatározott értékrend szerint. A csemete az „Úr” , minden az ő akarata  szerint történik, és ez bizonytalanná teszi, hiszen maga sem tudja, mit akar. Ettől irányvesztett, bizonytalan, szorongó lesz.

– Összességében mit ajánlana, mire figyeljenek oda a negyvenesek, hogy egészségesebbek, harmonikusabbak legyenek?

– Egyrészt mindenképpen figyeljenek oda arra, hogy mit esznek: érdemes korlátozni a tej, a glutén és a cukor fogyasztását. Másrészt nagyon fontos a testmozgás, hiszen az is a harmónia felé visz: olyankor képesek vagyunk egy kicsit kikapcsolni, lecsendesedni, elmélyülni a gondolatainkban. A legjobb a természetben végzett mozgás, és általánosságban is azt javaslom, hogy minél több időt töltsünk a természetben, mert mindenképpen jótékony hatással van ránk. Lassuljanak le, esténként próbálják meg összegezni a napjukat: a lelkiismeretükre hallgatva gondolják át, mi az, ami jól sikerült, mi az, amin még változtatni kellene. Nézzék meg, milyen tartalommal sikerült megtölteniük az életüket, melyek azok az értékek, amelyek mentén élni szeretnének. Ez nagyon fontos, hiszen a rohanó világ éppen ezt veszi el tőlünk. Figyeljenek oda az emberi kapcsolataikra, és ha valami kezd elromlani, akkor próbálják meg rendbe hozni. Ne kizárólag a külvilágban keressék a hibákat, hanem magukban. Senkivel nem történik semmi ok nélkül. Ne mást próbáljanak megváltoztatni, mert az úgysem fog menni, hanem magukat. Ha ez sikerül, akkor a környezet is változni fog, mert az egész világ kölcsönhatásban áll. Sok kicsiből adódik össze a nagy: ezek összességével tudunk az egészséges élet irányába haladni.

 

Bertalan Melinda
Fotó: Babják Tamás