A siker eléréséhez nem azt kell nézni, hogy hol vagyunk, hanem hogy merre tartunk. Körmendi György szerint a megfelelő hozzáállás mellett egy jó adag szerencsére és kurázsira is szükség van.

– Jelenleg milyen céget irányít? Mivel foglalkoznak?

– Tíz éve a Clementine Consulting – korábban SPSS Hungary – nevű informatikai vállalkozást vezetem, amely részben szoftverek forgalmazásával, és az ezekkel kapcsolatos tanácsadással, oktatással és fejlesztéssel foglalkozik. Adatbányászati és statisztikai elemzést is nyújtunk ügyfeleinknek, amelyeket főleg bankok, biztosítók, telekommunikációs cégek és más nagyvállalatok vesznek igénybe. Tevékenységünk túlnyomó része pillanatnyilag Magyarországhoz kötődik, de szeretnénk a nemzetközi piacra is kilépni.

– Mit tekint Ön sikernek?

– A legtöbb nagy dolgot csapatok valósítják meg. Szerintem minden cég sikerének kulcsa főleg az emberekben, a munkatársakban és a vállalati kultúrában van. Az igazi sikernek azt tekintjük, amikor olyan egyedi dolgot sikerül létrehoznunk, amelyet nemcsak Magyarországon, de a világon sem sokan valósítottak meg. A szöveg és hanganalitika területén van egy termékünk, amelyet mi készítettünk el először magyarul, amúgy csak néhány nagy világnyelven létezik hasonló. Erre például büszkék vagyunk.

– Mit kell tenni a sikerért?

– Van egy képesség, amit kicsit irigylek pár embertől a környezetemben, hogy kitartóan építkezve minden nap hozzátesznek a dolgaikhoz, így egy szép napon arra ébrednek, hogy hatalmas dolgokat értek el.  Aztán persze fontos a képzettség, a szociális képességek, a mentalitás. Fontosak olyan „soft-skill”-ek is, mint az empátia, és szeretek egy olyan világban hinni, amelyben – legalább hosszútávon – az üzleti és magánemberi etika is a siker segítője. És végül a szerencse. A szerencse kell a sikerhez. Sokan küzdenek ezzel. Egy jó barátom szerint az embernek ez jön az életében, és nem is olyan ritka, mint a lottóötös – akár kisebb a szerencse, akár nagyobb. A kérdés pedig az, hogy az addig felvértezett képességek és tudás alapján tud-e az ember élni a lehetőségeivel? Azt gondolom, hogy az embernek mindig adódnak lehetőségek az életében, amelyek szembejönnek, és ha nem is sikerül mindegyikkel élni, de ha meg tudja ragadni valamelyiket, akkor talán el tud érni valamit.

– Honnan kapta ön ezeket az értékeket?

– A családomnak nagyon sokat köszönhetek, hiszen az édesanyámnak és édesapámnak nagyon fontos szerepe volt a világlátásom kialakulásában. A veszprémi Lovassyba jártam iskolába, amely akkor és most is az egyik legjobb vidéki középiskola. A legfrissebb felmérésben a budapestieken kívül egyedüliként került be a top 10-be. Szerintem ez elképesztő dolog, és nem biztos, hogy mindenki tudatában van annak, mekkora érték, hogy egy ilyen rangos iskola működik a városban. Az életemben az egyetemnél is nagyobb jelentősége volt. Sok kiváló iskola létezik ezen kívül, de a Lovassy különleges szellemiséggel rendelkezik – ez egyébként nem mindenkit érint meg. A baráti köröm egy jelentős része is öregdiák, ők például jól értik ezt. Vannak aztán olyan dolgok, amelyeket az ember később, a munkája során, kollégáitól, vagy éppen a kudarcaiból tanul meg. Az én felnőtté válásom a rendszerváltozás idejére esett, akkortájt nagyon kevesen rendelkeztek néhány, ma már nem túl ritka képességgel, például a kurázsival, a jó értelemben vett merészséggel. Pedig egy vállalkozónak – de szinte mindenkinek – fontos személyiségjegye ez a boldoguláshoz.

– Mi kell ahhoz, hogy életképes legyen a cég?

– Cégvezetőként nem azt kell kitalálnom, hogy ma mivel keressem a pénzt, hanem azt, hogy holnap miből fogok profitálni. A pékek vagy a temetkezési vállalkozók holnap is körülbelül ugyanazt teszik majd, de az én szakmámban minden gyorsan változik, ezért meg kell próbálni előre gondolkodni. Ma csendes forradalom zajlik az informatikában, hiszen minden nap jelennek meg fantasztikus új dolgok, a gépek egyre okosabbak és fejlettebbek, ami rendkívül izgalmas, de ha versenyképes akar az ember maradni, akkor mindenképpen tájékozódni, tanulni kell, mindig újragondolni magunkat. Nagyon fontos, hogy víziónk legyen arról, mit is szeretnénk csinálni. Fiatalabb koromban főleg magamat szórakoztattam ezekkel, de aztán rájöttem arra, hogy az elképzeléseim másokat, a munkatársakat is inspirálni tudják, így jó csapatként tudunk működni.

– Mi a szakma szépsége?

– Ahogy korábban említettem, minden nap fejlődik a szakmám. Ha elolvasom a napi híreket, mindig találok olyat, hogy megint létrehoztak valamit, ami tegnap még nem volt. A laikus embereknek ez sokszor fel sem tűnik, de sok új szolgáltatás mögött mindig valami adatokon alapuló gépi intelligens rendszer van. A szemünk előtt jönnek ki az okostelefonok szoftverei, mint például a Google asszisztense, amelyik szól, hogy előbb induljak a reptérre, mert dugó van, vagy az iPhone „Sirije”, amelyik kérdésemre megmondja, hogy holnapután Brüsszelben kell-e majd nekem esőkabát? Ez nekem nagyon izgalmas, és elképesztő. Ha ehhez hasonlókban részt tudunk venni akár egy kis magyar nyelvű fejlesztéssel, az minket büszkeséggel tölt el. Persze másfelől, ha nem vagyok elég versenyképes, elég jó, akkor gyorsan vége a dalnak, de ez ettől kemény. Ki tudta például tíz éve, hogy mi is lesz a Facebook? És nem csak az fontos, hogy kinek a legjobb a fejlesztése, hanem kinek sikeresebb az üzleti modellje. Van, aki azt mondja, ez kegyetlen, én azt mondom szép.

– Szabadidejében mivel foglalkozik?

– Igazából az a fajta tevékenység, amit végzek, könnyen ki tudja tölteni akár az ember éjszakáit is, ha nem figyel, de persze fontos az embernek néha kikapcsolódni. Kiterjedt baráti köröm van, akikkel elég sok programot szervezünk. Vagy ha erre nincs energiánk, akkor legalább egy nagy beszélgetés egy veszprémi kocsmában, vagy valahol a Balaton-parton. A zenélés különböző ágai régebben sokkal intenzívebben voltak jelen az életemben, mint ma, talán lesz ez még másképp. Kürtön és trombitán játszottam, sok évig a veszprémi ifjúsági fúvószenekarban is, azért hébe-hóba ma is előveszem a hangszert. Emellett különböző veszprémi kórusokban is énekeltem. Mostanában a kevés szabadidőmbe a főzés és a gasztronómia, és némi sport fér.

Gesztesi Ákos
Fotó: Babják Tamás