Advent időszakában kicsit megáll az élet, lassul az idő, a lélek magába száll.
Talán az ember egy pillanatra megérti a létet, ha a lelkét áhítat járja át.
Lehet ez egy daltól, egy emléktől, vagy akár egy illattól…
Hogy mi a legjobb az ünnepekben? Kétségtelenül a várakozás.
Reggel van, borongós, ködös reggel…mégis, különös izgalommal teli a szívem.
Noha, nem mindenkinek van már otthon adventi kalendáriuma, mégis tudjuk, hogy minden napban lehet valami apró kis csoda, ami meglehet ott van az év többi napján is, csak most sokkal jobban észlelhető és jelentőségtelibb.
Ahogy elindulok munkahelyem felé, a nap még nem kelt fel teljesen, de már olykor-olykor megmutatja ködfátyolán átszűrődő kis sugarait. A város ébred, ablakokban már világítanak a fények, kezdik házukat feldíszíteni az emberek, ezzel is készülve az ünnepekre.
Befordulva az utcába, kis bölcsődénk ablakaiban is már ott díszelegnek a kis hópelyhek, párkányon a gyertyák.
Apraja-nagyja, együtt, közösen készül Adventre, pont úgy, mint egy nagy család. Meghitt pillanatok ezek, ahol a szeretet tart minket a tenyerén.
Hiszem, hogy minden gyermek egy kis csoda, egy különleges kis lélek, és a maguk kis tisztaságával még többet tudnak hozzáadni a karácsony szelleméhez.
Ahogy a napunk elindul és felcsendülnek az ünnepi dalok, ahogy látni arcukon a boldogságot, hogy hisznek abban, amiről énekeltünk, reményt ad arra, hogy bármennyire is sok a rossz kint, ha belül a szíved mélyén hiszel az angyalban, aki meglátogat és követed azt a csillagot, baj nem lehet.
Minden felértékelődik. A karácsony boldogsága a remény, szelleme a béke és szíve a szeretet.
A kicsik persze várják az ajándékokat, talán első igazi, megélt karácsonyuk lesz, amit ésszel is felfognak már. Listát ugyan még nem írnak, de annál nagyobb örömmel készítik az ajtódíszt, a mézeskalácsot és csillogó szemekkel mutatják apának és anyának milyen szépet készítettek.
Ilyenkor bizton állítom, mindannyiunkban vissza-visszatérő emlékek foszlánya jelenik meg lelki szemeink elött, hogy mi felnőttek gyerekként hasonlót éltünk meg. Időutazás egy olyan korszakunkba, amikor még nem az volt a lényeg milyen nagy és milyen drága, hanem szimplán a feltétel nélkül adott meglepetés, amit egy örömkönnyel és egy öleléssel viszonoztak nekünk.
Valahol mindenki a gyerekkora fényét és varázslatát akarja újra átélni.
Nem szabad hagyni, hogy az ünnepből kikopjon a lényeg, az arra jellemző misztérium, amikor a szürke hétköznapokból valami olyan belső dimenzióba kerülünk, ahol mindannyian ugyanannak a szentségnek a részeseivé válunk.

Polgár Martina