Sok évvel ezelőtt egy közeli barátnőm elmesélt egy történetet, ami nagyon megérintette őt gimnáziumi évei alatt. Egy tanára mesélt német órán arról, hogy a családi karácsonyuk nem sokban különbözik hétköznapi estéiktől, mikor együtt ülnek a vacsoraasztal körül. Négy gyermeket nevelnek, és minden este különös figyelmet fordítanak arra, hogy együtt legyenek, beszélgessenek, figyeljenek egymásra. És ezt karácsony szent estéjén is ugyanígy teszik.
Adri barátnőmék négy gyermeket nevelnek azóta békében és szeretetben a férjével, talán pont úgy, ahogy annak idején elképzelték.
Karácsonykor fokozódik vágyunk a melegségre, fényre, szeretetre, központba kerül ezek megléte vagy a hiánya. Bizony igaznak látszik, hogy amit nem táplálunk egész évben, az csak úgy magától nem tud felragyogni.
Mély kapcsolódás önmagukkal és a környezetünkkel létszükségletünk, meg kell, hogy találjuk a módját minden nap, hogy megnyíljon a szívünk, és szellemünk szabadon szárnyaljon.
Bele vagyunk vetve a világba. Van, akinek adottság az érzelmi biztonság, van, akinek vágyálom. Hozott anyaggal indulunk, néha csak árnyalatnyi változtatások lehetségesek.
Ez a változtatás lehet a képzőművészettel való foglalkozás, láthatót kreálni a láthatatlanból. E folyamat maga a menedék, csodákat teremt kint is, bent is. Nap mint nap látom a hozzám járó diákok arcán ennek örömét, ragyogását a szemeikben.
Nagyon fontosnak érzem, hogy ebben a szellemben tartsam a rajz és festészeti foglalkozásokat, amikre heti rendszerességgel jönnek el kicsik, nagyobbak és felnőttek. Együtt rajzolunk, festünk, nemezelünk, és az aktív jelenlét közben mindig megszületik a Fény, mint karácsonykor.
Szitási Zsuzsanna
vizuális kultúra tanár