Ünnep
1.
Voltam-vagyok: időtlen idők meredélyein
szállongó por-hamu, testtelen táj
Kietlen sziklák, völgyükben
kígyódzó víz, hűs adó forrás -
Mindenné kicsit válni tudtam,
csak lenni semmi se igazán.
Mert oly sokat tudunk, mit
tudnunk sohase szabadna,
a tekintet oly szórt lehet -
S az út során kiszáradhat
a táj - mily zuhanások!
Mily hangtalan nedv-törések
S előre vélhetetlen borzalmak
törhetnek reánk.
Látnunk kell milliónyi viszonylatot
mi átsző embert, állatot, s az
ózondús légteret; minek legnagyobb
részéről közülünk senki sem tehet:
mégis, a legnagyobb modulatlanságon
is átsüt mardosó, kegyetlen bélyegük!
2.
Létem hasadékain keresztül
néha hatalmas terekre láttam,
anélkül, hogy kinyitottam volna
szemem. Vakító fényesség perzselt
végig; ömlött befelé a réseken,
s érző részt magának nem talált.
Zuhantak egymásra egyre a képek;
a végső élességűre kevert színek
nem hívtak, vonzottak csupán
bolyongó részeket; hangfolyamok
robaja fojtott el megszólalhatatlan
kérdéseket, s válaszra semmi sem
várt. Minden mozdulat az egész
teret hasította, tenger-moraj volt
valahány csobbanás; e kavargó
időtlenségben mindegy volt,
mozogsz vagy állsz, lüktető
hullámzás, langy közeg-áramlat
mindent egyforma hittel mosdatott.
3.
A leggondosabbnál is gondosabb,
ám mégis érzések, szeretet nélküli
kezek - millió évek milliárd sikeres
s meddő kísérlete fomált, s alakított
ilyenné minket. Kaptunk mindent,
mink van most, s hozzá minden
sejtünk legmélyére beépült vak hitet,
mi fenntart valahol, lebegtet zöld
mezők felett, erőnket hitetve velünk,
hogy aztán sötét, foszladozó
szakadékba ejtsen. Egyívű zuhanás.
Föl, majd alá, alá; s ne csak a percet,
az ívet, s abban magadat is lásd -
s várj. Várj, ha tudsz még várni, ha
vagy még a reménylő, ki vár, és sejti
az időt, mi majd kitár - s kitárja idejét
rejtező csillagoknak, mik néha váratlan
felragyognak - s tartanak villanó
pillanatok gyönyörű, láttató egén....
Poller Imre
Dorka Energy Art: Galaxis
Doka Energy Art: Azurfény
Fotó: Polgár Martina
Fotó: Polgár Martina