Édesapja inspirálására vágott bele a kézilabdába Fekete Dávid. Beszélgetésünk közben egyértelművé válik számomra, ambícióból, elhivatottságból nincs hiány. A célorientált fiatal balszélső most a Telekom Veszprém KC-ben bizonyíthat. 

‒ Kilencévesen ismerkedtél meg közelebbről a sportággal, de előtte sem volt ismeretlen számodra.

‒ A budapesti Elektromosban kezdtem el kézilabdázni, ahol édesapám, a válogatottban is szereplő Fekete Gábor is játszott. Itt minden a rendelkezésre állt ahhoz, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Eleinte természetesen még nem fogalmazódtak meg bennem hatalmas célok, csupán játéknak, szabadidős elfoglaltságnak tekintettem. Nem tartott sokáig ez az időszak, fokozatosan erősödött bennem az az érzés, hogy komolyan szeretnék foglalkozni ezzel a sporttal. Nagyon megszerettem az évek alatt, életem fő irányítójává vált.

‒ Mikor érezted úgy, hogy ez már nem csak szórakozás?

‒ Az országos utánpótlás versenyek mindig megerősítettek abban, hogy jó utat választottam. Egy alkalommal a magasabb korosztályos csoportban sikerült győzni, jól esett, hogy ilyen szép eredményt értünk el. Talán ettől kezdve lettem még elhivatottabb a kézilabda iránt. Ekkor három éve sportoltam rendszeresen.

‒ Ebben a korban inkább a haverokkal való lógás a jellemző. Nem hiányzott?

‒ Ha most visszagondolok, úgy érzem, jót is tett, hogy nem a barátokkal töltöttem el az üres óráimat. A rendszeres sport miatt nem volt sok szabadidőm. Talán ennek is köszönhető, hogy barátaim többsége a kézilabdához köthető. Öröm volt számomra, hogy a sport folyamatos elfoglaltságot jelentett az iskola mellett, így voltak teljesek a mindennapjaim.

‒ Ezzel együtt járt a tudatos sportkarrier-építés is?

‒ Először az lebegett célként előttem, hogy akkori otthonom, az Elektromosból lett Pler KC csapatában szerepeljek az NB 1-ben. A kitartó munka ellenére ez nem jött létre, elkerültem a csapattól. Folyamatosan edzettem, küzdöttem és vártam, mi sül ki mindebből. A korosztályos válogatottba mindenképp be akartam kerülni, ez sikerült is.

‒ Mi volt a következő lépés?

‒ Nagy ugrás volt a karrieremben, amikor átkerültem Veszprém NB/1 B csapatába. Abban az évben sikerült is megnyerni a bajnokságot. Tavaly Vácott játszottam le első NB 1-es szezonomat. Sokat dolgoztam, aminek eredményeként idén visszakerülhettem Veszprémbe, ahol a nagy csapatban is számítanak rám.  

‒ Mindig balszélsőként játszottál?

‒ Az utánpótlás tornákon az irányító és az átlövő pozíciókat is kipróbáltam, de a termetem keretek közé szorított, így kerültem a szélre.

‒ Meglehetősen erős „konkurenciát” kaptál ezen a poszton Veszprémben.

‒ Iváncsik Gergő és Christian Ugalde a két fő ember a balszélen. Nagyon jót tesz a fejlődésemnek, hogy ilyen világklasszisokkal dolgozhatok együtt. Folyamatosan segítenek,  de közben én is le tudom lesni a mozdulataikat. Teljesen más szinten játszik a Veszprém, mint amit megszoktam. Rengeteget kell fejlődnöm és tanulnom mindennap, legyen az védekezés, helyezkedés, labdaszerzés, cselek, mozgások, ugrások, lövések.

‒ Nincs lehetőséged minden alkalommal játszani. Ez mennyire rossz érzés?

‒ Ez a realitás, vannak ütközetek, amikor nincs ott a helyem a pályán. Persze, mindig szívesen játszanék, de az edző dolga, hogy felmérje, mikor állok készen, mikor tudok segíteni a csapatnak. Nem bántódom meg, ha nem kerül rám a sor, mert a kispadról addig is figyelhetem a többiek játékát.

‒ Milyen a hangulat az edzéseken? Befogadtak?

‒ Nagyon élvezem, hogy folyamatosan bizonyítanom kell. Kicsit fura érzés, nem mindig sikerül azt kihozni magamból, amit szeretnék. Minden edzésen maximális koncentráció szükséges, fel kell készülni az adott hét mérkőzéseire. Két évvel ezelőtt egyébként már részt vettem néhány edzésen. Most már elmondhatom, hogy erősödik a kapcsolat a játékosokkal.

‒ Az első alkalommal, gyerekként még szivacslabdával rezegtetted meg a hálót, most pedig az ország legnagyobb csapatában szerzed a gólokat.

‒ Régen volt az első gólom, de emlékszem, nagyon felemelő érzés volt, bár azon a  mérkőzésen csúnyán kikaptunk. A Veszprémnél eredményesnek lenni természetesen más. Ez jobb.

‒ Ezzel párhuzamosan a junior válogatottban is meg kell állnod a helyed.

‒ Ott  más feladatok nyomják a vállam, szerencsére stabil kezdőjátékosnak mondhatom magam.

‒ Mennyi elfoglaltságot jelent a kézilabda?

‒ Ez attól függ, mennyi mérkőzést kell játszani egy héten. Akadnak hetek, amikor 8‒9 edzést is tartunk. Nagyon tudatosan építik fel ezeket az edzéseket, vannak fizikai és mentális felkészülési időszakok is. Nekem inkább ez utóbbi fárasztó, nagyon kell koncentrálni.
Volt már „néhány” hétvégém, amit a kézilabdának szenteltem, de ez nem lemondás, hanem befektetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozhatok, amivel szeretek. Ezzel együtt mindig megtalálom a módját, hogy tartsam a kapcsolatot a családdal, barátokkal és jusson idő a kikapcsolódásra is.

‒ Milyen jövőképet látsz magad előtt?

‒ Nehéz erről beszélnem. Szeretnék minél többet kihozni a kézilabdából, stabil játékossá válni a Veszprémnél, illetve szerepet kapni a felnőtt válogatottban is. Tavaly vizsgáztam angolból, de a német nyelvvel is megismerkednék. Ha úgy alakul, a Testnevelési Főiskolát is elkezdeném. Egyelőre a jelenlegi feladatomra koncentrálok, száz százalékosan arra összpontosítok, hogy minél többet tanuljak meg abból, amit úgy hívnak: kézilabda.

Cseh Zoltán
Fotó: Babják Tamás