Vajon mi jellemzi a mai Y és Z generációs egyetemista fiatalokat, és mit nyújthat nekik a hazai, helyi intézményrendszer tehetségük kibontakoztatásához? Ezekről beszélgettünk Dr. Kocsis Lászlóval, a Pannon Egyetem rektorhelyettesével.

– Egyetemi oktatóként mit tapasztal, milyenek a mai fiatalok?

– Felsőoktatási körökben általános vélemény, hogy egyre romlik az ifjú generációk minősége, én azonban nem fogalmaznék ilyen sarkalatosan. A modern körülményekhez alkalmazkodva változott meg az ifjúság is. Ők már nem azokon az információs csatornákon tájékozódnak, mint a korábbi generációk: nyomtatott sajtót kevésbé olvasnak, könyvtárba ritkán járnak – persze tisztelet a kivételnek –, sokkal inkább az elektro-kommunikációs platformokon informálódnak, amelyek sokkal gyorsabbá, tartalom szempontjából pedig rövidebbé teszik a kommunikációt. Semmivel sem rosszabb tehát a mai generáció, csupán másak a körülmények, így nekünk is más hozzáállással kell közelítenünk hozzájuk mind az oktatásban, mind az életben.

– A kutatások ugyancsak arra intenek, hogy nem szabad leírni az új generációkat: bár a mai fiatalok időnként önimádónak és türelmetlennek tűnnek, a kapcsolatok nagyon fontosak számukra, ahogy olykor komoly társadalmi ügyek mellett is elköteleződnek. Ön hogy látja, mennyire fedi le ez a valóságot?

– Mindig igyekszem beszélgetésbe elegyedni a fiatalokkal, érdeklődni arról, mi foglalkoztatja őket. Ha sportról és zenéről van szó, könnyen megtalálom velük a közös hangot, de kulturális téren is nagy érdeklődést mutatnak. Társadalmi kérdésekkel már inkább csak egy szűk réteg foglalkozik, a gazdasági kérdések viszont nagyon érdeklik őket. Azt kell látnunk, hogy rengeteg hatás éri őket, állandó információözön zúdul rájuk, egymás között is. Bár nem olvastam a legfrissebb kutatási eredményeket, abban biztos vagyok, hogy egy mai fiatal napi szinten legalább 200 emberrel tartja a kapcsolatot a rendszeren keresztül, míg ez korábban a családot leszámítva a 10 főt sem tette ki. És akkor még a közösségi felületekről nem is beszéltünk. Ez hihetetlen nagy különbség, érthető, hogy mások. De nem rosszabbak, ugyanolyan sokszínűek, mint az elődeik: vannak köztük tehetségesebbek és lustábbak, olyanok, akik már egész korán képesek egy témára fókuszálni az érdeklődésüket, és olyanok is, akik egészen a felsőfokú tanulmányaik végéig szétszórtak maradnak, csak utána eszmélnek.

– Milyen lehetőségeik vannak a tehetségük kibontakoztatására országosan és helyi, egyetemi szinten?

– Országosan és intézmények szerint is különböző szintjei vannak a tehetséggondozásnak. Nagyon sok esetben a felsőoktatási intézmények foglalkoznak a középiskolai tehetségekkel is, országos és intézményi körű szakmai versenyeket szerveznek számukra, illetve különböző szakköröket és olyan jellegű tehetséggondozó tevékenységeket hirdetnek meg, ahol megtalálhatják az érdeklődési körüknek megfelelő utat. Ezzel egyébként nagyon jól be is lehet hozni a hallgatókat a felsőoktatási intézménybe. Ennek a következő szintje, amikor már a felvett hallgatókkal kezdünk el foglalkozni. Ez történhet szakkollégiumokban, különböző szakkörökön, mentorprogramokon, vagy éppen a Tudományos Diákköri Konferencián, ahol a hallgatók országosan is megmutathatják, mire jutottak a tehetségükkel. Emellett nagyon sok nemzetközi verseny is várja a hallgatókat. Még egy szintet lépve, a doktoranduszok esetében – akik tulajdonképpen egy kiválasztott elit –, már sokkal közvetlenebb kapcsolat alakul ki a konzulens és a hallgató között, az igazán tehetségesek pedig rengeteg konferencián vesznek részt, és akár nagyon korán komoly tudományos eredményeket publikálnak. Természetesen akkor sem szabad megfeledkezni a fiatalokról, amikor a tanulmányaik végén fiatal oktatóvá, kutatóvá válnak egy intézményben, mert nekik ugyanúgy támaszra van szükségük ahhoz, hogy még jobbak lehessenek nálunk. A cél ugyanis ez: hogy a következő generációból még nagyobb tudású emberek kerüljenek ki, hiszen ez viszi előre a társadalmat.

– Kifejezetten keresik a tehetséget?

– Úgy vélem, nálunk mindkét oldalról működik a dolog. A fiatalok is keresik a lehetőségeket, hogy kipróbálhassák magukat a számukra vonzó területen. Nagyon nagy a versenyszellem a mai fiatal generációban, és ez szerintem kifejezetten jó. Másrészt mi is keressük a tehetségeket, hiszen az oktatói-kutatói utánpótlásnak is ők a fő bázisa. Az teljes mértékben az oktatók felelőssége, hogy a saját területükön észrevegyék a tehetségeket, és figyelmet fordítsanak rájuk. Úgy gondolom, intézményünkben ez egészen professzionálisan működik. Ezt mutatják az eredményeink is. Persze nincs olyan rendszer, amelyen ne lehetne javítani. Mert nem elég a kiemelkedő tudással rendelkező, tapasztalt tehetséget megtalálni, meg is kell tartani a rendszerben. Jelenleg éppen ez jelenti a legnagyobb kihívást az intézményeknek és a kutatóbázisoknak, hiszen a vállalati szféra, a nyugati kutatóintézetek is szívesen fogadják őket, amire az ösztöndíjprogramok rá is erősítenek. Magyarországon nagyon sok ösztöndíjprogram működik, noha ezt illetően az intézményünkkel nem vagyok teljesen elégedett. Sokkal több hallgató jelentkezését várnám ezekbe a programokba. Persze ennek megvan az a veszélye, hogy a hallgatók aztán nem térnek vissza, más intézményben kezdenek el dolgozni, de enélkül nem működik a dolog. Azt kell megtanulni, hogyan tudjuk visszahozni őket, hogy ne vesszen kárba a tevékenység, amivel kiemeltük ezeket a fiatalokat.

– Összevetve a többi intézménnyel, ebben hol helyezkedik el a Pannon Egyetem?

‒ Az Erasmus ösztöndíjrendszer kifejezetten pozitív hatású egész Európában, rengeteg kapcsolatunk van nekünk is, és bár még mindig nagyon csekély az a hallgatói létszám – kb. 50 fő –, amely részt vesz a programban, folyamatosan növekszik, jelenleg a vidéki, közepes méretű egyetemek között nagyjából a középső harmadban helyezkedünk el. A Campus Mundi és a Tempus Közalapítvány által meghirdetett ösztöndíjak esetében inkább már ennek a középső harmadnak az alsó feléről beszélhetünk, míg a külföldi intézmények által meghirdetett ösztöndíjpályázatok már igen elenyésző hallgatót vonzanak. Ezen mindenképpen szeretnénk javítani, hogy minél aktívabban vegyenek részt külföldi utakban, tevékenységekben. A PhD hallgatóknál ez nem probléma, hiszen ők már a kapcsolatok építésre koncentrálnak, nem a szórakozásra.

‒ Alapvetően egyébként mennyire elégedettek a fiatalok a hazai rendszerrel? Mennyiben szimpatizálnak inkább a külföldi egyetemekkel? Úgy érzik, ott több segítséget kaphatnak a kibontakozáshoz?

– Úgy látom, sokszor hatalmas a tanácstalanság a fiatalokban, éppen az információözön miatt, amely rájuk zúdul. Nagyon nehezen találják meg azokat a pontokat, hova menjenek továbbtanulni. Az, hogy külföldre mennek tanulni, bizonyos tekintetben a tájékozatlanságukat is tükrözi, más esetben viszont a döntés megalapozott, a hallgatók céltudatosan indulnak neki a világnak. Nyelvtanulás szempontjából mindenképpen hasznos, de oda kell is már egy biztos tudás. Egészen más rendszerben tanulnak, és többen vannak, akik később úgy vélik, jobban tették volna, ha itthon végzik el az alapszakot, és majd ott a mestert, de szerintem az se baj, ha ez fordítva történik. A diákokat egyébként elsősorban a környezet hangulata fogja meg, illetve a barátaik után mennek, a mai hallgatóság ugyanis sokszor fél attól, hogy egy idegen környezetbe kerül, és új barátokat kell szereznie.

– Említette, hogy nagyon jó eredményekkel bírnak a tehetséggondozás területén. Emeljünk ki néhányat!

– Nemrégiben zajlott az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia, innen több mint 60 pályaművet küldtünk tovább – ez azt hiszem, viszonylag jó arány. Több karunkon is működnek olyan hallgatói klubok, amelyek erőteljesen szorgalmazzák a tehetséggondozást, ennek egyik eredményeként a Fizika és Mechatronika Intézet oktatója és egy középiskolás mentoráltja 4. helyezést ért el a HackadayPrize 2016 nemzetközi hardverfejlesztői és innovációs versenyen. Ez igen kiemelkedő eredmény, ahogy a Pannon Racing csapatáé is, mely különdíjas lett a Techtogether Automotive Hungary mérnökhallgatói versenyen. Büszkék vagyunk a Georgikon Kar állattenyésztési napokon elért 3. helyezésére is. Emellett rendszeresen szervezünk versenyeket középiskolásoknak – idén például turizmusversenyt, üzleti szimulációs és matematika versenyt –, nyári egyetemeket, nyári táborokat, a kultúraszervező csoport minden nyáron drámajáték és versmondó tábort tart a 13‒24 éves korosztálynak, de segít a Pannon Pentor Program és a Neumann Program is. Úgy vélem, rendkívül ügyesek ezek a hallgatók, mindig vannak különdíjas, jó sportoló – jó tanuló diákjaink, a tehetség széles tárháza tud megmutatkozni a Pannon Egyetemen.

– A tehetséggondozás ezek szerint koncepciózusan tud megjelenni az egyetemen.

– Így van, kifejezett célunk megtalálni és segíteni a tehetségeket, és ahogy mondtam, meg is tartani. Nem bánjuk, ha szép karriert futnak be, mert ezáltal az intézmény kapcsolati tőkéje is nő. Egy korábbi hallgatónk például annak idején az OTDK agrártudományi tagozatán a legmagasabb díjat nyerte el, ahonnan aztán egyenes út vezetett a doktori képzésig, majd nemzetközi kutatóhálózatokba, ma pedig már a Helsinki Természettudományi Múzeum kurátora, nemzetközileg elismert szaktekintély filogenetikai kutatásokban, komoly szaklapokban publikál. De máig gondol ránk minden pályázatban, együttműködő partnerként próbál segíteni, szerzőtársként mindig megjelöli az egyetemet.

– Összességében szakmailag mennyire állják meg a helyüket az itt végzettek?

– Mivel ma Magyarországon óriási a munkaerőhiány, bizonyos szakokon „lábon elkelnek” a hallgatók: az ügyeseknek már az alapszakos gyakorlatuk alatt állást kínálnak. Azoknak sincs elhelyezkedési gondjuk, akik mesterképzés után a vállalati szférába kerülnek, mindenki szinte teljes mértékben pályára tud kerülni. A doktoranduszok esetében már van egy hiátus, nem mindig tudnak kutatói pályát végezni, esetenként más irányba kell fordulniuk a munkaerőpiacon, de egyre többször keresnek a vállalati szférában, saját fejlesztői csoportokba is tudományos fokozattal rendelkezőket. A Műszaki Informatikai Karon végzett villamosmérnökeink, informatikusaink pedig egyenesen a legmagasabb átlagfizetéssel kezdenek. Úgy gondolom, ez nagyon jó mutató, és a diplomás pályakövetési rendszerünk is azt igazolja, hogy az országos átlagot meghaladó a pályán maradók száma. Ez nagyon jó, mert ezért dolgozunk.

Bertalan Melinda
Fotó: Babják Tamás