Harmadik osztályba jártam a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, amikor találkoztam Tandori Dezső Töredék Hamletnek című verses kötetével. Egyik nap páran beszélgettünk az osztályban a kortárs magyar irodalomról., másnap Kardos Klári, akiből később pszichológus lett, elhozta a kötetet, odaadta, és ezt mondta: olvasd el ezt. Elolvastam, megérintett, utána megbeszéltük Klárival, kinek mit adott ez a könyv.

A Lovassy annak idején is Veszprém egyik meghatározó középiskolája volt, jó alap a továbbtanuláshoz. Kiváló tanáraink voltak, többek között László Józsefné, Jutka néni, aki az osztályfőnökünk volt és oroszt tanított, Kapor Károlyné magyar nyelv és irodalom, Békefi Zsuzsa beavatott minket a matematika rejtelmes világába. A  történelmet és a művészettörténetet Horváth Géza, a legendás Hacsek tanár úr tanította, aki időtálló történelem szemléletet és klasszikus műveltség képet adott nekünk.

Érdekes volt az akkori Lovassy. A szocializmus kellős közepén jártunk, nem messze az iskolától az öt emeletes zöld épület, a pártbizottság. Nyugatról meg jöttek a jobbnál jobb zenék, fiúknak a hosszú haj, a márkás farmernadrágok. 

Mindez akkor sokat jelentett nekünk, mára ez a hangulat már csak emlék. Az akkori zenék ma is időtállóak (Led Zeppelin, Pink Floyd, Jethro Tull, King Crimson, stb.),  az utóbbi kettő akkor kuriózum volt számunkra.

Persze kamaszok voltunk, a kamaszkor problémái érintettek minket is; kerestük az élet értelmét, helyünket a világban. Szerettem az irodalom órákat, ahol írók, költők műveit, életét ismerhettük meg,  de mindig azt éreztem, hogy az alkotók és köztem egyfajta távolság van. Aztán jött Tandori és a Töredék Hamletnek kötet. Nem értettem mindent, de lényem mélyére hatoltak a szavak - éreztem, hogy fontos dolgokról van szó, lét- költészet ez a javából. És ami nagyon fontos volt nekem akkor: úgy éreztem, Dezső egy társ, egy barát, egyben tanár is  akitől tanulhatok. Ezzel az első kötetével berobbant az irodalmi életbe, a tudás, az elképzelés arról, hogy mi is az irodalom, megváltozott. Egy sajátos szemléletmód tárult fel a világ megtapasztalásában és értelmezésében, mindez a nyelvvel való tökéletes zsonglőrködéssel társult. Látszott, hogy otthonosan mozog a klasszikus költészet terepein, de új tereket is nyitott a költészet, az irodalom számára.

  "Minden hogy kitágult, mióta 
  elmozdulhatok nézésem mögül."

Felismerve a határokat, elmenve a határokig. Megjelennek a kötetben a koanok is: a létezés abszurditását bemutatva, a létezés határait feszegetve.
Tudtam hogy a Műegyetemre fogok jelentkezni, úgy éreztem, meg kell ismernem az anyagi világot. Vonzott nagyon a bölcsészet, a bölcsészek világa is, akkor ez jelentette számomra a szellemi világot, a szellem szárnyalását.

Ebben is irányt mutatott nekem, neki köszönhetem többek között Ottlikot, Weöres Sándort, Pilinszkyt, Rilkét, Kafkát, Henry David Thoreaut, Thomas Pynchont.

Jött az érettségi, majd felvételi a Műegyetemre. Felvettek, ezután 11 hónap katonai szolgálat következett Kalocsán. Az első három hónap nagyon nehéz volt, egy védett, ismerős közeg után egy idegen, sokszor kiszámíthatatlan világ. Megtudtuk, hogy van könyvtár a laktanyában, én szorgalmas látogatója lettem. Este nyolcra elcsendesedett minden - megvolt a vacsora, takarítás, tízkor volt takarodó. Nyolctól tízig nagyon szép időszak volt számomra: az olvasás, a könyvek birodalma, lélekben nem a laktanyában voltam. Itt igazán hatott Ottliktól az Iskola a határon, az Ottlik novellák tökéletes mondatai, Tandori, Pilinszky, Kafka, Proust világa. Vasárnap volt látogatás, egyik katonatársamhoz többször is eljöttek a pesti bölcsész karra járó barátai. Nagyon irigyeltük őket, hogy ők hétfőn reggel bemennek az egyetemre a Pesti Barnabás utcában, mi meg folytatjuk az ismerkedést a harckocsi harcászattal. Mikor már egyetemre jártam, én is többször voltam a bölcsész karon, nagyon tetszett a hely hangulata, kisugárzása. Három hónap után haza jöhettem a katonaságtól, utána már könnyebb volt minden, a végére már szinte összebarátkoztunk a tisztekkel, a kétéves katonákkal is.

Következett az egyetem, öt év Pesten. Addig is többször jártam már ott, de nyilván más a folyamatos jelenlét. Sokat tudtam már Tandoriról: a Lánchídhoz közel, a budai oldalon a Lánchíd utca 23-ban lakik a harmadik emeleten, madarakat tart, sétáiról a belvárosban. Átmegyünk az Alagúton, közel a Toldy Gimnázium, ahová járt, Nemes Nagy Ágnes volt a magyar tanára, rajta keresztül ismerkedett meg Ottlik Gézával, Mészöly Miklóssal, Pilinszkyvel, Mándy Ivánnal. "Kerekebb volt a világ úgy, hogy a tér túloldalán lakott" írta róla halála után a Lánchíd Söröző tulajdonosa, ahol egy időben törzsvendég volt. Ezt éreztem én is, és ez nagyban hozzájárult, hogy megszerettem Pestet. Nem messze, a Vízivárosban lakott Ottlik Géza, nála nagy bridzs partikat tartottak. Érdekesnek tartottam Mándy Iván világát, a 7., 8. kerületi tereket, piacokat, és szívembe zártam a Pál utcai fiúk 8., 9. kerületi helyszíneit is. Ezek mind hozzájárultak hogy megszerettem Budapestet, amit örök kiismerhetetlennek tartok, hiszen  más mind a 23 kerület - és ott van még az agglomeráció, ami teljesen más a budai, és a pesti oldalon.

Az egyetemi évek alatt olvastam az Élet és Irodalmat, az Új Írást, a Kortárst. Hetente vártuk az ÉS megjelenését: Tandori elég gyakran szerepelt, Weöres Sándor ritkábban, Pilinszky még ritkábban, ez szinte kuriózumnak számított. Egy talált tárgy megtisztítása: Dezső második kötete. Fontos nekem ez is, nemcsak konkrétan ami benne van, hanem a hatás, amit kivált bennem és másokban is. Posztmodern költészet, a zen költészet hatása, haikuk, koanok - lét-költészet a javából. Elmenni az emberi létezés határaiig, és kitekinteni azon túlra. A történelem könyvekben ott vannak az események és az évszámok, de mai tudásunkkal látjuk ezeket: az akkori hangulatok teszik teljessé a képet.
Egy ködös novemberi délelőttön egyedül voltam a debreceni Nagytemplomban, és megláttam a gyönyörű kézírással írt 1849-es Magyar Függetlenségi Nyilatkozatot. Megszűnt számomra az idő, a kézírás volt számomra a talált tárgy, megtisztítva az azóta rárakódott idő rétegektől. Ott voltam 1849-ben, nem léteztek az azutáni dolgok. Megértettem Petőfit, miért szép az Alföld, a végtelennek tűnő rónaság, a szabadság szimbóluma. Láttam a lovakat, a nemesi kúriákat, az egyszerű fehér falú zsuptetős házakat, a révet a Tiszán a komppal - az a gyönyörű kézírásos szöveg volt, ami megnyitotta számomra a múltat.

Tandorit a társ művészetek is érdekelték, nagyon jól rajzolt, szerette Kondor Béla, Keserű Ilona képeit, az egyik kedvence Paul Klee volt. Zenével kapcsolatos írásai is megjelentek, Kurtág György  Jeney Zoltán több verséhez írt zenét. Kurtághoz különleges barátság fűzte:

"Találkozás nélkül is olyan elmélyült volt a barátságuk, ami áthatolt minden távolságot. Kölcsönösen tisztelték, elismerték egymást szakmailag, művészként, és emberileg egyaránt. Manapság, a social média világában ezt elképzelhetetlennek tartják. Tandori és Kurtág viszont minden körülmény ellenére kitartóan fenntartotta főként levelezésen alapuló, mégis élénk barátságukat." 
(Kukucska Szabolcs) 

Tövisházi Ambrusnak (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band) is érdekes, találkozás nélküli barátsága alakult ki Dezsővel. Maradt a telefon, a levél, kazettákat küldözgettek egymásnak. Fantasztikusan kedves, örökké éber, örökké friss emberként emlékezett rá Tövisházi.

Én se találkoztam vele, így maradt a telefon és a levél. Nagyon jól esett, mikor levélben barátomnak nevezte magát - én tizenhét éves koromtól annak éreztem őt. Nagyon kedves és közvetlen emberként emlékszem rá én is, akit nem befolyásolt a közhangulat, a mindenkori hivatalos és nem hivatalos trendek. Sokra tartotta Jékely Zoltánt, szerette Szép Ernőt, Zelk Zoltánt, akik ma nincsenek annyira előtérben. Számomra egy széles profilú egyszemélyes intézmény volt, egyben egy irodalmi tanszék is.

Hatalmas életművet hozott létre, vers, próza, műfordítások, cikkek - emberek, madarak, fák, mackók, koalák szeretetteljes világa. 

"Ami a szívből jön, a végtelenségből jön,
s ami a végtelenségből jön, mindenkinek kincse
A szív művei halhatatlanok"
(Gárdonyi Géza) 

Poller Imre