a város arca
Tárlat
Egy végtelen történet... – Oravetz Dániel jegyzete

Gyermekkorom óta erős vonzalmat érzek a kreatív és alkotó művészetek, a vizuális önkifejezés minden formája iránt. Emlékeimben ma is aktívan él, ahogy az általános iskolában én készítettem a nagyszünetekben a fél osztály házi feladatát a rajz órákra. Kisgyerekként rolleren száguldva, arról álmodoztam, hogy festőművész leszek, és képeimen keresztül teszem majd boldoggá az embereket.

Hosszú kihagyás után 2012-ben, egy terápiás rajztanfolyam hozta vissza az életembe ezt a szenvedélyt, ahol falak omlottak le bennem a rajzolással kapcsolatban. Némi unszolást követően beadtam a derekam, hogy mestert keressek, akit hála Istennek, meg is találtam Horváth Lajos személyében. Mesterem műtermében töltött több, mint négy esztendő alatt, volt szerencsém elsajátítani a rajzolás, a grafika és a festészet mesterfogásait. 

Úgy emlékszem erre a néhány évre, mintha egy egyszemélyes egyetemet végeztem volna nála. Ma is hálával telt szívvel gondolok vissza erre az áldott időszakra. Holott utóbb megtapasztalhattam, hogy a művész élete egy rendkívül göröngyös és kihívásokkal teli utazás.

Kezdetben a természetből és a teremtett világból nyertem leginkább inspirációt. Később, ahogy egyre mélyebbre haladtam a nyúl üregében, úgy dolgoztam fel szürreális és metafizikai, illetve egészen elvont témákat. Ezek jelentős része belső világom visszatükröződéseiből fakadt.

Egy meghatározó korábbi fordulatot követően, manapság az absztrakt témák állnak festészetem középpontjában, melyek szépségét az egyszerűségükben látom: néhány formával, pár domináns színnel kifejezni a belső érzelmeket, gondolatokat, ihletett üzeneteket.

Mestereim, Horváth Lajos és Sáska Tibor mindig nagy hatással voltak rám, de ugyanez elmondható Salvador Dali vagy Paul Cézanne művészetéről. Ahogy a zenéről is, erről az időtlenül létező csodáról, amit szintén létezésem egyik alapköveként élek meg – folyamatos inspirációt jelent számomra a műtermemben.

Veszprémben születtem, életem jelentős részét a Veszprém-Balatonfüred-Bakony tengelyen töltöttem el. Szeretem ezt a régiót, a veszprémi szív örökké ott dobog bennem. Ugyanakkor az elmúlt évek során volt alkalmam bejárni az ország megannyi tájegységét, megtapasztalni a vidéki élet szépségeit. Így lett szívem másik csücske Pécs, illetve az Őrség. 

Azonban leginkább a Balaton partján érzem magam otthon. Szeretem a nyugodt légkört, a helyi embereket. Szeretem, hogy itt még a levegőnek is más az illata, nem beszélve a nyári balatoni esték hangulatáról, amelyek sokszor az égig emelnek bennünket, egyszerű földlakókat.

Aki ismer, tudja rólam, hogy kedvencem a Balaton-parti séták mellett a vízmeditáció, amelyet rendszerint pipafüstbe burkolózva élek meg a felkelő, vagy éppen a lenyugvó napot csodálva, amint aranyló fénye játszik a magyar tenger hullámain…

A Balaton part kapcsán nem tudok, és nem is szeretnék elmenni a Tihanyi-félszigeten található Rege Galéria mellett, amelynek alapítója, és hosszú évek óta kurátora vagyok. Fontosnak tartom a mai világban az efféle társadalmi és közösségi szerepvállalást. Hiszek a közösség erejében és szerepében. Hiszem, hogy mi emberek olyanok vagyunk, akár egy madárraj vagy halraj: kapcsolódunk egymáshoz és mindannyian egy irányba tartunk…

Jelentős megtiszteltetésnek és egyben mérföldkőnek élem meg, hogy 2024. november 24-én, vasárnap 11:00 órakor kiállításom nyílik a veszprémi Hangvillában, ami lehetőséget teremt, hogy a képeim által kapcsolódhassak a város közösségéhez.

A tárlat vezérfonala a “FUTURE IS NOW” sorozatom lesz, amely magyarul annyit tesz, hogy nincs további időnk halogatásra, mert a jövő most történik, és a döntések a mi kezünkben vannak. Szeretném a jelen kihívásaira és lehetőségeire irányítani a figyelmet. Tudom és érzem, hogy a nehézségek az összefogás és kollektív szeretet erejével pozitív irányba fordíthatók. 

Ma a sorsdöntő kérdés, hogy kell-e, lesz-e mindehhez örökkévaló kegyelem és égi segítség?

Az én életemben a művészet és annak gyógyító ereje csodát tett. Hálás vagyok mindazoknak, akik hozzájárultak és járulnak most is ahhoz, hogy gyermekkori álmom megvalósulhatott: festő lehetek. Bízom benne, hogy a “FUTURE IS NOW” kiállítással alkalmam lesz minél többeket megérinteni, művészetemmel életüknek parányi részévé válni, örömteli szikrát hozni a hétköznapjaikba.
Mindehhez szeretettel kívánok a közösségnek jó szórakozást és derűs, boldog ébredést!

// Kiállítás címe:
Oravetz: FUTURE IS NOW
– Egy végtelen történet...

// Megnyitó időpontja:
2024. november 24. Vasárnap 11:00 óra
// Helyszíne: 
HANGVILLA, Veszprém

// A kiállítást megnyitja:
Hartmann Péter
// Köszöntőt mond:
Dr. Bezerédi János – SALVIN gyűjtemény
// Közreműködik:
THE MOTUS QUARTET
Tim de Vries,
Karla Križ,
Erin Pitts,
Domonkos Hartmann

// A kiállítás szabadon látogatható:
A veszprémi Hangvilla nyitvatartási idejében 2025. január 05-ig.