Fenntarthatóság a tervezőasztalon dől el – foglalta össze építészettel kapcsolatos véleményét Bihari Ádám építész. Szerinte a természetes építőanyagokkal a mai építéskultúrát és építőművészetet kell szolgálni.

– Mi az a fenntartható építészet? Mit jelent ez a tervezésnél, megvalósításnál?

Bihari Ádám: Ez egy sokkal összetettebb kérdés, mint elsőre tűnik. Manapság a fenntarthatóság kérdését egy-egy – az egészhez képest igen szűkös – perspektívából nézik sokan. Például: ez egy fenntartható épület, hiszen alig fogyaszt energiát az üzemeltetése során. Vagy: ez egy fenntartható épület, mert olyan építőanyagokból épült, amit részben napenergiával működtetett gépek állítottak elő... Ezekben persze mind van igazság és érvényesség, de ez nem a teljes kép! Nekünk, akik a valódi fenntartható építészetet próbáljuk művelni, egy merőben más megközelítésünk van. Először is azt kell rögzíteni, hogy a legtökéletesebb, leginkább kompromisszummentes fenntartható építés a nem-építés. Ez nyilván egy szélsőérték. De ki kell jelölni a kereteket. Ha mindenképpen építenünk kell, akkor viszont meg kell vizsgálni, hogy a létesítendő beruházás a teljes életciklusa alatt (gyártás, építés, üzemeltetés, felújítás, elbontás, újrahasznosítás) mekkora környezetterheléssel és mekkora emberi egészségkárosító hatással tud megvalósulni. És ebben a feladványban kell az építésznek megtalálni a legőszintébb megoldást.

Az fontos megállapítás, hogy minden fenntarthatósági kérdés a tervezőasztalon dől el. Már a koncepcionálás szakaszában. A kivitelezés már egy „durva” műfaj. Ott már nincs lehetőség variálni, ellenben nagyon sok nem várt szituáció alakulhat ki. Ezért mind gazdasági, mind környezeti fenntarthatósági oldalról nézve egyaránt fontos, hogy egy elképzelt épület nagyon alaposan ki legyen találva!

– Kulturális gyökerekkel rendelkező népi építészet. Nem elavultat jelent ez a 21. században?

– B.Á.: Maga a népi építészeti építéskultúra egy állandóan velünk lévő, velünk élő jelenség. Népi építészet ma is létezik, csak most a tájegységek különböző anyagai és arcai helyett a fogyasztói kosarunk határozza meg a házak kinézetét. A klasszikus (értsd: az I. világháborúig tartó) népi építészet – ahogy az építészet általában – az adott kor igényeire adott válaszokat. Ma mások az igények, így más válaszokat kell keresnünk. De ez nem jelenti azt, hogy a korabeli népi építészet gondolkodásmódjával, anyaghasználatával, érzékenységével ne lehetne a mai kor igényeinek is megfelelő modern épületeket létrehozni! Én sokkal inkább a napjaink konvencionális építőanyag-használatán alapuló, fogyasztói társadalmi berendezkedésben kialakult „népi építészetet” tartom elavultnak: ezek a házak (tisztelet a kivételnek!) mire felépülnek, már kimentek a divatból. Ellentétben a népi építészet 100–200 éves ma is álló, ma is csodált alkotásaival, amelyek nem csak építészek között jelentenek hivatkozási alapot a szép épületre.

Ezen a ponton azonban el kell mondanom, hogy véletlenül sem azt szeretném kifejezni, hogy vissza kéne költözni a népi parasztházakba és kimenni kézzel aratni a földekre! Az én üzenetem, hogy a népi építészetből nagyon sok mindent meg lehet tanulni, s ezeket a tanulságokat be lehet építeni napjaink modern, regionalista építészetébe.

– Olvastam Öntől, hogy a vályog szexi. Mit ért ezen?

– B. Á.: Egy időben azt gondoltam, hogy ez egy jó szlogen lesz, mert majd sokan felkapják rá a fejüket. Végül is ez működött, mert nem Ön az első, aki erre rákérdez.

Alapvetően a társadalomban a vályogépítészetről gondolt „idejétmúlt” jelzőt szerettem volna tompítani vele, s kifejezni, hogy ez az építéskultúra nem öreg, hanem fiatalos, divatos, szexi.

Mióta 3D nyomtatóval építünk vályogházakat az Ökodóm csapattal, azóta már nem látom szükségét, hogy így hívjam fel a figyelmet erre. Ezek a kísérleti épületek eladják magukat.

Idén arra törekedtem, hogy a vályog helyett vezessünk be valami másik szót, mert arra is rájöttünk, hogy a vályog fogalom alapján olyan mélyen negatív asszociációkban van a széles nyilvánosság, hogy holmi szexizéssel ez nem lesz átfordítható. Azóta bioagyag-építészetről beszélek. :)

– Az építészek, az építőipar közegében mennyire életszerű, mennyire elfogadott ez a gondolkodás?

– B.Á.: Az építész társadalom alapvetően rendkívül érzékeny, művelt emberek gyülekezete. Egyik kollégát sem kellett még győzködnöm arról, hogy ennek az építéskultúrának miért van létjogosultsága.

Az építőipar már egy másik liga. Ott mindent elsősorban pénzben mérnek. Ebben a kapitalizmuson alapuló társadalmi berendezkedésben, az építőiparban a vályogépítészet csak akkor lesz elfogadott, ha olcsón lehet majd eladni és nagy pénzt lehet majd rajta keresni. Onnantól mindenki vályogházat akar majd építeni.

Addig is én különböző társadalmi modellek és értékrendek között lavírozok: próbálom ebben a piaci alapú modellben is érvényre juttatni ennek a berendezkedésnek a saját értelmezései mentén, de közben próbálom egy a gazdasági haszonlesésen túl látó jövőbeni társadalom számára is egy kompromisszummentes, járható útként kínálni.