Elekes Almiréna pszichológussal a közbeszédben tapasztalt agresszióról beszélgettünk. A jelenség bemutatása mellett a megoldásról is szót ejtettünk
– A közbeszéd egyre durvább, agresszívebb. A káromkodás teljesen elfogadottá vált. Sokszor nincsenek érvek, csak személyeskedések. Mi húzódhat meg ennek a folyamatnak a hátterében?
– A frusztráció–agresszió hipotézis pszichológiai szinten jól magyarázza a jelenséget, társadalmi színtéren pedig a globálisan terjedő értékvesztés, az anómia.
Az agresszió lélektani okainak vizsgálatakor fontos figyelembe venni a frusztráció és az agresszió közötti összefüggéseket. Az agresszió–frusztráció hipotézis szerint a frusztráció az agresszió egyik legfontosabb kiváltó oka. A frusztráció olyan érzelmi állapot, fájdalmas, kellemetlen érzés, amely akkor jelentkezik, amikor valaki akadályoztatva érzi magát egy cél elérésében, vagy amikor szükségletei és vágyai kielégítetlenek maradnak (Dollard és mtsai, 1939). A mai kor embere a természettől elidegenedett, életritmusa tarthatatlanul felgyorsult, képernyő előtt töltött ideje, közösségi média használati szokásai is hozzájárulnak az idegrendszeri kifáradáshoz. Egyszóval a frusztráció a jelenlegi környezeti és társadalmi helyzetben jelentősen megnőtt, és nem vagyunk felkészülve a frusztráció megfelelő kezelésére, ami tovább fokozza az agresszió kockázatát. Az érzelemszabályozás képessége, amely magában foglalja az érzelmek felismerését és megfelelő kezelését, kulcsfontosságú a frusztráció csökkentésében és az agresszió megelőzésében (Gross 2002). Márpedig érzelemszabályozás, késleltetés, viselkedésgátlás területén nagyon rosszul állunk. A mostani instant világrend és az azonnali kielégülést kiszolgáló gazdasági rendszer abszolút az alacsony frusztrációs toleranciát szolgálja. Az érzelmi szabályozás hiánya az online környezetben különösen jelentős, mivel az emberek gyakran impulzívabban viselkednek, és kevésbé képesek kontrollálni érzelmi reakcióikat. Az online agresszió és zaklatás komplex jelenségek, amelyek mögött mélyen gyökerező lélektani okok húzódnak meg. A névtelenség, az empátia hiánya, a csoportdinamika és az anonimitás mind hozzájárulnak a közösségi médiában megjelenő agresszióhoz (Németh, 2024). Az online média térnyerésével tehát tulajdonképpen megfigyelhető az agresszív viselkedésformák és a közönséges kommunikáció, durva beszéd elterjedése és elfogadottsága.
A másik magyarázó jelenség, melyet értékvesztésként (anómiaként) nevezünk, a társadalomban a közös értékek, normák meggyengülését jelenti. Azt az állapotot, amelyben a társadalom szabályozó hatása nem vagy nem eléggé érvényesül. Ez pedig az egyénben bizonytalanságot, a szabályoktól való eltérést, deviáns viselkedést eredményezhet. Ilyenkor az egyén úgy látja – mikor a társadalom által elvárt célok (pl. meggazdagodás) és a hozzájuk vezető legális, elfogadott eszközök között feszültség van –, hogy csak helytelen eszközökkel érhet el megfelelő életkörülményeket, életminőséget.
A két jelenségkör – az értékvesztés és a frusztráltságból eredő agresszió – nyilvánvalóan együtt jár és egymást erősíti.
Összefoglalva a kérdésre a választ, az agresszió egy jogi definícióját hívom segítségül: az ember azért folyamodik agresszióhoz, hogy tisztességtelen előnyhöz jusson másokkal szemben, mely előny lehet mentális előny is. Egy értékvesztett társadalmi környezet pedig az agresszió, mint deviáns viselkedésforma megerősödését eredményezi.
– Ez a folyamat jellemző a politikában, de a magánéletben is?
– Az egyén nem választható el a társadalmi környezetétől, és persze ez fordítva is igaz. Magánéleti szinten azonban lehetnek védőfaktorok: egyénileg, családon belül felállított normák, szokások. Ilyen például a lelki gyakorlat, a mentális egészségre és megfelelő érzelemszabályozásra irányuló viselkedésformák és kommunikáció.
– Mi lesz ennek a vége? A beszéd agressziója egy idő után fizikaiba is átcsaphat?
– Nem feltétlenül, de sajnos számos kutatás is igazolja, hogy a verbális agresszió társadalmi elfogadása jelentősen növeli a fizikai agresszió bekövetkezésének lehetőségét is. A fizikai agressziót mindig kíséri/megelőzi lelki és verbális agresszió. A verbális agresszió mindig lelki agresszió (érzelmi bántalmazás) is, ahogy a fizikai agresszió is mindig lelki bántalmazás is egyben. A verbális agresszió tágabb halmaz, mint a lelki agresszió, mivel például a korlátozás, elszigetelés, fenyegetés stb. nemcsak verbális, hanem fizikai agresszió is lehet. Tehát mind a fizikai, mind a lelki agresszió egyben nyelvi bántalmazás is, vagy azzal is társul (Borbás, 2022).
– A közbeszéd szennyezése mentális, aztán fizikai betegséghez vezethet?
– Lényegében igen, vezethet. De a mechanizmus komplex, és ahogy korábban említettem, egy negatív hatás, viselkedés vagy betegség kialakulásában nemcsak az ártó tényező van hatással, hanem a protektív (védő) faktorok is jelentős szerepet játszanak, melyek ellensúlyozzák az ártalmas hatást. A modern orvoslás és az egészségpszichológia legújabb paradigmája a bio-pszicho-szocio–spirituális szemlélet (BPSS). Amennyiben az embert holisztikusan, a BPSS-modell szerint tekintjük, világosan kirajzolódnak azok a területek, amelyeken szakszerű segítséggel önmagáért tehet. Testi szinten (életmód), pszichés területen (önismeret), szociális vonatkozásban (támogató kapcsolatok, konfliktusok megoldása), és spirituális, önmagán túlmutató értelemben egyaránt (visszakapcsolódás a természethez, művészetekhez). Természetesen van olyan mértékű társadalmi behatás, akár egy hosszan tartó agresszív elnyomó rendszer vagy háború, amely képes lerombolni az ember védekező mechanizmusait. A közbeszéd durvaságából adódó hatásokat azonban tudjuk kompenzálni olyan közösségek keresésével, ahol kulturáltan és konstruktívan lehet beszélni politikáról, közügyekről. A társulás az ilyen közösségekhez, vagy akár a társadalmi felelősségvállalás, politikai kultúra terjesztése, illetve az alaposan megválogatott és időben korlátozott médiafogyasztás mindenképpen pozitívan hat a mentális egészségre, ezen keresztül pedig a fizikaira is. Sajnos azonban az is igaz, hogy aki nem ilyen tudatos az öngondoskodásban, illetve lehetőségei korlátozottak, rá sokkal nagyobb hatással van a társadalmilag egyre elfogadottabb verbális agresszió.
– Hogyan védekezhetünk? Nem lehet elzárkózni ettől! Nem költözhet ki mindenki az erdőbe egyedül.
– De igen. Csak nem kifelé kell elindulni, hanem befelé. Mindenkiben él egy erdő, ahol végső soron függetleníteni tudja magát egy időre a környezeti hatásoktól. Ebben segít a meditáció gyakorlása. Más megközelítésből pedig erről a befelé indulásról beszél Frankl, a világhírű pszichiáter, a logoterápiás irányzat megalkotója, aki négy koncentrációs tábort járt meg, melyek egyike Auschwitz volt. Meg kellett tapasztalnia szülei, fivére és várandós felesége halálát, és később ezekből a tragikus élményekből, saját és mások végletes gyötrődéséből kiindulva hozta létre terápiás módszerét. A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. A logoterápia hangsúlyozza az ember belső szabadságát és képességét a változásra. Az egyénnek tehát mindig van választása, hogyan reagál a helyzetére. Még a legszélsőségesebb körülmények között, akár egy koncentrációs táborban sem vehetik el belső szabadságunkat. Megválaszthatjuk gondolatainkat, reakcióinkat, értelmezésünket minden körülmény között.
Egy másik út, amely védelmet nyújthat egy zavaros és értékvesztett rendszerben, ha visszanyúlunk a gyökerekhez és felelevenítjük azokat az eredeti értékeket, normákat, melyek egy társadalom működéséhez és egy ország vezetéséhez szükségesek. Ugorjunk egy nagyot térben és időben, hogy megismerhessünk egy példaértékű gondolkodásmódot az államvezetésről, amely évszázadokon át kiválóan működött.
A hindu gondolkodás valójában nem az államot, mint elvont fogalmat ragadja meg, hanem az uralkodó személyén keresztül közelíti meg a politikai rendszer és a közigazgatás kérdéseit. Mivel az uralkodónak is van dharmája (rājadharma), e dharma megvalósítása jelenti az uralkodói tisztség ellátásának optimális lehetőségét.
Mi is az a dharma? A dharma nem fordítható nyugati értelemben vett jogként, hiszen célja és funkciója, hogy mind az egyén, mind az egyes társadalmi csoportok szintjén megfogalmazza azokat a kötelességeket, erkölcsi törvényeket, melyek a kozmikus világrend fenntartásához szükségesek. Amennyiben valaki a dharma alapján cselekszik, akkor ez biztosítja funkciójának teljesítését, mely nem feltétlenül jelent evilági örömöket, de mindenképpen hozzásegít a test elhagyása utáni boldogsághoz. A dharma ellentéte, az adharma következményei éppen fordítottak. Egy példával illusztrálva: az oroszlán dharmája, hogy öljön tápláléka biztosítása céljából, de az értelmetlen, öncélú öldöklés már adharma.
A király minden esetben a ksatryák rendjéből került ki. A kṣatriyák rendelkeznek az erővel (kṣatra), melynek segítségével védik az embereket és a vagyontárgyakat az ellenségtől, garantálják a külső és a belső biztonságot, valamint ellátják az állam kormányzatát. Ez a dharmájuk. Mivel az uralkodói tisztséggel szembeni elvárásokat a királyi dharma útján fogalmazták meg, ez is egy önszabályozó rendszerré vált, mely a király akaratától függött: amennyiben betartotta a dharma előírásait, jó uralkodónak minősült, ha nem, akkor az adharma következményeivel lehetett korlátozni. A király döntéseit legfeljebb a brahminok (papi tanácsadói réteg) tudták befolyásolni. A birodalom sorsa így a vezető jellemén és kötelességtudásán múlt, tehát nevelésének és uralkodói szerepkörére történő felkészítésének középpontjában is jellemének, személyiségének fejlesztése volt. A királyoktól elvárt tulajdonságok, melyek megléte esetében az uralkodó megvalósítja a királyi ideált: pártatlanság az alattvalók irányába, jártasság a szent és a világi tudományokban, az alattvalók javán való munkálkodás. Utóbbi feltételnek azért van jelentősége, mert a dharma-felfogás szerint a királyi hivatal létrejöttének oka éppen az emberek jólétének biztosítása. Személyét és funkcióját a családfőhöz, illetve a tanítómesterhez hasonlítják (Jany, 2007).
A remény és a jövő, mint mindig, a gyermekeinkben van. A hindu hagyomány pedig arra tanít, hogy a szülői és iskolai, társadalmi nevelés sikere a gyermekek jellemén mutatkozik meg.
Elekes Almiréna
alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus
www.almapszichologia.hu
Irodalomjegyzék Borbás, G. D. (2021). A verbális agresszió társadalmi szalonképessége és az agresszióindexek. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat, 11(2), 109–131. Borbás, G. D. (2022). A verbális agresszió társadalmi támogatottsága. Dollard, J., Doob, L. W., Miller, N. E., Mowrer, O. H. és Sears, R. R. (1939). Frustration and Aggression. Yale University Press. Gross, J. J. (2002). Emotion regulation: Affective, cognitive, and social consequences. Psychophysiology, 39(3), 281–291. Jany, J. (2007). A hindu jog ontológiai alapjai és forrásai. Iustum Aequum Salutare, 4(1), 91–108. Németh, E. (2024). A közösségi média a fogyasztó társadalom terméke. Lélektani okok és következmények. Symbolon, 25(2 (47)), 39–60.