a város arca
Veszprémi zenekarok
QUEENSLAND

Alakulás éve: 2013

 

Tagok:
Kiss Dániel – ének
Kéri Kolos – basszusgitár
Kolonics Máté – dob
Birincsik Albert – gitár

 



Történet:
2005-ig kell visszaugranunk, ha el akarjuk csípni a kezdeteket. Impulzív és változásokkal teli időszak indult ekkor, melyben több különböző zenei formáció, duó és zenekar követte egymást. Egy közös pont volt csupán, Kiss Dániel. Ezekben az években Kéri Kolos, Kolonics Máté és Birincsik Albert is kapott epizódszerepeket, de csak egy évvel ezelőtt alakult ki a jelenlegi felállás, vagyis a Queen’s Land.

Ekkorra kiforrott a saját zenei világuk, amelyben alkotni vágytak. Ezért első lépésként eldöntötték, hogy a korábban játszott feldolgozás repertoárt önálló szerzeményekre cserélik. Az elhatározást tettek követték, rövid időn belül megszülettek az első saját dalok, melyeket azonnal sikerrel fogadott a közönség. A lendület azóta is töretlen, folyamatosan készülnek az új zenék. A stílus leginkább a brit és amerikai indie-poprock vonalhoz áll közel, az előadásmód pedig – a két ösztönzenész (ének, gitár) és a két tanult, profi zenész (dob, basszusgitár) közös alkotásának köszönhetően – ösztönösen profi.

A kölcsönhatás tehát tökéletes: a srácok benne vannak a zenében, és a zene bennük van!

Elérhetőség:
Birincsik Albert
Tel.: +36 20 362 4363
E-mail: birincsik@bemind.hu

Linkek:
https://www.facebook.com/queensland.official
https://www.youtube.com/channel/UCn55d4MHfk8f9no6Z1I2EnQ
https://soundcloud.com/queens-land

 

 

 

Képek:
https://www.dropbox.com/sh/bwsl67rndt6a1ay/AABR3bFt-aQ6foaTMg6RXjFEa?dl=0