A sikerhez több kell, mint tehetség, és ha a Hollywoodoo megélhetési történet lenne, akkor többet koncerteznének – mondja az énekes, Trócsányi Gergő.

– Voltatok fent, voltatok lent, most hol vagytok?

– Jelenleg olyan tempóban dolgozunk és addig, amíg azt gondoljuk, hogy a befektetett energia megtérül, komfortos és jó. Ez azt jelenti, hogy annyit foglalatoskodunk vele, mint amennyit elvárunk magunktól.

– A Hollywoodoo főállású zenekar? Ki mit csinál mellette?

– Nem főállású a zenekar. Talán egyedül én vagyok, akinek a teljes legénységből volt 3-4 éve, amikor kizárólag ebből a tevékenységből élt. Kivétel ez alól Tibor a trombitásunk, aki hivatásos muzsikus, tehát őt a „zene tartja el”. Mindenki másnak megvan a „polgári” foglalkozása, és a család, gyerekek. Dobosunk, Árpi, egy építési vállalkozásnál dolgozik vezetőként, Krisztián egy multicégnél gazdasági szakember, Szabi médiaközeli munkákat végez, Gergő, a basszusgitáros pedig egy cégnél dolgozik. Én főállásban a Kolostorok és Kertek programszervezője vagyok. Időnként színészkedéssel, reklámfilmezéssel és egyéb kreatív tevékenységekkel próbálom kiegészíteni a jövedelmemet.

– Miért nem lehet „főállás” a zenekar a tagok számára?

– A Hollywoodoo élete mindig erős összefüggésben volt az egészségi állapotommal. Amikor jobb korszakomat éltem, akkor lendületesebben bele tudtam húzni a dolgokba. Sokáig, kábé 15 évig foglalkoztam a szervezési ügyekkel, ám az utóbbi pár évben letettem a lantot, és átadtam más kezébe ezt a dolgot. Másrészt azért nem főállású a zenekar, mert úgy gondolom, nem fordult át azon a ponton, amely után stabilitást jelenthetne a muzsikálás. Amikor döntést kellett hoznunk ezzel kapcsolatban, a biztonságos megoldás az volt, hogy a civil világ felé fordulunk. Nagyon mostoha időszakban alakult a zenekar, és jelentősen átalakuló zenei piac alatt élte meg a csúcsát is. Ha a kezdeti időkre gondolok, akkor pont a kilencvenes évek elején szűntek meg az élőzenés klubok, és jöttek divatba a producerek által futószalagon gyártott fiú- és lányzenekarok, és megjelent az olcsóbban megfizethető dj kultúra is. Hogy ez kinek volt jó, vagy rossz, az megítélés kérdése.

– Van-e, volt-e menedzseretek? Hogyan alakult ez a folyamat? Volt mögöttetek hanglemezcég?

– Országos sikereink kezdetén az élőzene megint felívelőben volt, és ezt a hullámot szerencsésen lovagoltuk meg 2002-ben, hiszen sikerült az akkori Warner–Magneotonhoz szerződni három lemez erejéig. Később a Warner kivonult Európából, ezek után megszűnt az a forrás, amely egy nem mainstream banda háttérországát biztosíthatta volna. Innen kezdve önjáró lett a produkció, és magunknak kellett finanszírozni a klipeket, lemezeket. Ami a menedzsereket illeti, kezdetben jó barátunk, Solymosi András segített koncertszervezéssel és mindenféle média-megjelenéssel – internet híján főleg nyomtatott sajtóban. Menetközben próbálkoztunk más menedzserekkel is, de ugyanakkor a háttérben mindig ott voltam én is. Ez már a második év, hogy együtt dolgozunk Pajer Kristóffal, aki egyébként Megyer falu polgármestere. Ő szervezi most a koncertjeinket, és a zenekar körüli dolgokat, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. Valójában ezt a szerepet sohasem szerettem igazán. Kénytelen-kelletlen megcsináltam, de sosem tudtam a saját muzsikánkra úgy tekinteni, mint eladandó portékára, márpedig a marketing tulajdonképpen erről szól. El kell adni, és valami életérzést kell belőle csinálni – és a fílinget árulni.

– Miből van pénze most egy zenekarnak?

– Nálunk elsősorban két dologból: az élő fellépés utáni gázsiból és a jogdíjból. Illetve az úgynevezett „üres kazetta” jogdíjból, amelyet az üres hang- és képhordozók forgalmazói fizetnek (az ARTISJUS-nak – a szerk.). Ha a Hollywoodoo megélhetési történet lenne, akkor kénytelenek lennénk többet koncertezni, persze nem vagyunk saját magunk ellensége, mert mi is szeretünk jól keresni. Más kérdés, hogy ebből 6–7 család közel sem tudna megélni. Ha az arányokat nézzük, akkor például az éves bevételem talán egynegyede az, ami a Hollywoodooból jön be.

– Nektek ez jó így, vagy valami egészen új cél lebeg a szemetek előtt?

– Az embernek mindig vannak céljai, mert ha nincsenek, akkor inkább ne is csinálja. Összeköt minket a több évtizedes barátság, rengeteg megélt élmény, és összeköt bennünket a zene szeretete, a közös muzsikálás. Amíg az emberben van kraft, addig érdemes csinálni. Az utóbbi két évben nem erőltettük se a koncertezést, se a lemezírást, mindenki próbált a magánéletével foglalkozni, de ilyen lélegző időszakok kellenek egy ilyen hosszú történetű zenekarnak.

– Hogyan lehet felfele törni, mit kell tenni azért, hogy valaki befutott zenekar legyen?

– Nincs igazán recept, ezt mindenki csak a saját bőrén tudja megtapasztalni, de valami pénzügyi forrás mindenképpen kell az elinduláshoz. Manapság léteznek nagyon jó zeneiskolák és tehetségprogramok, ahol kapcsolatokat lehet szerezni, és vannak nagyon jó marketingszakemberek, akik tanácsokat tudnak adni, valamint ott az internet adta lehetőség, ahol versenyek futnak – és adottak pályázatok is, pl. az NKA-nál. A fiataloknak ma több lehetőségük van, de úgy érzem, ezzel együtt fel is hígult a zenei kínálat. Ám ahhoz, hogy pályán maradjanak, több kell, mint tehetség: jó mentor, a kezdeti anyagi forrás, mondjuk egy erős szponzor, kapcsolatok, jól elkapott trendek – és a szerencse sem árt.

Gesztesi Ákos
Fotó: Domján Attila