2018 végén nagy hírnévre tett szert egy izlandi hotelben hivatásos egérvadászként dolgozó, történetesen magyar gazdikkal rendelkező macska. Bár Puskás Dániellel nem ebből az apropóból ültünk le beszélgetni, a veszprémi származású, ma már Izlandon élő fiatal hobbifotós története legalább olyan érdekfeszítőnek bizonyult, mint a személyzeti igazolvánnyal rendelkező négylábúé.
Eredendően az északi országban készült fotói miatt figyeltünk fel Danira, amelyeket az Instagramon tett közzé. A szigetet pár éve valóságos kultusz övezi, valószínűleg nem mellékesen azért is, mert itt forgott a Trónok harca több jelenete, és az ország kiváló sarki fény megfigyelőhely. Izland Dani radarján is ott volt egy ideje, de azt, hogy két évvel ezelőtt itt telepedik le párjával, Szabó Zsuzsival együtt, végül a véletlen hozta.
„2012-ben részt vettem a Rockmaraton Fesztiválon, ahol összebarátkoztam néhány sráccal és az egyikük barátnőjével, akivel kiderült, több közös ismerősünk is van Veszprémben – meséli. – Sokáig aztán nem is találkoztunk újra, de pár évvel ezelőtt ismét elkezdtünk beszélgetni, akkor említette, hogy Izlandon egy hotel igazgatójaként dolgozik és éppen recepcióst keres. Korábban már dolgoztam külföldön, Cambridge-ben, majd hazajöttem, de nem igazán találtam itthon a helyem, így egyből megragadtam a lehetőséget. 2016 nyarán mentem ki Izlandra, Zsuzsi később követett.
Kezdetben az ország déli részén dolgoztak, majd 2018-ban költöztek át jelenlegi helyükre, az Izland nyugati részén fekvő Snæfellsnes félszigeten található Hellnar Hotelbe, az elmúlt két év alatt pedig volt szerencséjük bejárni a sziget nagy részét. Igaz, ők ezt nem szerencsének hívnák, sokkal inkább a lehetőségek megragadásának és a komfortzóna elhagyásának – de erről majd később.
Csak te vagy és ez a vad, monumentális táj
Az azonban biztos, hogy a sziget felfedezéséhez nem árt kilépni a komfortzóna biztonságos köréből. Izland gyönyörű, monumentális és olykor kiszámíthatatlan, ami megköveteli az alkalmazkodást az embertől. „Nem ritka, hogy 120-130 km-t tükörjégen kell vezetnünk, ha meg akarjuk látogatni a legközelebbi települések egyikét, de turistaként sem teheted meg, hogy nem mozdulsz ki a hotelből, ha esik az eső, különben lehet, semmit sem látsz” – meséli Dani. Ám a kis kényelmetlenség abszolút megéri: itthonról fel sem fogható, milyen érzés állni egy 100 méter magasról dübörögve lezúduló vízesés, egy folyamatosan mozgó, gigászi gleccser vagy egy kéngőzt kipárolgó vulkán mellett. Itt tényleg a természet az úr, éppen ebből kifolyólag viszont végtelenül nyugodt is a sziget.
A Magyarországnál alig valamivel nagyobb Izlandot mindössze 330 ezren lakják, a lakosság 2/3-a pedig a fővárosba, Reykjavíkba tömörül – vidéken épp csak elvétve találni egy-egy embert, és a tömegközlekedés a fővároson kívül nem létezik. „A legközelebbi, igen drága kisbolt 40 percre van tőlünk autóval, ha egy kicsit olcsóbban szeretnénk bevásárolni, egy órát utazunk Grundarfjörđurig” – szemléltetik. Magyar fejjel nehéz belegondolni, hogy tud így megélni egy hotel, de meg tud. Hiszen, amint Dani mondja, látnivaló akad bőven – éppen mellettük található a vulkán, amelybe Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé című regényében leereszkednek a kalandorok, de van itt piciben minden: nemzeti park, gleccser, vízesés, sok-sok fóka, orka és bálna is –, a turisták pedig amúgy sem egy helyen táboroznak, hanem road tripszerűen fedezik fel a szigetet.
Kétségtelen, Izland a mi szemünkkel nézve nem mindennapi. És ez nem csak a tájra igaz. Az izlandi közbiztonság híresen jó – nyugodtan bent hagyhatod a holmid az autóban, nem fogják ellopni, hiszen maroknyi az ember és mindenki ismer mindenkit –, Pál Dánielsdottír, Zsuzsi és Dani cicája révén pedig a munkahelyi jófejség is elég ismert lett. De az talán kevésbé köztudott, hogy a szigeten csak hivatalos alkoholboltokban kapható alkohol, általában limitált időintervallumban, a helyiek pedig imádnak mindenféle furcsaságot megfőzni: bárányherét felvágva, cápahúst rothasztva, de egy alkalommal Dánielék ettek olyan lazacpisztrángot is, amelyet három hétig birkaürüléken füstöltek – a feltételezésekkel ellentétben meglehetősen finom volt.
A legnagyobb különbség azonban szerintük a szociális interakciók hiányában mutatkozik, és ez az, amit egy picit fájlalnak. „Kint nem nagyon fordul elő, hogy véletlenül összefutnál egy ismerőssel és beülnétek valahova. Nincs is meg az a fajta kocsmakultúra például, ami nálunk, vagy csak nagyon piciben és főleg a fővárosban, de ott sem tudsz hajnalig maradni, mert rövid időn belül minden bezár” – magyarázza Dani.
Persze akadnak kivételek. Tavaly télen, egy combig érő hóban megtett séta után például a szomszéd bácsi invitálta meg őket ismeretlenül egy kis hazaira, amiből aztán jóízű beszélgetés kerekedett, de találkoztak olyan 92 évessel is, aki folyékonyan beszél angolul és a 70-es években többször járt Magyarországon. „Sokan furcsának, távolságtartónak értékelik az izlandiakat, de talán csak nehezebben nyílnak meg – teszi hozzá Dani. – Ám ez érthető: a fiatalok nagy része már az USA-ba, Dániába jár egyetemre, de a szüleik, nagyszüleik még viszonylag bezárva éltek.
Nem a szépet keresem, hanem a valódit
Azt persze nem lehetne állítani, hogy Izlandon unatkozna az ember. A kalandok és a fotózás szerelmeseinek maga a mennyország a sziget. Dani és Zsuzsi rendszeresen fel is kerekednek és lencsevégre kapják, amit látnak – mondhatni, fényképezőért is kiált az a sok szépség, ami itt van.
„Korábban is érdekelt a fotózás, volt is egy kis DLSR gépem, de jobbára csak a polcon pihent. Izlandon viszont adott volt a téma, hiszen elképesztően egyedi és csodálatos táj vesz körül bennünket, ami mindig tartogat meglepetéseket” – mondja Dani.
Azóta több területen is kipróbálta magát, mostanra pedig nagyjából az is kezd kialakulni – a hobbiként indult fotózást immár komolyabban véve –, milyen csapásvonalon szeretne mozogni a jövőben. A löketet ismét egy utazás adta. Dani és Zsuzsi 2018 végén hét hetet töltött Ázsiában, ami alatt eljutottak Nepálba, Kambodzsába, Thaiföldre, a Himalájára és Vietnámba, előbbi pedig igazi revelációként hatott. „Nepál egyszerre varázslatos és sokkoló, ahol a csodás építészeti emlékek és az emberi tragédiák: a koldulás, a teljesen természetesen kezelt halál kéz a kézben járnak. Ott jöttem rá, mi az, amit én meg akarok mutatni: azokat a sokkoló és hagyományosan nem szép pillanatokat, amiket utazóként elsőre nem fotóznál le. A szegénységet, a betegséget, a veszteséget. Szeretném egy kicsit kontrasztba állítani a fotóimmal az Instagram idealizált világát a mesterkéletlen valósággal."
Csak el kell indulnod, és a világ kinyílik
Dani elmondása szerint ennek érdekében szeretne minél többet utazni: vissza Nepálba, Indiába a nyomornegyedek világába – lehetőleg minél szélsőségesebb helyekre. „Bennem van a határok feszegetése, akár a sarkkörön is mennék feljebb” – mondja nevetve. Annyi kétségtelen, tervük van bőven. „Most szeretnénk egy saját céget, aminek részét képezné a fotózás, de árulnánk kézzel kötött holmikat is, amiket Zsuzsi anyukája készít – például tradicionális izlandi pulcsit –, szerveznénk túrákat is. Persze ez nagyon sok minden együtt, úgyhogy először nem ártana strukturálni.”
Úgy tűnik mindenesetre, hosszabb távon terveznek Izlanddal. „Amíg jól érezzük magunkat, maradunk. Ha ez már nem így lesz, akkor tovább állunk.” Dani és Zsuzsi szerint épp ez az, amit az elmúlt két év legnagyobb hozadékaként megtanultak, és amit szeretnének másokban is tudatosítani: hogy nem kell leragadni a szürke valóságunkban, hanem bátran meg kell ragadni a lehetőségeket.
„Sokan mondják, milyen szerencsések vagyunk, hogy kint lakunk Izlandon, miközben más országokba is eljutunk. De ez nem szerencse kérdése, és nem is azé, hova születsz. Nepálban a túravezetőnk gyerekként maga is mezítláb szaladgált fel és le a hegyen teherhordóként napi 2 dolláros bérért, aztán megtanult angolul, összebarátkozott egy magyar hippivel, akivel létrehoztak egy turizmusra épülő céget, és ma már Amerikától Svédországig bejárja a világot. Ahogy mi is, ő is nyitott volt és élt egy lehetőséggel, ami aztán újabbakat gerjesztett. És ezt bárki megteheti. De sokan megelégszenek azzal, hogy a saját, sokszor feszültséggel teli valóságuk falain belül mozognak. Pedig csak kicsit ki kell lépni a komfortzónából, és a világ kinyílik előtted.”
Bertalan Melinda
Fotók: Puskás Dániel, Szabó Zsuzsi
